Ezzel az utolsó fejezettel szeretnék mindenkinek nagyon
kellemes ünnepeket kívánni! :)
Jó olvasást! :')
30. Játszóház:
Jó olvasást! :')
30. Játszóház:
Két évvel később
-
Szóval ez a meglepetés? – kérdeztem Rileyt
felhúzott szemöldökkel. Egy hatalmas játszóház előtt álltunk. Vagy ötven
kilométert kocsikáztunk, hogy végre megérkezzünk egy… játszóházba? Ezt
furcsálltam. De ami még ennél is különösebb, az Riley viselkedése volt.
-
Nem tetszik? – kérdezte tágra nyílt szemekkel.
-
Igazából… - Átgondoltam ezt az egészet.
Megbeszéltük, hogy a húgainkkal töltjük ezt a napot, de nem egy játszóházra
gondoltam. De végül is, ha a lányoknak megteszi… - egész aranyosan néz ki.
-
Szerintem is aranyos – vigyorgott rám, majd
kiszállt a kocsiból. Követtem a példáját, majd a hátsó ajtóhoz mentem.
Kinyitottam az ajtót, és a húgom visítva repült a karjaim közé.
-
Ez olyan zsír, Lana! – mosolygott a képembe, én
pedig nem tudtam nem viszonozni. És nem csak azért, mert olyan édes volt, hanem
mert nemrég lépett be a fog-kihullós korszakba, és szerencsétlenségére tegnap egy
metszőfoga esett ki. Imádtam Lizzie-t, de vicces látványt nyújtott.
-
Igen, az, Lizzie! Csak arra kérlek, hogy
viselkedj rendesen, rendben?
-
Rendben – mondta, és a nyakamba csimpaszkodott.
Felnyögtem, mert már nem volt olyan könnyű, mint mikor ideköltöztünk.
-
Menjünk be! – visította Meddie, mikor becsuktam
az ajtót, és Lizzie még mindig rajtam lógott. Erre bezzeg rögtön leugrott, és
odafutott a barátnőjéhez, aki már szinte a testvérének számított.
Előreszaladtak, én pedig
összeszoruló mellkassal vettem tudomásul, hogy hamarosan minden megváltozik.
Már nem lesz mindennapos, hogy együtt vagyok velük, sőt szerencsés leszek, ha
minden héten látom majd őket. És aztán egyszer csak felnőnek, és pedig ott
fogok állni, és úgy fogom érezni magamat, mintha kimaradtam volna az életükből.
Megráztam a fejemet, mert ezt
már ezerszer átbeszéltük Rileyval. Mikor ő elmondta az érveit, olyan könnyű
volt elhinnem, hogy tényleg igaza van, és nem maradunk ki az életükből.
Viszont, mikor én gondoltam végig az egészet, majd’ megszakadt a szívem.
Hirtelen forró ajkakat éreztem
meg a halántékomon, mire egy áramütés szerű érzés cikázott végig rajtam. Ez
sohasem változott, és reméltem, hogy nem is fog.
-
Már megmondtam, hogy ne parázz ezen – motyogta a
nyakamba, majd egy gyors, nedves csókot nyomott a számra.
-
Próbálok nem parázni – sóhajtottam, miközben
összekulcsoltuk az ujjainkat, és elindultunk a lányok után.
Alig egy hónapja úgy döntöttem,
hogy elmegyek Graftonból. Hatalmas meglepetésemre a szüleim nem ellenkeztek,
úgy gondolták, hogy sokkal több esélyem van egy stabil állást találni valahol
máshol.
Riley viszont nem fogadta ilyen
könnyen ezt az egészet. Őrjöngeni kezdett, és azt mondta, hogyha így akarok
megszabadulni tőle, akkor felejtsem el, mert ő is velem jön. Azt gondolta, hogy
elegem van belőle, ezért akarom itt hagyni ezt a kisvárost. Ha tudta volna,
hogy ez mennyire nincsen így.
De még mielőtt átbeszéltük
volna az okait a költözésnek, kijelentette, hogy ő sem marad itt.
Végül csak sikerült meggyőznöm,
hogy nem akarom elhagyni, és ha el akar menni innen, akkor azt csak velem
teheti meg. Azóta folyamatosan vigyorog.
Senki sem gondolta volna, hogy
a szerelmünk ilyen tartós lesz. Erről nem beszéltünk, de talán még mi magunk
sem. Olyan sok hülyeség állt akkor közénk, hogy az volt mindenkinek a
véleménye, hogy én egy szexéhes kislotyó vagyok, Riley pedig ezt ki is
használja.
Még a szüleink is kételkedtek.
Nem is hibáztattam őket, hiszen az egész kapcsolatunk a szexre épült, legalább
is az elején. Lefeküdtünk egymással, aztán bántottuk egymást, majd ismét az ágyban
kötöttünk ki. Nem volt túl erkölcsös, de tizenhét éves voltam, dúltak a
hormonjaim, Riley pedig egy kiéhezett szexisten volt.
Aztán, mikor bevallottuk
egymásnak, hogy mit is érzünk, minden megváltozott. Rájöttem, hogy ő az
egyetlen, akiben igazán megbízhatok. És onnantól kezdve az egész életem egy
teljes fordulatot vett.
A kapcsolatunk olyan volt,
amely mindig biztos pontot jelentett. Komoly, biztos, de egyben szenvedélyes
volt a szerelmünk. Ha gondok voltak otthon, akkor a másik mindig támaszt
nyújtott, és ez érvényes volt az iskolára is.
Végül Rileynak igaza volt. A
diákok abbahagyták a szapulásunkat, és végre a maguk dolgával törődtek. Szépen
lassan befogadtak maguk közé, de csak egyetlen emberből vált igaz barát. Ő
pedig Sylvia volt. Hamar rájöttünk, hogy hasonlóan gondolkodunk, és ez megtette
a hatását. Ő is segített nekem, és én is neki, hogy túléljük a többiek fagyos
viselkedését. Aztán befejeztük a gimnáziumot, és hamarosan különválnak útjaink.
Ettől ismét elfogott a szorongás.
Nem tudhattam, hogy jól döntök-e
azzal, hogy elmegyek egy nagyvárosi egyetemre, és itt hagyom a családomat, és
magammal rángatom Rileyt is. Ő azt mondta, hogy nem bánja, de fogalmam sem
volt, hogy ez vajon milyen hatással lesz a szerelmünkre. Abban biztos voltam,
hogy én ugyanúgy rajongani fogok érte, de hogy ő mit fog érezni, arról fogalmam
sem volt.
-
Megint túlkomplikálod az egészet… - lengette meg
a kezét előttem. Mire észbe kaptam, már bent voltunk. Felhangzott a lányok
visítása, ahogy meglátták az óriás, felfújható hercegnő kastélyt, de a többi
gyerek hangja elnyomta azt.
-
Biztos vagy abban, hogy eljössz velem? –
kérdeztem félve, mert tudtam, hogy erre, hogyan fog reagálni.
-
Lana, - hajolt hozzám közelebb, hogy csak én
halljam, bár a nagy hangzavartól ez úgy sem történhetett másként – basszottul
nem érdekel, hogy hova akarsz menni. Mehetnénk Alaszkába is vagy Mexikóba, az a
lényeg, hogy együtt vagyunk. Vagy nem osztod a véleményemet? – éreztem, hogy a
nyelve végigfut a nyakamon, és elképedve felnyögtem.
-
De – sóhajtottam. Már megszokhattam volna, hogy
bármikor képes volt lázba hozni, de az érintése még két év után is olyan volt,
amely nem a hétköznapi dolgok közé tartozott. Hogyan is szokhattam volna meg a
remegést, amely végigcikázott a gerincemen, akárhányszor hozzám ért?
-
Akkor most gyere játszani! – vigyorgott rám, és
húzni kezdett a játszóház legzsúfoltabb része felé.
Bevált a terve. A hatalmas
területen, amely tele volt játékkal, teljesen elterelődött a figyelmem. Nem
gondoltam arra, hogy mi lesz, ha itt hagyok mindent. És arra sem, hogy Riley
mit áldoz fel értem.
Csak hagytam, hogy a felhőtlen
jókedv végigjárja a testemet, és hogy kiélvezzem talán a legmeghittebb
pillanataimat a lányokkal. Nem tudtam, hogy lesz-e még rá alkalom, hogy
kimutassam, mennyire szeretem őket. Nem voltam túl jó ebben. De ott, a
játszóházban, a kimondatlan szavak voltak érvényesek. Nem kellett kimondanom,
hogy a világon Lizzie az egyik ember, akit a legjobban szeretek. Elég volt
éreztetnem vele, ahogy minden kis mozdulatára figyeltem.
Lehetséges, hogy éppen ez volt
Riley célja. El tudtam róla képzelni, hiszen ő csodás volt és figyelmes.
-
Mi az? – kérdezte, mikor a lányok eltűntek a
hercegnő-kastélyban, ahova mi nem mehettünk velük, mert nagyok voltunk a
felfújható várhoz. Úgy tűnt, hogy túl sokáig bámultam.
-
Csak eszembe jutott, hogy milyen állati
szerencsés vagyok, amiért ilyen szuper barátom van. – Ezen nevetni kezdett. –
Komolyan, más simán hagyta volna, hogy egyedül elmenjek, de te feláldozol
mindent.
-
Már megint itt tartunk? – kérdezte kissé bosszúsan,
és úgy tűnt, hogy nem vette jó néven a bókot.
-
Sajnálom, én csak félek, hogy rossz döntést
hozol miattam.
-
Azt hiszed, hogy nem gondoltam át, de tévedsz –
simított végig az arcomon. – Tudom, hogy mit fogok veszíteni, de a nyeremény
sokkal nagyobb. Megéri, hidd el!
-
Nyeremény? – néztem rá összezavarodva. – Rám gondolsz?
-
Természetesen – vigyorgott, majd hirtelen nagyon
komoly lett. – Gyere velem, adni akarok valamit!
És azzal elráncigált a játszóház
végébe. Itt kisebb boxok voltak, hogy a szülők meg tudjanak pihenni, míg a
csemetéjük kijátssza és kivisítozza magát. A kis területeket lepedőből
kifeszített válaszfalak szeparálták át. Nem lehetett becsukni őket, de meglepő
módon csak egy-két boksz volt foglalt.
Riley bement az egyikbe, ami a
sarokban volt. Ide szinte alig látott el valaki, mivel a hatalmas mászófal
teljesen eltűntette a kíváncsiskodó szemek elől.
Amint beértünk, maga elé húzott
és a falnak nyomott. Megcsókolt, de nem a szokott módon. A csókja ugyan olyan szenvedélyes
és édes volt, mint mindig, de a szája feszes volt, és arra engedett
következtetni, hogy ideges. Nem értettem, hogy miért. Azt mondta, hogy adni
akar nekem valamit…
Nem tudtam tovább a fejemet
törni, mert a csókja minden gondolatomat kitörölte. Még mindig változatlan
hatással volt rám. A testem lángolt, és az ajkai érintésétől a remegés
végigcikázott a gerincemen, és a bőrömön libabőrt hagyott.
A nyelve olyan vadul kergette
az enyémet, hogy nem tudtam vele ütemet tartani, majd mikor hirtelen megszívta,
felnyögtem.
-
Azt gondolod, hogy félek feláldozni mindent az
életemből érted? – mormolta a számra. A lélegzete forró volt és mentol illatú.
Nem mertem válaszolni, mire megmarkolta a mellemet. Meglepetten felnyögtem, de
ő erre nekem nyomta a csípőjét. Éreztem, hogy kemény, és ettől elöntötte az
arcomat a forróság. Bár nem csak azt. – Válaszolj, angyalka!
-
Nem tudom – sóhajtottam, mire meglökte a
csípőjét. Kikerekedtek a szemeim, de élveztem az őrjítő érzést.
-
Akkor jobb, ha még egyszer elmondom, hogy te
vagy a legfontosabb – suttogta a fülembe, és éreztem, hogy a nyelve végigsiklik
a nyakamon. Ismét kirázott a hideg. – Kellesz nekem! És azt akarom, hogy örökre
az enyém legyél!
-
Mi olyan különleges bennem? – motyogtam kábultan.
Ezt még sohasem kérdeztem meg tőle. Eddig nem is igazán mertem, féltem, hogy
olyan választ hallok, amelyet nem tudok feldolgozni.
-
Minden, babám! – nyomta ismét nekem a csípőjét,
és körözni kezdett vele. – A személyiséged, a hisztid, az eszed, a tested, az
illatod… minden.
-
Szeretlek – suttogtam, miközben a fejem hátra
hanyatlott. Mindent megadtam volna érte, hogy Rileyval ne egy játszóházban legyünk,
hanem egy ágyban. Kihasználva a lehetőséget, csókolgatni kezdte a nyakamat.
-
Szeretnék tőled kérdezni valamit? – mondta,
miközben a fogát belemélyesztette az alsó ajkamba. Megfogta a kezemet.
-
Mit? – kérdeztem elfúló hangon, és élveztem,
hogy az ajkam a fogai között mozog.
-
Hozzám jössz feleségül?
-
Mi? – kerekedtek ki a szemeim, és eltoltam
magamtól. Még mindig részeg voltak a csókjaitól, de ez a kérdés kijózanított. –
Ezt hogy értetted?
-
Úgy ahogy hangzott – nézett rám kihívóan, és
megnyalta a száját. Egy pillanatra ez elterelte a figyelmemet. Én is meg akartam
nyalni a száját, sőt meg akartam harapni.
-
Feleségül akarsz venni? – kérdeztem döbbenten,
mire bólintott. A gyönyör végigcikázott a testemen, de nem mertem még
belelovalni magamat. – De miért?
-
Mert szeretlek – mondta, mintha ez elegendő
indok lett volna. Mikor látta, hogy tiltakozni akarok, folytatta. – Imádlak, és
szükségem van rád! Mindig is szükségem lesz, és most hogy elköltözünk, azt akarom,
hogy tudják, már foglalt vagy. Azt akarom, hogy teljesen az enyém légy!
-
De hát teljesen a tiéd vagyok! – tiltakoztam hevesen.
Jól csinálta ezt az egészet. Elkábított a csókjaival, hogy ne tudjak rendesen
gondolkozni.
-
De ezt nem fogják tudni, ha elköltözünk. –
Kétkedve néztem rá, mert ez volt a legátlátszóbb hazugság, amit valaha hallottam
indokként a szájából.
-
Ez hülyeség, Riley!
-
Oké, akkor csak fogadd el, hogy akarom, és kész!
-
Csak akarod és kész? – hitetlenkedtem. –
Tizenkilenc éves vagy, egy átlagos fiú nem akar megházasodni, ilyen korán. Sőt talán sohasem akar megházasodni, csak
szexet… - Elhallgattam, ahogy eszembe jutott valami fontos. – Azt hiszed, hogy
terhes vagyok? Ezért akarsz elvenni? Mert nem vagyok az.
-
Terhes? Miről beszélsz? – forgatta meg a
szemeit. – Mi a francért gondolod, hogy okot kell találnod rá, hogy miért
akarlak elvenni feleségül?
-
De hát először az egyetem…
-
Hagyd abba! – mordult fel, és megláttam a
tekintetében a megbántottságot. – Egyszerűen csak akarlak. Nem kell rögtön
összeházasodnunk. Elég egyetem után is, én csak azt akarom, hogy a menyasszonyom
legyél.
-
Csak egyszerűen azt akarod, hogy a menyasszonyod
legyek? – kérdeztem még mindig döbbenten.
-
Igen, és ne kérdezd meg, hogy miért, mert
ugyanúgy csak azt tudom rá mondani, hogy szeretlek – rántotta meg a vállát,
lazaságot színlelve. Nem sikerült megtévesztenie. Másnál lehet, hogy bevált ez
a laza-vagyok-semmi-sem-zavar stílus, de nálam nem. Annyira ismertem, hogy
nagyon egyszerű volt a felszín alá látnom.
-
Ha valóban ez a helyzet…akkor igen – feleltem mosolyogva,
mire a szemei kikerekedtek. Olyan sebezhetően meglepett volt, hogy muszáj volt
hozzá érnem. Végig simítottam az arcát, de mikor a kezem továbbsiklott, és a
mellizmait simítottam végig, ismét a falnak taszított.
-
Annyira összezavarsz – motyogta a számhoz
hajolva. – Először ellenkezel, aztán váratlanul beleegyezel. Most akkor hozzám
akarsz jönni?
-
Igen – vigyorogtam rá, és ahogy beszéltem a
szánk összesimult. – Akarom, de először meg akartam róla bizonyosodni, hogy te
is biztos vagy benne.
-
Ezért hitetted el velem, hogy nem akarsz feleségül
jönni hozzám? – kérdezte, és a szemei sértetten, de egyben dühösen is
megvillantak.
-
Sajnálom – néztem rá esdeklőn. – Csak biztosra
akartam menni. Igazából már azóta várom ezt a kérdést, hogy először
meghallottam, hogy erről beszélsz Kaitlynnel.
-
Mi?
-
Mikor összejöttünk, és Kaitlyn rajta kapott
minket a konyhában… reggeliztünk, de nekem ki kellett mennem, és meghallottam,
hogy arról beszélgettek, hogy… mennyire szeretsz. Akkor hallottam először, hogy
feleségül akarsz venni.
-
És ezt eddig titkoltad? – nézett rám éhesen,
mire kiszáradt a szám. Bólintottam, mire még vadabbul villantak meg a szemeit. –
Oh, hogy most mi mindent meg akarok tenni veled. De először is… - Az egyik
kezét levette rólam, majd mélyen belenyúlt a zsebébe, és egy dobozt vett
elő. –Lana, leszel a feleségem?
Valamiért könnyek gyűltek a
szemeimbe. Nevetni kezdtem a hülyeségemen. Egy játszóházban voltunk, nekem
pedig megkérték a kezemet. Egy JÁTSZÓHÁZBAN!
-
Igen – sóhajtottam, és éreztem, hogy a könnyek
végigfolynak az orcáimon. Aztán ahogy észrevettem, hogy azért nem nyitja ki a dobozt,
mert nem akar elengedni, segítettem neki, és felpattintottam a tetejét. A
lélegzetem elállt, és még sűrűbben potyogtak a könnycseppek a szemeimből.
Kivettem a csillogó-villogó
gyűrűt, és döbbent sóhajjal forgattam meg. Elvarázsolt, ahogy a fény megtört a
gyémánton. El sem tudtam hinni, hogy Riley ilyen gyűrűt vett nekem.
A dobozt visszacsúsztatta a
zsebébe, majd gyengéden kivette a gyűrűt a kezemből, és felcsúsztatta a bal
kezem gyűrűs ujjára. Olyan hihetetlenül tökéletesen passzolt hozzám.
Zavartan felvihogtam, de ez a
hang rögtön el is halt, mikor lecsapott az ajkaimra, és a keze a pólóm alá tévedt.
Mélyet sóhajtottam, és átengedtem magam neki.
A ruhadarab hirtelen feljebb
csúszott a testemen, Riley pedig a melleimet kilátszódó ívét halmozta el
csókokkal.
Azonban heves ténykedését, egy mögüle
jövő meglepődött sikkantás szakította félbe, az én arcomat pedig elöntötte a
szégyen pírja, amiért lebuktunk.
Vége
És szeretném megköszönni nektek, hogy
olvastátok a történetemet! :’) Nagyon hálás vagyok, amiért mindig kitartottatok
mellettem és a történet mellett. Igazán nagyszerű olvasók vagytok, amiért
kibírtátok a kibírhatatlant, hogy alig volt friss. :$ Igazából ti vagytok a
legjobb olvasók a világon, és iszonyatosan nehéz megválnom tőletek és a
történettől! :'( Mindent köszönök nektek! Nagyon
sokat jelentetek nekem! :) <3>3>
És íme a kedvenc idézetem: „Nem találok
szavakat, kedvesem, mert egyetlen kiejtett szavam sem méltó arra, hogy
meghalld.” És most pont ugyanígy érzek! :$ Nagyon-nagyon vigyázzatok magatokra, és olvassatok sokat! :)
Szeretlek titeket!
Puszi