2011. december 31., szombat

,,Szeress!": 17. fejezet:


17. „Szeretlek!”:

-          Uramisten! – sikította egy ismeretlen nő, és ahogy gyorsan végig pásztáztam, rájöttem, hogy valószínűleg ő volt a takarító.
Rögtön elvörösödtem, éreztem abból, hogy az arcom lángolt. Nekem nem, de szerencsére Rileynak volt annyi lélekjelenléte, hogy a fedetlen mellkasomat eltakarja, bár így is nyilvánvaló volt, hogy mire készültünk.
-          Bocsánat!  nyögtem ki, habár felesleges volt. Épp eléggé volt a nő zavarban, hogy tudtam, ezt egykönnyen nem fogja elfelejteni.
Nem tudom, hogy Riley hogy volt vele, de én szívesen elsüllyedtem volna szégyenemben.
A kínos helyzetet még tovább nehezítette, hogy nem tudtam mit csinálni. csak néztem vörös fejjel, döbbent szemekkel a takarítónőt, aki ha lehet még kellemetlenebbül érezte magát, mint én.
A helyzetet végül Riley oldotta meg, aki felállított, de nem engedett el. Igazából elég viccesen festhettünk, ahogy szemből magához szorított, hogy a melleim ne látszanak ki, de az ő merevedése se legyen látható. Így hátrafelé araszoltam ki, és mikor a nő mellé értünk, beletemettem az arcomat Riley meztelen mellkasába.
Megmentőm rácsukta az ajtót a sokkosan előre meredő hölgyre, majd kuncogni kezdett.
-          Ez nem vicces! – méltatlankodtam, és csak azért nem húzódtam el, mert hirtelen nagyon zavarban éreztem magamat. – Jobb lenne elhúzni!
Nem mondott semmit, csak megfogta az államat, és feljebb emelte a fejemet. Az ajkait olyan gyengéden nyomta rá az enyémekre, mint még soha. Mintha nem is Riley lenne, hanem valaki más. De mielőtt megcsíptem volna magamat, hogy megbizonyosodjam, álmodom-e, elhúzódott.
-          Van kedved fagyizni? – kérdezte, amivel megdöbbentett. Nem ezt vártam tőle, azok után, amit a fürdőben elkezdtünk. Úgy gondoltam, hogy ideje megleckéztetni, amiért csúfot akart űzni belőlem, ezért helyeslően rábólintottam.

-          Van – vigyorogtam rá, mire elmosolyodott. Kezdtem összezavarodni, és ezt ő is észrevette, mert felhúzta a szemöldökét. Megszakítottam a szemkontaktust, és inkább elkezdtem keresni a fürdőruha felsőmet.

-          A fürdőben van – jelentette ki, habozás nélkül bement érte. Tátva maradt a szám. – Itt van! – jött ki pár másodperc múlva. Odanyújtotta nekem a felsőmet, mire kikaptam a kezéból, és hátat fordítva elkezdtem felvenni.
Nem állított meg, és a helyzet kezdett egyre furcsább lenni. Ez a nyugodt viselkedés nem volt jellemző Rileyra.
Azt hittem, hogyha majd elkezdünk járni, akkor ki sem fog engedni az ágyából, de úgy tűnt, hogy tévedtem.

Valóban fagyizni mentünk, miután felöltöztünk mindketten, és hagytunk üzenetet a szüleinknek.
Egy cukrászdába ültünk be, és a barátom még a széket is kihúzta nekem. Furcsa volt.
Kissé zavart Riley angyali viselkedése, de semmi pénzért nem mondtam volna el neki. Épp eléggé furcsa volt, hogy volt egy barátom, és habár közel sem olyan volt, mint ahogyan elképzeltem, jó volt. Jó volt, ahogy éreztem a kezét az enyém körül, és az is, hogy folyamatosan megcsókolta a kézfejemet.
De mivel semmi sem lehet tökéletes felötlött bennem egy kérdés, ami már régóta foglalkoztatott. Vajon miért szeretett belém? Már többször feltettem neki ezt a kérdést, de még mindig nem tudtam eldönteni. Annyira különböztünk egymástól, hogy az már törvényszegésnek bizonyult, hogy együtt voltunk.
-          Te mit kérsz? – hívta fel a figyelmemet Riley magára.

-          Öhhm… nem tudom – vörösödtem el, amiért nem figyeltem.

-          Min gondolkoztál el ennyire?

-          Semmin – vágtam rá rögtön, ezzel elárulva magam. Tudta, hogy hazudtam.

-          Lana, a barátnőm vagy, akármilyen furcsa is neked. Meg kell bíznod bennem! – Hát igen! Itt volt az első probléma a kapcsolatunkban. A bizalom! Még a fogalma is különbözött a szótárunkban, tekintve, hogy nálam a bizalmat ki kellett érdemelni, míg nála egyszerűen jött.

-          Csak azon gondolkoztam, hogy vajon miért szerettél belém? – böktem ki végül szúrós pillantással.

-          Nem hiszel nekem. – Ez kijelentés volt és ráadásul éllel a hangjában. Neheztelt rám, amiért még mindig nem hittem neki.

-          Sajnálom! De elég nehéz hinn… - Nem tudtam befejezni, mert közelebb hajolt hozzám, és végig simított az ajkaimon. Belém rekedtek a szavak.

-          Pedig ez a legegyszerűbb dolog az egész világon – suttogta, és megragadta a kezemet.  Először megijedtem, hogy mit akar vele, de a mellkasára tette. Nem értettem. – Érzed?

-          Oh!– A szíve eszeveszetten dübörgött a mellkasába. Nem gondoltam, hogy gyorsabb vagy lassabb volt az enyémnél, de megnyugtatott.

-          Egyformák vagyunk – suttogta, és közelebb hajolt, hogy megcsókoljon. Az ajkai gyengédek voltak, mint a pillangó szárnyai, mikor véletlenül hozzám érnek. Most én akartam többet! De elhúzódott.

-          Egyébként ez eléggé úgy hangzott, mint ha az Oroszlánkirályból szedted volna – nevettem el magamat, aztán befogtam, mert azt hittem, megsértettem. Nagyon nem ment nekem ez a járósdi. De ő is nevetett.

-          A francba! Lebuktam! – A vakítóan fehér fogai kivillantak az ajkai alól, és rájöttem, hogy talán tudnám szeretni a különbségeink ellenére is.
Még el tudtam volna bámészkodni rajta, de jött a pincér és megkérdezte, hogy mit kérünk. Végül nem is fagyit ettünk, hanem ittunk egy marcipános kávét. Ezelőtt még soha sem ittam ilyet, és Riley tanácsára próbáltam ki. Azt mondta, hogy imádni fogom az első kortytól kezdve.
-          Mit mondunk a szüleinknek? – kérdeztem közömbösséget színlelve. Egyáltalán nem könnyítette meg ez a dolog az egyébként is zavaros kapcsolatomat Rileyval.

-          Megmondjuk, hogy együtt vagyunk – rántotta meg a vállát, és egy ragyogó mosolyt villantott. Elállt a lélegzetem.

-          Ennyi? – kérdeztem rögtön vissza.

-          Nem kell túlragozni – csóválta meg a fejét, és közelebb hajolt. Megint csak hozzáért az ajkaimhoz, aztán elhúzódott. – Nem akarsz megcsókolni?

-          Te nem akarsz! – emeletem fel a hangomat, mert teljesen összezavart Riley viselkedése.

-          Én akarlak – sóhajtotta, és szinte biztos voltam benne, hogy nem csak a csókra gondolt.
Azonban még mindig nem tett semmit. Nyilvánvaló volt, hogy arra vár, hogy én lépjek. Ettől összeszűkült a gyomrom. Rémisztő érzés volt, hogy nem számíthattam Riley hevességére. Mi lesz, ha elrontom a csókot?
Próbáltam lenyugtatni magamat, és nem úgy viselkedni, mintha most csókoltam volna meg Rileyt először.
Rányomtam az ajkaimat a szájára, és gyengéden csókolgatni kezdtem. Először csak apró puszikat nyomtam a szájára, majd mikor már bátrabb lettem, hosszú, nedves csókokat váltottam vele. Riley mosolyra feszülő ajkaiból rájöttem, hogy tetszik neki a csókom. Nem akartam, hogy vigyorogjon, ezért ráharaptam az alsó ajkára.
De arra nem számítottam, hogy beletúr a hajamba, és szinte egybeolvasztja az ajkainkat. pedig így történt, és a szám zsibbadni kezdett olyan erősen szorult Rileyéi közé.
Szerintem még órákon keresztül csókolóztunk volna így – mivel kezdett nekem is tetszeni a helyzet -, de a pincérfiú torokköszörülése félbeszakította élvezetes tevékenységünket.
Megköszöntem a marcipános kávét, és igyekeztem Riley csillogó tekintetét figyelmen kívül hagyni.
Viszont mások tekintetét nem sikerült.
A legnagyobb probléma az ilyen tengerparti városokkal az volt, hogy túl sok volt a gyönyörű, napbarnított bőrű lányok aránya. És pechemre ebben a kávézóban több volt a kelleténél.
A másik „balszerencse” az volt, hogy egy olyan fiúval voltam, aki minden ilyen lánynak felkeltette a figyelmét. Ráadásul nem is kicsit. Nem tudtam, hogy eddig miért nem vettem észre, de eléggé frusztrált, hogy azok a lányok mind arra vágytak, hogy valami csoda folytán tűnjek el Riley mellől. Ez meglehetősen idegesített.
-          Mi az? – kérdezte a barátom, ezzel kizökkentve a nézelődésből.

-          Semmi. – De Riley már a mondandóm elején gúnyosan felhúzta a szemöldökét, ezért folytattam. – Láttad, hogy hány csaj bámul téged?

-          Feltűnt valami hasonló – vigyorodott el, mire gyilkos pillantást küldtem felé.

-          Ez tetszik neked?

-          Mondjuk – húzta még szélesebb vigyorra a száját, és csodáltam, hogy nem szakadt be a szája széle.

-          Egy hülye vagy! – morogtam duzzogva, mire felém nyúlt, és végig simított az arcomon.

-          Te meg féltékeny! – A levegő bent rekedt a tüdőmben, ahogy ez a képtelen állítás elhangzott a szájából. Kezdtem egyre rosszabbul érezni magamat.

-          Nem vagyok féltékeny! – ellenkeztem azonnal. Tényleg nem voltam az. Csak idegesített, hogy annyira semmitmondón nézek ki azokhoz a lányokhoz képest. De az a felfedezés rádöbbentett egy másik összefüggésre. Nem voltam féltékeny, ez pedig azt jelentette, hogy kezdtem egyre kevesebbet érezni Riley iránt. Ez nagyon nem tetszett.
A tervem – miszerint majd beleszeretek Rileyba – nem jött össze. De fogalmam sem volt, hogy miért. Ő volt a tökéletes férfi mindenki számára. Kedves volt, jóképű, okos, ráadásul egy isten az ágyban. De úgy tűnt, hogy ez nekem mégsem volt elég. Nem tudtam, hogy mi hiányzott.
Mélázásomból az zökkentett ki, hogy a forró ajkak megint megtalálták az enyémet. És most már korántsem azzal az óvatossággal csókoltak.  Olyan heves volt, mintha az élete múlna a csókunkon. És ez először meglepett, aztán megtetszett.
A lábaim beleremegtek a nyelve játékába, és abba, hogy az ujjai végigsimítottak az oldalamon, ezzel a melleimhez is hozzáértek.
Kissé megugrottam ennek hatására a széken, de nem hagytuk abba a csókolt. Olyan volt, mintha a levegőt is ki akarná belőlem csókolni. És sikerült is neki.
Oxigén után kapkodva húzódtam el, és a mellkasom úgy járt mintha maratont futottam volna.
-          Ez jólesett! – vigyorgott nedves ajkakkal Riley. Nem akartam mondani, hogy nekem is, mert valószínű, hogy tisztán kivehető volt. – Nem akarsz visszamenni a szállodába?

-          Miért? – kérdeztem vissza, mert meglepett a váratlan kérdés. Előbb még arról magyarázott, hogy jól megvan.

-          Inkább folytatnám ezt, – mutatott rám, mire elvörösödtem – minthogy élvezzem ezeknek a figyelmét – intett a fejével a lányok felé.

-          Oh! – Nem volt túl értelmes a hozzászólásom, de mentségemre szóljon, hogy nem is ez volt életem legromantikusabb vallomása. Majdnem úgy hangzott, mintha ezt mondta volna: Inkább duglak meg most téged, minthogy ezek a picsák csorgassák utánam a nyálukat.

-          Na mit szólsz? – kérdezte sürgetően, és egy kortyra megitta a maradék marcipános kávéját. Az én csészém még tele volt.

-          Én még nem végeztem – mutattam az előttem lévő kávéra, mire elvigyorodott. Nagyon nem tetszett ez a reakció.

-          Megvárlak – biztosított, és közelebb húzódott hozzám. Ez még frusztrálóbban hatott rám.

-          Mit csinálsz? – kérdeztem meg rekedten.

-          Játszom – felelte könnyedén, és a nyelvét végigvezette a nyakamon mindenféle szégyenérzet nélkül.

-          Lehet, hogy ezt nem kellene – húzódtam el, mire az arcomhoz került közelebb a szája. – Ki fognak mindet dobni!

-          Nem érdekel! – simított végig a kulcscsontomon, és a keze egyre lejjebb kalandozott. – Úgy is menni készülünk!
Erre nem tudtam mit mondani, ezért inkább amilyen gyorsan csak tudtam, megittam a kávémat, és közben azon igyekeztem, hogy Riley lehetőleg ne tépje le rólam a melltartómat idő előtt.
-          Kívánlak – sóhajtotta a fülembe, mire megugrottam, és azzal a lendülettel fel is pattantam a székről.

-          Mehetünk – mondtam, de túl hangosra sikeredett, ezzel magunkra vontam még azoknak az embereknek a figyelmét is, akik eddig nem minket bámultak.
Riley röhögni kezdett, de ő is felállt, fizettünk, majd elhagytuk azt a hülye kávézót. Teljesen biztos, hogy az elkövetkező másfél hét alatt nem jövök ide többet. Ha Riley rákényszerít, még akkor sem.
-          Ízlett? – kérdezte megragadva a kezemet.

-          Ja, finom volt – morogtam vissza. Kezdtem rájönni, hogy mi ez a hangulatingadozás. Két oka volt, az első az volt, hogy éreztem a testemen, hogy ismét elérkezett a havi borzalom ideje. Ez nem csak nekem, de Rileynak is rosszat jelentett. A másik pedig az volt, hogy rájöttem, mit is akarok Rileytól.
Egyértelműen nem a szerelmét akartam, és nem is azt, hogy népszerű legyek azáltal, hogy vele járok. Én egyszerűen csak szeretkezni akartam vele. Ezt jobban átgondoltam: a szerelmeskedés nem találó. Szimplán csak szexet akartam.
Ez a felfedezés rosszul érintet. Fájt, hogy idáig süllyedtem. Egy fiút kihasználni, azért, hogy kielégítse a vágyaimat, szemétség volt.
De nem tehettem mást. Adnom kellett egy esélyt magamnak, és neki is. Ha igazat mondott, és tényleg szeret, akkor tényleg meg kellett próbálnom vele.
Akartam őt, de nem úgy, mint mondjuk Bella Edwardot…
Kezdtem ismét kételkedni benne, hogy ez az együtt járás jó ötlet volt. Most sokkal több ellenérvet találtam, mint mellette szólót.
-          Miért szerettél belém? – kérdeztem meg újra.

-          Lana, erre a kérdésre egyszer már válaszoltam – felelte unottan, és egy apró csókot nyomott a homlokomra. Legszívesebben elhúzódtam volna tőle, mert túl sok érzelem volt ebben az egyszerű gesztusban.

-          Mikor? – kérdeztem rögtön vissza.

-          Mikor… - Kereste a szavakat, mire beugrott, hogy mikor. Megrázkódtam az emléktől. – Sajnálom! – húzott magához, és szorosan a mellkasára vont.

-          Semmi baj! – suttogtam gépiesen, és igyekeztem nem elsírni magamat. Most már nyilvánvaló volt, hogy nem emlékeztem, mikor tettem fel ezt a kérdést neki. Amikor szinte megerőszakolt… Nem szerettem ezt a szót használni, de ahogy pár óra eltelt, nyilvánvaló volt, hogy arra nem volt más szó, amit akkor tett velem.
Utáltam azt az emléket, és egészen ma reggelig nem értettem, hogy miért bocsájtottam meg neki. Az egész éjszakát végigsírtam, és azt kérdezgettem magamtól, hogy hogyan voltam képes ilyet tenni. Úgy viselkedtem, hogy még a prostituáltak is példát vehettek volna rólam.
A tegnapi emlékek nem nagyon maradtak meg bennem, és ennek örültem. Csak a fájdalom és a vágy maradt meg tegnapról, mert szerencsére elég jó voltam abban, hogy kitöröljem a fájó emlékeket az agyamból, akármilyen frissek is voltak.
De a magyarázat a tetteimre a színtiszta és nagyon erős vágy volt. Ezért is nem estem depresszióba a tegnapi nap után, és ezért is döntöttem úgy, hogy megpróbálom Rileyval.
-          Szeretlek! – sóhajtotta, mire még összébb görnyedtem. Csak még szorosabban öleltem, és próbáltam ezt a szócskát és a hangsúlyt kitörölni az emlékezetemből.
Azonban akármilyen jó is voltam ebben, most nem sikerült.
Az az egyszerű szó még órákkal később is ott csengett a fülemben. Miközben csak arra tudtam gondolni, hogy most attól menekülök a legjobban, amire egész eddigi életem során vágytam: a szerelemtől…

2011. december 26., hétfő

Boldog Karácsonyt! :)

Nagyon Boldog Karácsonyt Kívánok Nektek! Tudom, hogy megkésve, de tényleg szívből kívánom! :D Remélem, hogy sok szép ajándékot kaptatok, és hogy az ünnepek Edwardban és Twilightban gazdagok voltak! :P


A friss sajnos még csak készülget, de mindenképpen szeretnék a szünetben új fejezetet feltenni! Jelenleg ennek a tönténetnek a következő fejezetén dolgozom! Remélem, hogy tetszeni fog!
Szeretlek titeket!
Puszi, Thara