2010. november 28., vasárnap

Szünet :(

Sziasztok!
Igazán sajnálom, de tartanom kell egy hosszabb kis szünetecskét!
Mint látjátok nagyon el vagyok maradva a frissekkel, a komikkal és még a díjakkal is... Nem szeretnék senkit megbántani, épp ezért döntöttem el, hogy szünetet tartok. Közben persze írok, és igyekszem mindent bepótolni, amit elhalasztottam! Sajnálom, de szünet lesz a szünetig! :) Azaz a téli szünetben lesz friss! Tényleg sajnálom, és én nem akartam soha ilyet tenni, de ez elkerülhetetlen volt!
Nyugodtan komizhattok addig, válaszolni fogok rá! :D
Köszönöm a megértéseteket! :D
Szeretlek titeket!

2010. november 13., szombat

,,Szeress!": 5. fejezet:

 
5. Ajánlat:

Furcsán kiegyensúlyozottnak éreztem magamat, amikor megtudtam, hogy nem fogok Riley-val találkozni egy teljes héten keresztül. Valamilyen iskolai táborba megy, ahova lányok is jelentkeztek, és reméltem, hogy végre talál valakit, aki kapóra jön neki, és engem békén hagy. Vagyis elviekben ezt kellett volna remélnem. Valójában azt akartam, hogy ne találjon senkit, és hogy velem feküdjön le…
De ezt persze nem mutattam ki, hiszen én üldöztem el egy hülye hazugsággal.
A kiegyensúlyozottságom abban mutatkozott meg, hogy nem veszekedtem a szüleimmel, se Lizzie-vel; nem gondoltam olyan sokat Riley-ra, és egész jól éreztem magam Kaitlynnel.
Egyre több időt töltöttem együtt Riley nővérével, de ez egy cseppet sem zavart. Tudtam, hogy ő mellettem áll, de szerencsére nem hozta fel a Riley-és-Lana témát egészen egy Szerdai napig.
Ugyanúgy együtt néztük a húgainkat a játszótéren, mint minden nap, de aztán Kaitlyn hirtelen mentegetőzni kezdett:
-          Tudom, hogy nem akarsz erről beszélni, de én igen – tette fel védekezően a kezeit. – Riley egy idióta, de az öcsém, és szeretném megtudni, hogy mit is gondolsz róla.

-          Egyezem a véleményedben – mosolyogtam rá, és rögtön megértette, hogy Riley szidalmazására gondolok, és erre elmosolyodott. – Nem szeretnék tőle semmit, és igazából nem is értem, hogy ő mit akar tőlem. – Kaitlyn így nézett rám, mintha hülye lennék, ezért helyesbítettem. – Na jó, tudom, hogy mit akar tőlem, de nem értem, hogy miért. Akármelyik csajt megkaphatná, miért pont én kellek neki?

-          Pont azért, mert téged nem kapott meg – nézett rám jelentőségteljesen. – Ez nem azt jelenti, hogy oda kéne adnod neki magadat, de tudnod kell, hogy nem fog egy darabig leállni. Ő tényleg mindig megkapja, amit akar, és nem hiszem, hogy most nálad jobban akar bármit is.

-          Ez bíztató – fintorogtam el, mire nevetni kezdett, és ezzel be is fejeztük a Riley-ról való csevegést.
Tényleg jól éreztem magam attól, hogy Riley nem volt a közelemben. Nagyon nem akartam ebbe a dologba belemenni, de kissé megrémítet az, amit Kaitlyn mondott. Riley valószínűleg valamilyen tárgynak tekint, akit csak úgy megkaphat, és én meg akartam mutatni neki, hogy ez nem igaz.
Eldöntöttem, hogy nem fogom neki megengedni, hogy ismét elcsábítson, és olyan dolgokat csináljon velem, amelyeket valójában nem is akarok megtenni.
Ez a terv egészen három napig működött, amíg Riley nem volt a közelembe, aztán ismét minden összekuszálódott.
Éppen Riley-ék házában voltam, és Lizzie-ékre vigyáztam, miközben azon töprengtem, hogy megint belekevertem valamibe magamat. Már akkor rossz érzés fogott el, de még nem tudtam, hogy miért.
Csak hárman voltunk a házban, mert anyáék és Kaitlyn szülei elmentek egy romantikus vacsorára négyesben, ami már magában furcsa volt. Ez olyan dupla randi szerű dolog, amely szerintem nem illett a szüleimhez. Hátborzongató volt, hogy megváltoztak, amióta Susannékkal barátkoztak, de igyekeztem nem foglalkozni ezzel. Meg volt a saját problémám.
Kaitlyn pedig elment bulizni. Először mérges voltam rá, mert azt beszéltük meg, hogy együtt megnézünk valami jó filmet, amíg a húgaink meséket néznek, de végül olyan lélekszakadva könyörgött, hogy bocsássak meg, hogy megtettem. Ráadásul nem akartam, hogy kimaradjon egy buliból, ahol elvileg a leghelyesebb egyetemista srácok is jelen vannak.
Így hát egyedül maradtam a kislányokkal, és untam azokat a bizarr meséket, amelyeket néztek. Nem értettem, hogy voltam képes ezeket én is végignézni ennyi idős koromban.
Aztán már csak valami zajra riadtam fel. Először megijedtem, hogy hol vagyok, de utána rájöttem, hogy valószínűleg elaludtam. Nagyon sötét volt, és ebből arra következtettem, hogy lejárt a DVD, amit Lizzie-ék néztek.
Álmosan megdörzsöltem a szemeimet, majd hirtelen kaptam fel a fejemet az ismétlődő zajra.
Hosszú halálos csendben való hallgatózások után rájöttem, hogy valaki van a bejárati ajtó előtt, és most ide akar bejutni.
Óvatosan felálltam, de fogalmam sem volt, hogy miért. Nem terveztem semmilyen hősies megmentő akciót, és mikor meghallottam a mély hangú szitkozódásokat, tudtam, hogy nem is kell ilyet tennem.
Imádkoztam, hogy csak félrehallottam, és igazából egy betörő van az ajtó előtt.
De imáin nem nyertek meghallgatást, mert egyszer csak kivágódott az ajtó, és meghallottam az ismerős hangú csitítgatást.
-          Fogjátok be! Madison biztos már alszik! – szólt rájuk Riley, én pedig a döbbenettől, hogy mennyire jó érzés hallani a hangját, odaragadtam a parkettához.
Aztán éles fény világított bele a szemembe, mikor felkapcsolták a villanyt.
Panaszosan felnyögtem, és a szemeim elé kaptam a kezeimet. Tudtam, hogy megint belekevertem magamat valami hülyeségbe. Remek!
-          Lana? – kérdezte Riley döbbenten, de még nem tudtam válaszolni neki, mert könnyes szemeimet dörzsölgettem. Ezért is nem láttam, hogy mi következik.
A következő pillanatban felpattantak a szemeim, mert megéreztem az édes ajkakat az enyémeken. A döbbentettől hirtelen nem tudtam mit csinálni, ezért hagytam, hogy csókoljon olyan szenvedélyesen, hogy megtántorodtam.
Aztán ez kicsit kijózanított, ezért erőtlenül megpróbáltam eltolni magamtól, de azt ö nagyon nem akarhatta, mert az egyik keze a hajamba túrt, és úgy húzott közelebb magához, míg a másik a derekamnál fogva vont közelebb a testéhez.
Végül a haverjai nevetése miatt engedett el, és én rögtön a legrondább pillantást küldtem felé.
-          Ezt többet ne csináld! – szóltam rá, de ő csak vigyorgott.

-          Srácok, ő itt Lana! – fordult a fiúsereg felé, én pedig hirtelen nagyon kiszolgáltatottnak éreztem magam. Mindegyikük úgy mustrált végig, mintha valami hús lennék, és ez kifejezetten idegesített.

Egyszerre volt zavarba ejtő és kínos is, ahogy alaposan megszemlélték a testemet. Aztán azzal telt be a pohár, hogy az egyik tapló tekintete megállapodott a melleimen. Legszívesebben kikapartam volna szemét, de inkább csak összefontam a kezemet magam előtt, és dühösen visszabámultam rá.
-          Tom vagyok! – vigyorgott rám Mr. Tapló. – Sokat hallottam rólad – nézett Riley-ra, akinek látszólag ugyanolyan zavaró volt, hogy engem mustráltak a haverjai, mint nekem. Ez elég furcsa reakció volt tőle, de nem akartam ebbe komolyabban belegondolni.

-          Azt hiszem, én megyek! – szólaltam meg hirtelen elhatározásból, mire Riley villámgyorsan elém lépett.

-          Nem kell elmenned – mondta gyermeki izgatottsággal, és ismételten ledöbbentem. Mintha egy teljesen más fiú állt volna előttem, és nem az, aki egy héttel ezelőtt a fürdőszobában taperolt.

-          De most már itthon vagy… - kezdtem tiltakozni. – Tudsz vigyázni Lizzie-ékre!

-          Nem ezért akarom – nézett rám édesen, én pedig átkozni kezdtem, amiért tényleg így címeztem a tekintetét. De eközben más gondolatok is szöget ütöttek a fejemben: Miért akarja, hogy itt maradjak? Miért viselkedik így? Miért volt annyira feszült a tekintete, mikor a barátai engem bámultak? Miért ilyen kedves velem? És miért is érdekel ez engem?

-          Na, jöttök?  - kérdezte valamelyik srác már a kanapén ülve, mire Madison mocorogni kezdett.

-          Riley? – nyitotta ki szemeit, majd mikor tudatosult benne, hogy tényleg a bátyja áll mellettem, felpattant. – Riley! – visította selypítős hangján, és akaratlanul is elmosolyodtam.
Megdöbbentő volt, hogy Riley milyen másként viselkedett a húgával, mint más nőnemű egyedekkel. Az édesanyját szerette, de igazából sohasem mutatta ki rendesen. Ezt megtudtam egy beszélgetésből, ami anyu és Susan között zajlott le. A nővérét valamilyen szinten elviselte, de valamiért megromlott a kapcsolatuk. A körülötte élő lányokat pedig csak ágyba akarta vinni. De az teljesen más volt, ahogyan Madie-vel viselkedett. Látszott rajta, hogy ő a mindene, és ez igazán imádnivalóvá tette Riley-t a szemembe. Gyorsan megráztam a fejemet, mert nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy akármit is imádnivalónak találjak benne.
-          Akkor maradsz? – kérdezte tőlem Riley, miközben Madisont ringatta a karjában. Olyan édesek voltak, hogy én éreztem volna magam szemétnek, ha nemet mondok. Sejtettem, hogy ennek rossz vége lesz, de mégis rábólintottam.
Hogy ez a döntés hiba volt, már akkor megmutatkozott, mikor egy olyan mosolyt küldött felém, hogy a szívem majd kiugrott.
A második ilyen jel az volt, hogy a fiúk már elhelyezkedtek, és szinte minden helyet kitöltöttek. Egyedül az a hely volt még szabad, ahol a két kislány aludt, de azon is csak egy ember fért el.
Oda Riley leült, de legnagyobb döbbenetemre hagyott maga mellett egy kicsi helyet. Ha azt hiszi, hogy most oda fogom passzírozni magamat mellé, akkor megőrült – gondoltam magabiztosan, de aztán a húgom odatipegett hozzám, és olyan kiskutya szemekkel nézett rám, hogy beadtam a derekamat.
Így bepréseltem magam Riley mellé, aminek Lizzie örült a legjobban, mert Madison mellett lehetett. Sejtettem, hogy ebből a barátságból én jövök ki rosszul…
Ami viszont meglepett, az volt, hogy Riley nem próbálkozott. Nem fogott át, nem érintette meg a combomat – pedig nagyon közel volt hozzá a keze-, és nem tett semmi félreérthetőt.
Első pillanatban azt gondoltam, hogy végre leszállt rólam, ami csalódottá tett. De aztán megnyugtattam magam, hogy akkor nem csókolt volna meg. Aztán dühös lettem magamra, amiért pont a fordítottját érzem, mint amit akarok. A bökkenő csak az volt, hogy nem tudtam, hogy valójában mit is akarok.
Riley idióta haverjai eldöntötték, hogy horror filmet nézünk, ami részemről rendben volt, mert bírtam az olyan filmeket, ahol szőke pláza cicákat kergetnek, de gondolnom kellett a kicsikre is.
Végül megegyeztünk a Péntek 13 egyik részében, és unottan vettem tudomásul, hogy azt már láttam.
Igazából nem ez volt a legjobb választás, de igyekeztem eltakarni Lizziék szeme elől a véres részleteket, majd elnevettem magam, mikor Riley ugyanezt tette.
Hirtelen olyan jól éreztem magam, hogy Riley mellett ülök egy sötét szobában, és a combjaink szinte összetapadnak, hogy kirázott a hideg.
-          Fázol? – kérdezte kedvesen, és a lehelete csiklandozta az arcomat. Nem is sejtettem, hogy ilyen közel van hozzám, de legszívesebben még közelebb húztam volna.
Lehet, hogy azért nem várta meg a válaszomat, mert elbambultam, de hirtelen egyik kezével átkarolt. Már gondoltam volna, hogy „én tudtam”, de mielőtt ezt megtehettem volna egy kisebb takarót húzott elő mögülem. Mikor leültem ezt észre sem vettem, de idegesített, hogy ott van.
Minden idegszálam azt akarta, hogy Riley öleljen magához. De ez mégsem mondhattam el neki, mert a végén félre értené. Akkor pedig tényleg én lennék a hibás, hogy ágyba vitt. De én tényleg nem akarom, hogy ágyba vigyen? – kérdeztem magamtól. Jól tudtam, hogy mi a válasz, és ezért újra kirázott a hideg.
Persze, hogy akartam. Teljes mértékig akartam, hogy szeretkezzen velem ez a fiú, de nem az, aki a környék összes lányát ágyba vitte. Én őt akartam, aki annyira édes volt, hogy nem is ért hozzám, pedig meg volt a lehetősége.
De rá kellett jönnöm, hogy ez a Riley nem létezik. Ez bizonyára valami fronthatás lehet, mert ő nem ilyen. Ő az a fiú, aki ismerkedésünk első napján egy trükk segítségével megcsókolt, és még folytatta is volna, ha nem harapom szét a száját.
Így hát inkább beletörődtem, hogy ez a furcsán ismeretlen srác csak Riley egyik normálisabb visszatükröződése, ami valójában nem igazi.
Szerencsére annak a hülye filmnek vége lett, és addigra Lizzie-ék is elaludtak. Azt hiszem, hogy ideje lett volna hazavinni a húgomat, de annyira fáradt voltam, hogy felállni sem tudtam, nem még egy utcát végig gyalogolni.
Valószínű, hogy elaludhattam, mert csak furcsa hangokra lettem figyelmes, és arra, hogy elzsibbadtak a lábaim. Ez utóbbi jobban zavart, de azért érdekeltek azok a hangok is, amelyek éberségem nőttével nem is voltak olyan furcsák.
Mikor kinyitottam a szemeimet, beigazolódott a sejtésem, hogy Riley és a seggfej barátai pornót néznek.
Úgy gondoltam, hogy itt a tökéletes idő arra, hogy elhúzzak innen, de Riley tekintete megakadályozott. Ő nem a tévére figyelt, mint a haverjai, hanem rám. Egyáltalán nem volt zavarba ejtő, ahogy nézett, sőt inkább jó érzés volt. Szinte olyan volt, mintha egy csodát látna, de ezt elkönyveltem úgy, hogy álmos vagyok, és a gyér fényben rosszul látok.
Mocorogni kezdtem, mert egyre kényelmetlenebbek voltak a kis szúrások a lábaimban, de így csak még közelebb kerültem Riley-hoz. Olyan jó meleg volt a teste, hogy egy pillanatra muszáj voltam engedni a kísértésnek, és hozzá nyomni a lábamat az övéhez, de ezt észrevette.
Hirtelen megragadott, és gyengéden az ölébe húzott. Sejtettem, hogy megint ide lyukadunk ki, de azért kissé csalódott voltam, hogy nem maradt meg az új Riley. Azt a hangot pedig, amely önfeledten sikította bennem, hogy „még mindig kellek neki” elnyomtam.
Idegesen mocorogni kezdtem, mire közelebb hajolt.
Azt hittem – és talán reméltem is -, hogy megcsókolt, de csak a fülemhez hajolt.
-          Így kényelmesebb! Nyugi, nem akarok semmi rosszat csinálni… – éreztem, hogy a lélegzete csiklandozza a fülemet, amitől be kellett harapnom az alsó ajkamat.

-          … most – morogtam oda neki, mire nevetni kezdett. Távolabbról hallottam, hogy a haverjai is nevetni kezdenek valamin, de nem érdekelt. Magamhoz öleltem Lizzie-t, és megbizonyosodtam róla, hogy még mindig alszik, majd Riley vállára döntöttem a fejemet, és a mellettem fekvő Madison édes szuszogására aludtam el ismét.
Mikor felébredtem, még mindig sötét volt, de már feküdtem. Először nem tudtam, hogy kié ez a meleg test, amely nekem feszül, és hogy kinek a szobájában vagyok. De aztán megéreztem a bódítóan csodás illatot, és rögtön rájöttem mindenre.
Ami először feltűnt, az volt, hogy Riley félmeztelen. Volt rajta alsónadrág, azt éreztem, de ettől még akármi történhetett. Gyorsan ellenőriztem, hogy van-e rajtam ruha, de úgy gondoltam, hogyha valami történt volna kettőnk között, azt éreztem volna. Egyrészről Riley elég heves, másrészről pedig még szűz vagyok.
Volt rajtam ruha, de ez még nem adta meg arra a kérdésre a válaszomat, amely így szólt: miért vagyok Riley ágyában.
Logikusan átgondoltam az egészet, és valószínűleg az történt, hogy mivel elaludtam felhozott a szobájába, és a húgainkat pedig Madison szobájában fektette le.
Mivel ez a magyarázat megnyugtatott, boldogan bújtam hozzá Riley-hoz. Olyan jó meleg volt a teste, és még az illata is elbódított.
A lélegzete lebegtette a hajszálaimat, ami kifejezetten kellemes érzés volt. Akaratlanul is eszembe jutott, hogy ilyen, mikor egy Riley-val töltött éjszaka után ébredek fel. Csak sokkal jobb, mert egyikünkön sincsen ruha…
Ezt gyorsan kizártam inkább a gondolataimból, és Riley testét kezdtem szemlélni. Egyszerűen gyönyörű volt.
Még sohasem láttam ilyen izmos felsőtestet, és ahogy éreztem az alsó testével sincsen baj. Ebbe kissé belepirultam, ezért inkább az arcát kezdtem szemlélni.
Hatalmas balszerencsémre az ajkai túl közel voltak hozzám, és fékevesztett vágyat éreztem iránta, hogy megcsókoljam. Eddig mindig ő kezdeményezte az ilyet, de azok olyan csókok voltak, amelyekre nem számítottam.
Elkönyveltem, hogy elment a józan eszem, mikor közelebb férkőztem az ajkaihoz. Először a biztonság kedvéért ránéztem a szemeire, hogy biztos alszik-e, és úgy tűnt, hogy igen.
Ezért lassan rátapasztottam a számat az övére.
Annyira jó érzés volt, hogy be kellett csuknom a szemeimet. Olyan édesen voltak az ajkai, hogy még többet akartam. De tudtam, hogy az csak felébresztené, amit hatalmas szívás lett volna.
Így csak apró puszikat nyomtam ajkaira. Először az alsó ajkát csókoltam végig, majd a felsőt. Végül pedig nyelvem hegyével körberajzoltam a szája vonalát, de arra nem számítottam, hogy az ajkai elnyílnak.
Riadtan pattantak fel a szemeim, és láttam, hogy az övé is nyitva vannak. Először el akartam húzódni, de nem engedte. Olyan közel húzott magához, hogy szinte egybe olvadt a testünk, közben pedig elmélyítette a csókunkat.
De a várt hevesség elmaradt. Gyengéd erőszakkal csókolt egészen addig, amíg vissza nem csókoltam. Ezután mindenféle erőszak eltűnt belőle, és már nem is húzott olyan közel magához.
Ez a csók teljesen más volt, mint az eddigiek. Sokkal lassabb, gyengédebb és mélyebb volt. Nyelve a legalaposabban járta végig szám minden szegmensét, majd az enyémmel kezdett játszadozni.
Furcsa volt, de nagyon kellemes, ezért is nem tudtam eltolni magamtól Riley-t. Inkább hagytam, had csókoljon.
Olyan volt, mintha az ajkaink összetapadtak volna, és semmi sem lenne, ami szétválaszthatja őket. Ez viszont nagyon is tetszett.
Igazából nem bántam volna, ha egész éjszaka csókolózunk, de szívesen csináltam volna mást is. Ezt persze nem vallhattam be neki.
Kezdtem magam hibásnak érezni ebben az egészben, ami iszonyatos bűntudattal töltött el. Nem hibáztattam Riley-t abban, hogy félre ért, mert még magam sem értem a tetteimet.
Hogy is gondolhatom azt, hogy majd Riley megérti, hogy nem akarok vele lefeküdni, amikor minden tettem azt igazolja, hogy igenis akarom?
Tudtam, hogy mostani józan énemnek van igaza, de mégsem szakadtam el az ajkaitól. Akaratlanul is eszembe jutott az első csókom. Borzalmas volt, hogy a fiú undorodott tőlem, és valószínű, hogy ez nagyban károsította a jellememet. Azonban nem úgy tűnt, hogy Riley undorodik tőlem. Sőt inkább úgy csókolt, mintha én lennék az egyik legfinomabb dolog a világon.
Ettől kellemes meleg járta át a mellkasomat, és visszagondolva a vele történő első csókomra, valóban úgy tűnt, hogy nem undorodik tőlem. Szétharaptam a száját, de még utána is megcsókolt.
Az idióta érzékenységem ettől előtört, és kissé összerándultam. Ezt az éppen a számban kutakodó Riley félre értette.
-          Bocsáss meg! – csókolt arcon, és távolabb húzódott.

-          Ne! – kaptam utána, és a nyakába kapaszkodva húztam közelebb magamhoz.

-          Mi a baj? – ölelte körül rázkódó testemet, és olyan közel húzott magához, hogy éreztem a szíve eszeveszett tam-tamját. – Valami rosszat csináltam?

-          Nem – fúrtam bele a nyakába az arcomat, amitől egy kisebbet nyögött. Furcsa volt, hogy más fiúkból undort, belőle pedig vágyat váltok ki. Pedig ő különb volt az összes többi fiúnál, ha már nem is az erényeiben, de a testében biztosan. - Mit gondolsz rólam? – kérdeztem hirtelen meg, de még át sem gondoltam igazán, hogy miért is teszem.

-          Ezt nem értem – éreztem, ahogy megrázza a fejét, majd újra arcon csókolt.

-          Mit gondolsz? Én milyen vagyok? Csúnya vagy esetleg visszataszító? – pityeregtem el a kérdéseimet.

-          Jézusom Lana! Hogy jutnak ilyenek az eszedbe? – Hallottam a döbbenetet a hangjában. – Szerinted tényleg egy ágyban feküdnék veled, ha visszataszító lennél. Éppen ellenkezőleg: majd’ megőrülök, hogy a ruhákat eltüntessem rólad, de tudom, hogy te várni akarsz. Nem tudom, hogy honnan veszed ezeket a hülyeségeket, de egy negatív jelző sem igaz rád. – Egy pillanatra elhallgatott, majd felnevetett, és fojtatta. – Jó ez azért nem igaz! Visszautasító vagy velem, összezavarsz, makacsabb vagy bárkinél, akit ismerek, imádsz játszani velem,- ami mellesleg csak akkor zavar, mikor nem kötünk ki ott, ahol most - de attól még ugyanolyan kívánatos vagy.

-          Nem is szeretek játszani veled! – emeletem ki, amely legjobban idegesített ebben a mondatban. Mindig ő játszott velem, nem pedig én vele.

-          Szóval nem? – kérdezte kétkedve. – Mindig leállítasz, pedig tudom, hogy élvezed! Van fogalmad róla, hogy mit okoz az a testemnek, hogy felizgatsz, és utána kisurransz a kezeim közül? Nagyon kevés szokott hiányozni, hogy ne menjek utánad, és győzzelek meg, hogy mégis feküdj le velem.

-          De nem is ismerjük egymást! – tereltem a beszélgetést más irányba, mert rájöttem, hogy Riley-nak nagyon is igaza van. – Miért engednék neked, ha nem is ismerlek?

-          Akkor ismerj meg – ajánlotta fel hirtelen. – Töltsd velem a holnapi napot, és ismerjük meg egymást.

-          Ez nem jó ötlet – kezdtem rögtön kihátrálni ebből a helyzetből.

-          Nekem tetszik – húzott magához közelebb. – Én tudom, hogy mit akarok! Csak egy éjszakát! Most mondd el, hogy te mit akarsz?
Éreztem, hogy az ajkai nagyon közel vannak az enyémekhez, és rettegtem, hogy e miatt valami olyat mondok, ami nagyon rosszul sülhet el…