Szünet :(

Sziasztok!
Igazán sajnálom, de tartanom kell egy hosszabb kis szünetecskét!
Mint látjátok nagyon el vagyok maradva a frissekkel, a komikkal és még a díjakkal is... Nem szeretnék senkit megbántani, épp ezért döntöttem el, hogy szünetet tartok. Közben persze írok, és igyekszem mindent bepótolni, amit elhalasztottam! Sajnálom, de szünet lesz a szünetig! :) Azaz a téli szünetben lesz friss! Tényleg sajnálom, és én nem akartam soha ilyet tenni, de ez elkerülhetetlen volt!
Nyugodtan komizhattok addig, válaszolni fogok rá! :D
Köszönöm a megértéseteket! :D
Szeretlek titeket!

,,Szeress!": 5. fejezet:

 

5. Ajánlat:

Furcsán kiegyensúlyozottnak éreztem magamat, amikor megtudtam, hogy nem fogok Riley-val találkozni egy teljes héten keresztül. Valamilyen iskolai táborba megy, ahova lányok is jelentkeztek, és reméltem, hogy végre talál valakit, aki kapóra jön neki, és engem békén hagy. Vagyis elviekben ezt kellett volna remélnem. Valójában azt akartam, hogy ne találjon senkit, és hogy velem feküdjön le…

De ezt persze nem mutattam ki, hiszen én üldöztem el egy hülye hazugsággal.

A kiegyensúlyozottságom abban mutatkozott meg, hogy nem veszekedtem a szüleimmel, se Lizzie-vel; nem gondoltam olyan sokat Riley-ra, és egész jól éreztem magam Kaitlynnel.

Egyre több időt töltöttem együtt Riley nővérével, de ez egy cseppet sem zavart. Tudtam, hogy ő mellettem áll, de szerencsére nem hozta fel a Riley-és-Lana témát egészen egy Szerdai napig.

Ugyanúgy együtt néztük a húgainkat a játszótéren, mint minden nap, de aztán Kaitlyn hirtelen mentegetőzni kezdett:

-          Tudom, hogy nem akarsz erről beszélni, de én igen – tette fel védekezően a kezeit. – Riley egy idióta, de az öcsém, és szeretném megtudni, hogy mit is gondolsz róla.

-          Egyezem a véleményedben – mosolyogtam rá, és rögtön megértette, hogy Riley szidalmazására gondolok, és erre elmosolyodott. – Nem szeretnék tőle semmit, és igazából nem is értem, hogy ő mit akar tőlem. – Kaitlyn így nézett rám, mintha hülye lennék, ezért helyesbítettem. – Na jó, tudom, hogy mit akar tőlem, de nem értem, hogy miért. Akármelyik csajt megkaphatná, miért pont én kellek neki?

-          Pont azért, mert téged nem kapott meg – nézett rám jelentőségteljesen. – Ez nem azt jelenti, hogy oda kéne adnod neki magadat, de tudnod kell, hogy nem fog egy darabig leállni. Ő tényleg mindig megkapja, amit akar, és nem hiszem, hogy most nálad jobban akar bármit is.

-          Ez bíztató – fintorogtam el, mire nevetni kezdett, és ezzel be is fejeztük a Riley-ról való csevegést.

Tényleg jól éreztem magam attól, hogy Riley nem volt a közelemben. Nagyon nem akartam ebbe a dologba belemenni, de kissé megrémítet az, amit Kaitlyn mondott. Riley valószínűleg valamilyen tárgynak tekint, akit csak úgy megkaphat, és én meg akartam mutatni neki, hogy ez nem igaz.

Eldöntöttem, hogy nem fogom neki megengedni, hogy ismét elcsábítson, és olyan dolgokat csináljon velem, amelyeket valójában nem is akarok megtenni.

Ez a terv egészen három napig működött, amíg Riley nem volt a közelembe, aztán ismét minden összekuszálódott.

Éppen Riley-ék házában voltam, és Lizzie-ékre vigyáztam, miközben azon töprengtem, hogy megint belekevertem valamibe magamat. Már akkor rossz érzés fogott el, de még nem tudtam, hogy miért.

Csak hárman voltunk a házban, mert anyáék és Kaitlyn szülei elmentek egy romantikus vacsorára négyesben, ami már magában furcsa volt. Ez olyan dupla randi szerű dolog, amely szerintem nem illett a szüleimhez. Hátborzongató volt, hogy megváltoztak, amióta Susannékkal barátkoztak, de igyekeztem nem foglalkozni ezzel. Meg volt a saját problémám.

Kaitlyn pedig elment bulizni. Először mérges voltam rá, mert azt beszéltük meg, hogy együtt megnézünk valami jó filmet, amíg a húgaink meséket néznek, de végül olyan lélekszakadva könyörgött, hogy bocsássak meg, hogy megtettem. Ráadásul nem akartam, hogy kimaradjon egy buliból, ahol elvileg a leghelyesebb egyetemista srácok is jelen vannak.

Így hát egyedül maradtam a kislányokkal, és untam azokat a bizarr meséket, amelyeket néztek. Nem értettem, hogy voltam képes ezeket én is végignézni ennyi idős koromban.

Aztán már csak valami zajra riadtam fel. Először megijedtem, hogy hol vagyok, de utána rájöttem, hogy valószínűleg elaludtam. Nagyon sötét volt, és ebből arra következtettem, hogy lejárt a DVD, amit Lizzie-ék néztek.

Álmosan megdörzsöltem a szemeimet, majd hirtelen kaptam fel a fejemet az ismétlődő zajra.

Hosszú halálos csendben való hallgatózások után rájöttem, hogy valaki van a bejárati ajtó előtt, és most ide akar bejutni.

Óvatosan felálltam, de fogalmam sem volt, hogy miért. Nem terveztem semmilyen hősies megmentő akciót, és mikor meghallottam a mély hangú szitkozódásokat, tudtam, hogy nem is kell ilyet tennem.

Imádkoztam, hogy csak félrehallottam, és igazából egy betörő van az ajtó előtt.

De imáin nem nyertek meghallgatást, mert egyszer csak kivágódott az ajtó, és meghallottam az ismerős hangú csitítgatást.

-          Fogjátok be! Madison biztos már alszik! – szólt rájuk Riley, én pedig a döbbenettől, hogy mennyire jó érzés hallani a hangját, odaragadtam a parkettához.

Aztán éles fény világított bele a szemembe, mikor felkapcsolták a villanyt.

Panaszosan felnyögtem, és a szemeim elé kaptam a kezeimet. Tudtam, hogy megint belekevertem magamat valami hülyeségbe. Remek!

-          Lana? – kérdezte Riley döbbenten, de még nem tudtam válaszolni neki, mert könnyes szemeimet dörzsölgettem. Ezért is nem láttam, hogy mi következik.

A következő pillanatban felpattantak a szemeim, mert megéreztem az édes ajkakat az enyémeken. A döbbentettől hirtelen nem tudtam mit csinálni, ezért hagytam, hogy csókoljon olyan szenvedélyesen, hogy megtántorodtam.

Aztán ez kicsit kijózanított, ezért erőtlenül megpróbáltam eltolni magamtól, de azt ö nagyon nem akarhatta, mert az egyik keze a hajamba túrt, és úgy húzott közelebb magához, míg a másik a derekamnál fogva vont közelebb a testéhez.

Végül a haverjai nevetése miatt engedett el, és én rögtön a legrondább pillantást küldtem felé.

-          Ezt többet ne csináld! – szóltam rá, de ő csak vigyorgott.

-          Srácok, ő itt Lana! – fordult a fiúsereg felé, én pedig hirtelen nagyon kiszolgáltatottnak éreztem magam. Mindegyikük úgy mustrált végig, mintha valami hús lennék, és ez kifejezetten idegesített.

Egyszerre volt zavarba ejtő és kínos is, ahogy alaposan megszemlélték a testemet. Aztán azzal telt be a pohár, hogy az egyik tapló tekintete megállapodott a melleimen. Legszívesebben kikapartam volna szemét, de inkább csak összefontam a kezemet magam előtt, és dühösen visszabámultam rá.

-          Tom vagyok! – vigyorgott rám Mr. Tapló. – Sokat hallottam rólad – nézett Riley-ra, akinek látszólag ugyanolyan zavaró volt, hogy engem mustráltak a haverjai, mint nekem. Ez elég furcsa reakció volt tőle, de nem akartam ebbe komolyabban belegondolni.

-          Azt hiszem, én megyek! – szólaltam meg hirtelen elhatározásból, mire Riley villámgyorsan elém lépett.

-          Nem kell elmenned – mondta gyermeki izgatottsággal, és ismételten ledöbbentem. Mintha egy teljesen más fiú állt volna előttem, és nem az, aki egy héttel ezelőtt a fürdőszobában taperolt.

-          De most már itthon vagy… - kezdtem tiltakozni. – Tudsz vigyázni Lizzie-ékre!

-          Nem ezért akarom – nézett rám édesen, én pedig átkozni kezdtem, amiért tényleg így címeztem a tekintetét. De eközben más gondolatok is szöget ütöttek a fejemben: Miért akarja, hogy itt maradjak? Miért viselkedik így? Miért volt annyira feszült a tekintete, mikor a barátai engem bámultak? Miért ilyen kedves velem? És miért is érdekel ez engem?

-          Na, jöttök?  - kérdezte valamelyik srác már a kanapén ülve, mire Madison mocorogni kezdett.

-          Riley? – nyitotta ki szemeit, majd mikor tudatosult benne, hogy tényleg a bátyja áll mellettem, felpattant. – Riley! – visította selypítős hangján, és akaratlanul is elmosolyodtam.

Megdöbbentő volt, hogy Riley milyen másként viselkedett a húgával, mint más nőnemű egyedekkel. Az édesanyját szerette, de igazából sohasem mutatta ki rendesen. Ezt megtudtam egy beszélgetésből, ami anyu és Susan között zajlott le. A nővérét valamilyen szinten elviselte, de valamiért megromlott a kapcsolatuk. A körülötte élő lányokat pedig csak ágyba akarta vinni. De az teljesen más volt, ahogyan Madie-vel viselkedett. Látszott rajta, hogy ő a mindene, és ez igazán imádnivalóvá tette Riley-t a szemembe. Gyorsan megráztam a fejemet, mert nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy akármit is imádnivalónak találjak benne.

-          Akkor maradsz? – kérdezte tőlem Riley, miközben Madisont ringatta a karjában. Olyan édesek voltak, hogy én éreztem volna magam szemétnek, ha nemet mondok. Sejtettem, hogy ennek rossz vége lesz, de mégis rábólintottam.

Hogy ez a döntés hiba volt, már akkor megmutatkozott, mikor egy olyan mosolyt küldött felém, hogy a szívem majd kiugrott.

A második ilyen jel az volt, hogy a fiúk már elhelyezkedtek, és szinte minden helyet kitöltöttek. Egyedül az a hely volt még szabad, ahol a két kislány aludt, de azon is csak egy ember fért el.

Oda Riley leült, de legnagyobb döbbenetemre hagyott maga mellett egy kicsi helyet. Ha azt hiszi, hogy most oda fogom passzírozni magamat mellé, akkor megőrült – gondoltam magabiztosan, de aztán a húgom odatipegett hozzám, és olyan kiskutya szemekkel nézett rám, hogy beadtam a derekamat.

Így bepréseltem magam Riley mellé, aminek Lizzie örült a legjobban, mert Madison mellett lehetett. Sejtettem, hogy ebből a barátságból én jövök ki rosszul…

Ami viszont meglepett, az volt, hogy Riley nem próbálkozott. Nem fogott át, nem érintette meg a combomat – pedig nagyon közel volt hozzá a keze-, és nem tett semmi félreérthetőt.

Első pillanatban azt gondoltam, hogy végre leszállt rólam, ami csalódottá tett. De aztán megnyugtattam magam, hogy akkor nem csókolt volna meg. Aztán dühös lettem magamra, amiért pont a fordítottját érzem, mint amit akarok. A bökkenő csak az volt, hogy nem tudtam, hogy valójában mit is akarok.

Riley idióta haverjai eldöntötték, hogy horror filmet nézünk, ami részemről rendben volt, mert bírtam az olyan filmeket, ahol szőke pláza cicákat kergetnek, de gondolnom kellett a kicsikre is.

Végül megegyeztünk a Péntek 13 egyik részében, és unottan vettem tudomásul, hogy azt már láttam.

Igazából nem ez volt a legjobb választás, de igyekeztem eltakarni Lizziék szeme elől a véres részleteket, majd elnevettem magam, mikor Riley ugyanezt tette.

Hirtelen olyan jól éreztem magam, hogy Riley mellett ülök egy sötét szobában, és a combjaink szinte összetapadnak, hogy kirázott a hideg.

-          Fázol? – kérdezte kedvesen, és a lehelete csiklandozta az arcomat. Nem is sejtettem, hogy ilyen közel van hozzám, de legszívesebben még közelebb húztam volna.

Lehet, hogy azért nem várta meg a válaszomat, mert elbambultam, de hirtelen egyik kezével átkarolt. Már gondoltam volna, hogy „én tudtam”, de mielőtt ezt megtehettem volna egy kisebb takarót húzott elő mögülem. Mikor leültem ezt észre sem vettem, de idegesített, hogy ott van.

Minden idegszálam azt akarta, hogy Riley öleljen magához. De ez mégsem mondhattam el neki, mert a végén félre értené. Akkor pedig tényleg én lennék a hibás, hogy ágyba vitt. De én tényleg nem akarom, hogy ágyba vigyen? – kérdeztem magamtól. Jól tudtam, hogy mi a válasz, és ezért újra kirázott a hideg.

Persze, hogy akartam. Teljes mértékig akartam, hogy szeretkezzen velem ez a fiú, de nem az, aki a környék összes lányát ágyba vitte. Én őt akartam, aki annyira édes volt, hogy nem is ért hozzám, pedig meg volt a lehetősége.

De rá kellett jönnöm, hogy ez a Riley nem létezik. Ez bizonyára valami fronthatás lehet, mert ő nem ilyen. Ő az a fiú, aki ismerkedésünk első napján egy trükk segítségével megcsókolt, és még folytatta is volna, ha nem harapom szét a száját.

Így hát inkább beletörődtem, hogy ez a furcsán ismeretlen srác csak Riley egyik normálisabb visszatükröződése, ami valójában nem igazi.

Szerencsére annak a hülye filmnek vége lett, és addigra Lizzie-ék is elaludtak. Azt hiszem, hogy ideje lett volna hazavinni a húgomat, de annyira fáradt voltam, hogy felállni sem tudtam, nem még egy utcát végig gyalogolni.

Valószínű, hogy elaludhattam, mert csak furcsa hangokra lettem figyelmes, és arra, hogy elzsibbadtak a lábaim. Ez utóbbi jobban zavart, de azért érdekeltek azok a hangok is, amelyek éberségem nőttével nem is voltak olyan furcsák.

Mikor kinyitottam a szemeimet, beigazolódott a sejtésem, hogy Riley és a seggfej barátai pornót néznek.

Úgy gondoltam, hogy itt a tökéletes idő arra, hogy elhúzzak innen, de Riley tekintete megakadályozott. Ő nem a tévére figyelt, mint a haverjai, hanem rám. Egyáltalán nem volt zavarba ejtő, ahogy nézett, sőt inkább jó érzés volt. Szinte olyan volt, mintha egy csodát látna, de ezt elkönyveltem úgy, hogy álmos vagyok, és a gyér fényben rosszul látok.

Mocorogni kezdtem, mert egyre kényelmetlenebbek voltak a kis szúrások a lábaimban, de így csak még közelebb kerültem Riley-hoz. Olyan jó meleg volt a teste, hogy egy pillanatra muszáj voltam engedni a kísértésnek, és hozzá nyomni a lábamat az övéhez, de ezt észrevette.

Hirtelen megragadott, és gyengéden az ölébe húzott. Sejtettem, hogy megint ide lyukadunk ki, de azért kissé csalódott voltam, hogy nem maradt meg az új Riley. Azt a hangot pedig, amely önfeledten sikította bennem, hogy „még mindig kellek neki” elnyomtam.

Idegesen mocorogni kezdtem, mire közelebb hajolt.

Azt hittem – és talán reméltem is -, hogy megcsókolt, de csak a fülemhez hajolt.

-          Így kényelmesebb! Nyugi, nem akarok semmi rosszat csinálni… – éreztem, hogy a lélegzete csiklandozza a fülemet, amitől be kellett harapnom az alsó ajkamat.

-          … most – morogtam oda neki, mire nevetni kezdett. Távolabbról hallottam, hogy a haverjai is nevetni kezdenek valamin, de nem érdekelt. Magamhoz öleltem Lizzie-t, és megbizonyosodtam róla, hogy még mindig alszik, majd Riley vállára döntöttem a fejemet, és a mellettem fekvő Madison édes szuszogására aludtam el ismét.

Mikor felébredtem, még mindig sötét volt, de már feküdtem. Először nem tudtam, hogy kié ez a meleg test, amely nekem feszül, és hogy kinek a szobájában vagyok. De aztán megéreztem a bódítóan csodás illatot, és rögtön rájöttem mindenre.

Ami először feltűnt, az volt, hogy Riley félmeztelen. Volt rajta alsónadrág, azt éreztem, de ettől még akármi történhetett. Gyorsan ellenőriztem, hogy van-e rajtam ruha, de úgy gondoltam, hogyha valami történt volna kettőnk között, azt éreztem volna. Egyrészről Riley elég heves, másrészről pedig még szűz vagyok.

Volt rajtam ruha, de ez még nem adta meg arra a kérdésre a válaszomat, amely így szólt: miért vagyok Riley ágyában.

Logikusan átgondoltam az egészet, és valószínűleg az történt, hogy mivel elaludtam felhozott a szobájába, és a húgainkat pedig Madison szobájában fektette le.

Mivel ez a magyarázat megnyugtatott, boldogan bújtam hozzá Riley-hoz. Olyan jó meleg volt a teste, és még az illata is elbódított.

A lélegzete lebegtette a hajszálaimat, ami kifejezetten kellemes érzés volt. Akaratlanul is eszembe jutott, hogy ilyen, mikor egy Riley-val töltött éjszaka után ébredek fel. Csak sokkal jobb, mert egyikünkön sincsen ruha…

Ezt gyorsan kizártam inkább a gondolataimból, és Riley testét kezdtem szemlélni. Egyszerűen gyönyörű volt.

Még sohasem láttam ilyen izmos felsőtestet, és ahogy éreztem az alsó testével sincsen baj. Ebbe kissé belepirultam, ezért inkább az arcát kezdtem szemlélni.

Hatalmas balszerencsémre az ajkai túl közel voltak hozzám, és fékevesztett vágyat éreztem iránta, hogy megcsókoljam. Eddig mindig ő kezdeményezte az ilyet, de azok olyan csókok voltak, amelyekre nem számítottam.

Elkönyveltem, hogy elment a józan eszem, mikor közelebb férkőztem az ajkaihoz. Először a biztonság kedvéért ránéztem a szemeire, hogy biztos alszik-e, és úgy tűnt, hogy igen.

Ezért lassan rátapasztottam a számat az övére.

Annyira jó érzés volt, hogy be kellett csuknom a szemeimet. Olyan édesen voltak az ajkai, hogy még többet akartam. De tudtam, hogy az csak felébresztené, amit hatalmas szívás lett volna.

Így csak apró puszikat nyomtam ajkaira. Először az alsó ajkát csókoltam végig, majd a felsőt. Végül pedig nyelvem hegyével körberajzoltam a szája vonalát, de arra nem számítottam, hogy az ajkai elnyílnak.

Riadtan pattantak fel a szemeim, és láttam, hogy az övé is nyitva vannak. Először el akartam húzódni, de nem engedte. Olyan közel húzott magához, hogy szinte egybe olvadt a testünk, közben pedig elmélyítette a csókunkat.

De a várt hevesség elmaradt. Gyengéd erőszakkal csókolt egészen addig, amíg vissza nem csókoltam. Ezután mindenféle erőszak eltűnt belőle, és már nem is húzott olyan közel magához.

Ez a csók teljesen más volt, mint az eddigiek. Sokkal lassabb, gyengédebb és mélyebb volt. Nyelve a legalaposabban járta végig szám minden szegmensét, majd az enyémmel kezdett játszadozni.

Furcsa volt, de nagyon kellemes, ezért is nem tudtam eltolni magamtól Riley-t. Inkább hagytam, had csókoljon.

Olyan volt, mintha az ajkaink összetapadtak volna, és semmi sem lenne, ami szétválaszthatja őket. Ez viszont nagyon is tetszett.

Igazából nem bántam volna, ha egész éjszaka csókolózunk, de szívesen csináltam volna mást is. Ezt persze nem vallhattam be neki.

Kezdtem magam hibásnak érezni ebben az egészben, ami iszonyatos bűntudattal töltött el. Nem hibáztattam Riley-t abban, hogy félre ért, mert még magam sem értem a tetteimet.

Hogy is gondolhatom azt, hogy majd Riley megérti, hogy nem akarok vele lefeküdni, amikor minden tettem azt igazolja, hogy igenis akarom?

Tudtam, hogy mostani józan énemnek van igaza, de mégsem szakadtam el az ajkaitól. Akaratlanul is eszembe jutott az első csókom. Borzalmas volt, hogy a fiú undorodott tőlem, és valószínű, hogy ez nagyban károsította a jellememet. Azonban nem úgy tűnt, hogy Riley undorodik tőlem. Sőt inkább úgy csókolt, mintha én lennék az egyik legfinomabb dolog a világon.

Ettől kellemes meleg járta át a mellkasomat, és visszagondolva a vele történő első csókomra, valóban úgy tűnt, hogy nem undorodik tőlem. Szétharaptam a száját, de még utána is megcsókolt.

Az idióta érzékenységem ettől előtört, és kissé összerándultam. Ezt az éppen a számban kutakodó Riley félre értette.

-          Bocsáss meg! – csókolt arcon, és távolabb húzódott.

-          Ne! – kaptam utána, és a nyakába kapaszkodva húztam közelebb magamhoz.

-          Mi a baj? – ölelte körül rázkódó testemet, és olyan közel húzott magához, hogy éreztem a szíve eszeveszett tam-tamját. – Valami rosszat csináltam?

-          Nem – fúrtam bele a nyakába az arcomat, amitől egy kisebbet nyögött. Furcsa volt, hogy más fiúkból undort, belőle pedig vágyat váltok ki. Pedig ő különb volt az összes többi fiúnál, ha már nem is az erényeiben, de a testében biztosan. - Mit gondolsz rólam? – kérdeztem hirtelen meg, de még át sem gondoltam igazán, hogy miért is teszem.

-          Ezt nem értem – éreztem, ahogy megrázza a fejét, majd újra arcon csókolt.

-          Mit gondolsz? Én milyen vagyok? Csúnya vagy esetleg visszataszító? – pityeregtem el a kérdéseimet.

-          Jézusom Lana! Hogy jutnak ilyenek az eszedbe? – Hallottam a döbbenetet a hangjában. – Szerinted tényleg egy ágyban feküdnék veled, ha visszataszító lennél. Éppen ellenkezőleg: majd’ megőrülök, hogy a ruhákat eltüntessem rólad, de tudom, hogy te várni akarsz. Nem tudom, hogy honnan veszed ezeket a hülyeségeket, de egy negatív jelző sem igaz rád. – Egy pillanatra elhallgatott, majd felnevetett, és fojtatta. – Jó ez azért nem igaz! Visszautasító vagy velem, összezavarsz, makacsabb vagy bárkinél, akit ismerek, imádsz játszani velem,- ami mellesleg csak akkor zavar, mikor nem kötünk ki ott, ahol most - de attól még ugyanolyan kívánatos vagy.

-          Nem is szeretek játszani veled! – emeletem ki, amely legjobban idegesített ebben a mondatban. Mindig ő játszott velem, nem pedig én vele.

-          Szóval nem? – kérdezte kétkedve. – Mindig leállítasz, pedig tudom, hogy élvezed! Van fogalmad róla, hogy mit okoz az a testemnek, hogy felizgatsz, és utána kisurransz a kezeim közül? Nagyon kevés szokott hiányozni, hogy ne menjek utánad, és győzzelek meg, hogy mégis feküdj le velem.

-          De nem is ismerjük egymást! – tereltem a beszélgetést más irányba, mert rájöttem, hogy Riley-nak nagyon is igaza van. – Miért engednék neked, ha nem is ismerlek?

-          Akkor ismerj meg – ajánlotta fel hirtelen. – Töltsd velem a holnapi napot, és ismerjük meg egymást.

-          Ez nem jó ötlet – kezdtem rögtön kihátrálni ebből a helyzetből.

-          Nekem tetszik – húzott magához közelebb. – Én tudom, hogy mit akarok! Csak egy éjszakát! Most mondd el, hogy te mit akarsz?

Éreztem, hogy az ajkai nagyon közel vannak az enyémekhez, és rettegtem, hogy e miatt valami olyat mondok, ami nagyon rosszul sülhet el…

,,Szeress!": 4. fejezet:

 Itt a friss! Remélem, hogy tetszik! :P Bocsi, Vikky, hogy megint nem küldtem el a fejit! :( Imádlak! :D

4. Büntetés:

-          Seggfej! – mondta váratlan látogatónk egyenesen a testvérére nézve. – Egy kiszámítható, felszínes barom vagy, Riley!

-          Kaitlyn, el is húzhatsz! – szólt vissza Riley, és felkapart a földről. Teljesen lefagytam, és fogalmam sem volt, hogy mit kéne csinálnom. Túlságosan nehéz volt átállnom az előbbi ismeretlen, de egyben csodás érzésről a szomorú valóságra.

-          Szerintem engedd el Lanát! – mutatott rám a lány, de én meg sem mozdultam Riley ölében. Csak ültem a bizsergetően kellemes helyen, és azon elmélkedtem, hogy vajon mi zajlik körülöttem.

-          Kaitlyn! – Hallottam meg egy harmadik hangot is, és pár másodpercre rá Ben jelent meg. – Hát megtalálta… - A mondatot nem tudta befejezni, mert meglátott minket, és persze rögtön leesett neki, hogy mivel foglalatoskodtunk pár perce.
 

Kezdtem visszatérni szellemileg, és rájöttem, hogy most én vagyok a lotyó. Vagy jobban mondva: Riley egyik lotyója!

Azonban józanságom csak akkor tért vissza, mikor Kaitlyn egy hatalmas pofonnal jelezte Bennek nem tetszését. Nem tudtam, hogy miért kapta azt a pofont a fiú, amitől a feje oldalra fordult, és az arca kipirult, de már nem is érdekelt.

A meglepetést kihasználtam, és feltápászkodtam Riley öléből. Éreztem, hogy egyik keze megpróbál visszatartani, de nem volt elég gyors.

-          Lana, várj már! – ordított utánam Riley, de már messzebb voltam tőle. Igazából fogalmam sem volt, hogy merre megyek. Reméltem, hogy nem fogok eltévedni, de megállni mégsem álltam meg.
 

Ki akartam futni magamból ezt az érzést. Úgy szorította valami a mellkasomat, hogy levegőt is alig kaptam. Csak akkor jöttem rá, hogy sírok, mikor a szipogástól szédülni kezdtem, de még mindig futottam.

Aztán legnagyobb meglepetésemre kiértem az erdőből. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, de abban már biztos voltam, hogy nem fog egy gyilkos béka megtámadni.

Csak tompán éreztem, hogy félnem kéne, amiért eltévedtem, de jelenleg a megalázottságomon kívül nem érdekelt semmi.

Gyűlöltem Riley-t! Sőt, mindent gyűlöltem, ami csak hozzá kötődött. Aztán hatalmas gyűlöletemben rájöttem, hogy saját magamat is utálom. Egy idióta, manipulálható liba vagyok, aki akárkinek bedől.

Legszívesebben véresre haraptam volna az ajkaimat, amiért olyan szenvedélyesen falták Riley száját. Gyűlöltem minden porcikámat, amely vágyott Riley-ra, és ebből következett, hogy az egész testemet.

Arra lettem figyelmes, hogy nagyon közel állok egy lánycsoporthoz, akik mind engem bámulnak. Mivel életem legszörnyűbb perceit éltem meg, csak rájuk fintorogtak, ők pedig ezt éles sipítozással „jutalmazták”.

Gyorsan elhúztam mellettük, mielőtt még hajtépő akcióba nem kezdenek. Nem igazán érdekelt, hogy merre megyek. Csak járkáltam össze-vissza, és örültem, hogy a könnyeim elapadtak.

Már ott tartottam, hogy nem is érdekel, hol vagyok, mikor rezegni kezdett a mobilom. Elcsodálkoztam rajta, hogy egy eddig ismeretlen szám keres, de azért felvettem. Egy kis fáziskéséssel sikerült volna csak beleszólni a telefonba, de a hívó megelőzött.

-          Lana, hol vagy? – kérdezte a gyűlölt hang tulajdonosa, de meg sem várta a válaszomat. – Miért mentél el? Gyerünk, válaszolj, hol vagy?
 

Nem jutott eszembe semmi frappáns beszólás, ezért csak egyszerűen kinyomtam. Elkönyveltem magamba, hogy inkább bolyongok itt órákat, mint hogy tőle segítséget kérjek.

Talán percek vagy órák múlva kifáradtam, és leültem egy padra. Valahogy úgy tűnt, hogy köbe-körbe járkálok, és kezdte elérni a tudatomat, hogy sötétedik. 

Könnyek gyűltek a szemembe, és a mostani kétségbeesésem összekeveredett azzal, hogy Riley ki akart használni, így meg sem tudtam különböztetni, hogy miért sírok.

Már éppen belekezdted volna a zokogásba, mikor egy kedves hang a hogylétemről kérdezett. Csak felpillantottam rá, és elpattant a húr. Nyöszörögve próbáltam magam összébb húzni, hogy ne fájjon ennyire.

Aztán észrevettem, hogy a lány keze megnyugtatóan simogatja a hátamat. Meglepődtem, hogy így foglalkozik velem, pedig nem is ismer. Azonban akkor teljesen ledöbbentem, mikor a nyakába vetettem magam, és a vállán sírtam ki magam. Nem ismertem magamra. Sohasem voltam senkivel ennyire közvetlen…

-          Jobban vagy? – kérdezte, mikor véget ért a hiszti rohamom.

-          Igen, köszi! – szipogtam, ő pedig megajándékozott egy szívből jövő mosollyal.

-          Egyébként Sylvia vagyok! – mutatkozott be, mire kinyögtem, hogy „Lana vagyok”. Láttam a tekintetében, hogy rájött, hogy én vagyok az új lány, de nem szólt semmit. Értékeltem ezt.
 

Elmondtam neki, hogy eltévedtem, és hogy hol lakom, ő pedig bevallása szerint szívesen segített, mikor haza kísért.

-          Örülök, hogy megismertelek! - ölelt meg Sylvia - mikor haza értünk -, amit kissé késve viszonoztam. Nagyon kedves lány volt, de furcsálltam, hogy ennyire közvetlen. Még mielőtt ebbe jobban belegondolhattam volna, a bejárati ajtónk kivágódott.

-          Lana, hol a fenébe voltál? - kelt ki magából anya. - Mégis hogyan képzelted ezt?

-          Megbeszélhetnénk ezt reggel - mondtam, de ez csak még jobban feldühítette.

-          Nem! Hogy tehettél ilyet? Mindenki téged keresett, és mikor Riley felhívott, kinyomtad a telefont! Szegény fiú! Nagyon aggódott érted!
 

Éreztem, hogy a mellkasom fájón megsajdult, és a könnyeim elhomályosították a látásomat. Ez anyába fojtotta a szót. Nem gondolta volna, hogy ezekkel a szavakkal megríkathat.

-          Jaj, Lana! - jött közelebb hozzám, és szorosan megölelt. - Ne sírj, kincsem! Semmi baj!
 

Percekig hallgattunk, és a ház előtt állva sírtam ki magamat, aztán anya közölte velem, hogy ne csináljak ezek után ilyet, és finoman tájékoztatott, hogy szobafogságban vagyok. Remek!

A szobafogságom második napján tényleg örültem a büntetésnek. Amíg a szobámban vagyok, nem találkozhatok Riley-val.

Anya minden nap elvitte Lizzie-t hozzájuk, hogy együtt játszanak Madisonnal, miközben ő Susannal beszélgetett.

Én rendszerint olvastam, neteztem és olvastam. Kifejezetten felszabadultnak éreztem magam, és rájöttem, hogy semmi lényegeset nem érzek Riley iránt.

Akármennyire is voltam furcsa, attól még nőnek számítottam. És nem hiszem, hogy létezik olyan nő, akit Riley hidegen hagy, de ez nem volt fontos. Igyekeztem a testi vágyaimon túllépni. Nem akartam elveszíteni saját magamat. 

Az elveim közé tartozott az, hogy csak olyan emberrel fekszek le, akit teljes szívemből szeretek. És Riley-t nem szerettem, igazából még csak nem is kedveltem. Nem tudtam róla semmit, és jelenleg nem is akartam. Nem mintha őt annyira érdekelte volna, hogy én milyen vagyok. Csak egy eszköznek használt volna, és ezt nem engedhettem.

A negyedik napon már könnyek nélkül tudtam ezt elgondolni magamban, és egyre biztosabbá vált az elhatározásom.

Aztán egyszer csak Riley-ék háza előtt találtam magam.

Visszagondolva az elmúlt egy óra eseményeire, már tudtam, hogy a Sors ellenem van.

Vidáman mentem le reggel, mikor meghallottam, hogy anyu nem ér rá, de megígérte Lizzie-nek, hogy elviszi őt és Madisont a játszótérre. 

Mondtam neki, hogy rám most ne számítson, de volt olyan aljas, hogy kihasználta azt a lehetőséget, hogy ő adja a zsebpénzemet.

Kénytelen voltam beleegyezni, mert ha nem, akkor egy csomó könyvtől elbuktam volna, amelyeket meg akartam venni.

Később kiderült, hogy a helyi szépségszalonba mennek Madison anyukájával.

Szóval már megint ott tartottam, hogy saját magamat kevertem bele ebbe. Egyszerűen nem kellett volna, hogy érdekeljenek a könyvek.

-          Lana, ma még bemegyünk? - kérdezte Lizzie, amikor már vagy öt perce álltunk a bejárat előtt.
 

Így hát nem volt mit tennem. Kelletlenül csöngettem be, és nagyon reméltem, hogy nem Riley nyit ajtót. Pár másodperc múlva kinyílt a bejárati ajtó, és rájöttem, hogy ezen a világon én vagyok a szívatások célpontja.

-          Madie! - visította Lizzie, és elfutott Riley mellett, hogy a kislány nyakába vethesse magát. Egy pillanatra eltöprengtem azon, hogy a húgom, hogy imádja Madisont.

-          Miért futottál el? - kérdezte a gyönyörű hang idegesítő tulajdonosa.

-          Mi lenne, ha nem szólnánk egymáshoz? - vetettem oda neki cinikusan, de ez rossz válasznak bizonyult, mert közelebb húzódott hozzám.

-          Csinálhatunk mást is - húzta pimasz mosolyra ajkait, de igyekeztem nem elcsodálkozni rajta.

-          Kopj le! - akartam beljebb menni, de neki szorított az ajtónak.

-          Fogalmam sincsen, hogy most mit gondolsz rólam, de tudnod kell, hogy kezdesz megőrjíteni! - A szavak hatására éreztem, hogy a hasam izgatottan összeszorul, de nem foglalkoztam vele. Lépj túl rajta! - mondogattam magamban.

-           Sikítok, ha nem engedsz el! - fenyegettem meg, de ő csak kivillantotta hófehér fogait, és egy pillanat alatt a bejárat melletti fürdőben találtam magam. - Engedj el! - mocorogtam, de nem hallgatott rám.

-          Gyerünk, sikíts! - villantak meg a szemei.

-          Mi van? - kérdeztem döbbenten, de igyekeztem bunkó hangsúlyt megütni.

-          Egyszerűen profi vagy benne, hogy felizgass! - mormolta a fülembe, mire kirázott a hideg, és elvörösödtem.

-          Riley, ne! - kértem, mikor a nyelve végig siklott a nyakamon. Lépj túl! De egyszerűen nem tudtam. Hihetetlen volt, ahogyan ki tudta használni a testemet.

-          Szóval nem akarod? - kérdezte, és beleharapott a fülembe. Én az alsó ajkamba mélyesztettem a fogaimat, hogy ne nyögjek fel. De a testem vágyakozva megrándult, és ezt ő is észrevette. - Nekem nagyon úgy tűnik, hogy akarod! - lökött egyet a csípőjével. Gyengéden beleharapott a nyakamba, miközben nekipréselt a mosdónak.

-          Ezt nem kéne! - suttogtam, de ismét nem foglalkozott az akaratommal. Egy pillanatra átgondoltam, hogy vajon miért tűnik annyira jó ötletnek távol maradnom tőle, mikor nem épp engem kényeztet.
 

A fenekemnél fogva felemelt, és ráültetett a mosdókagyló szélére. Még mielőtt tiltakozhattam volna nyelve utat tört magának a számba, miközben lábaimat a dereka köré kulcsolta. Az, hogy piszkosul élveztem a csókot egy percre elterelte a figyelmemet arról, hogy olyan dolgot érzek a lábaim között, amit még soha. Riley ágyéka nekem feszült, és tisztán érezhető volt a vágya.

-          Lana, Riley! - Hallottuk meg Madison hangját, és ez elég volt arra, hogy végre el tudjam tolni magamtól Riley-t. 

-          Őrület, hogy állandóan az előjáték közben zavarnak meg minket - morgott Riley. Gyorsan kibújtam mellette, de megragadta a csuklómat. - Ezt még folytatjuk! - Nem mertem felelni rá, csak gyorsan hátrafordultam, és kislisszoltam a fürdőből. 
 

Körülbelül úgy éreztem magam, mintha egy bűntény helyszínéről léptem volna ki, mikor megláttam a kicsi lányokat az ajtó előtt. Nagyon reméltem, hogy még nem érthetik ezt, és nem fognak gyanút a feltűnően kipirult arcomról.

-          Lana, megyünk? - kérdezte Lizzie türelmetlenül. Jellemző! De most kifejezetten örültem, hogy végre kijuthatok ebből a házból.
 

Mikor a játszótéren a lányok játszottak, még mindig éreztem Riley csókját az ajkaimon, és az érintését a testemen. Megrázkódtam, ahogy az élénk emlékek utat törtek maguknak, és a bizsergés elárasztotta a testemet. Tudtam, hogy rossz irányba haladok, de mégsem tudtam leállítani magamat. Már attól teljesen lángba borultam, ha csak elképzeltem Riley meztelen testét.

-          Meglepetés - suttogta egy halk hang a fülembe. Nem ijedtem meg, mert ahhoz túl kellemes volt a bizsergés a testembe, de azért meglepődtem.

-           Mit csinálsz itt?

-          Csak eljöttem szórakoztatni - felet Riley úgy, mintha ez egyértelmű lenne. - És ahogy látom rád is fér - nyúlt az állam alá, és közelebb hajolt. 
 

De még mielőtt az ajkaink találkozhattak volna, Madison szaladt ide, és Riley ölébe vetette magát. Furcsa volt látni, hogy a fiú, akiről lerítt, hogy szexmániás, ilyen kedvesen viselkedik a kisgyerekekkel.

Csodálkozva néztem, ahogy a térdein lovagoltatja Lizzie-t és a húgát. Lenyűgözött az a szeretet, ami belőle áradt, de abban a pillanatra a lovaglásról más jutott eszembe. 

Ahogy kocsányos szemekkel bámultam rá, azon kezdtem gondolkozni, hogy vajon milyen lehet valakivel lefeküdni. A magazinokban, mindig azt írják, hogy nagyon fontos a lelki kötelék. De ahogy Riley-t elnézetem, nem gondoltam volna, hogy minden csajjal komolyabban is megismerkedett volna, mielőtt lefeküdt velük. Igazából engem sem ismert, de reméltem, hogy azért meg fog. Döbbentem jöttem rá, már megint ott tartok, hogy a közös jövőnket tervezgetem.

-          Na, most már menjetek játszani! - csókolta arcon Lizzie-t és Madie-t Riley, és ők nevetve futottak vissza a libikókához.
 

Zavarba ejtően nézet rám, ezért elfordultam, és idegesen kezdtem babrálni a fülbevalómat. Gyengéden megragadta a kezemet, ami már alapból meglepett, de aztán megcsókolta a csuklómat. Kikerekedett szemekkel néztem, ahogy végig csókolta az ujjaimat, majd a mutatóujjamat megnyalta és gyengéden megharapta. Úgy éreztem, hogy a szívem kiugrik a helyéről, miközben ezek a kis mozdulatok olyan hatással voltak rám, hogy legszívesebben rá vetettem volna magamat Riley-ra. Hihetetlen volt, hogy képes alig öt másodperc alatt újra vágyat kelteni bennem az erotikus tetteivel. 

De nem engedhettem neki, ezért hatalmas erőfeszítések árán elrántottam a kezemet.

-          Ezt nem kellene csinálnunk – szólaltam meg magamat is meglepve.

-          Mit? – kérdezte Riley vetkőztető tekintettel.

-          Figyelj, tudom, hogy neked ez természetes, de nekem nem! Annyira zavarba ejtő, hogy így viselkedsz velem! Még sohasem történt velem ehhez hasonló sem, és erre ide költözünk, és már a második napon veled fetrengek egy ágyban.

-          Nem értem, hogy ezzel mi a baj. – Mélyet sóhajtottam, és eldöntöttem, hogy teljesen a tudtára adom, hogy ezzel mi a problémám.

-          Nekem ez gyors! Nem is ismerlek, és te már ágyba akarsz vinni. – Látszott rajta, hogy még mindig nem érti, hogy miről beszélek, ezért kinyögtem azt, ami először az eszembe jutott. – Tettem egy fogadalmat! – Most viszont látszott rajta a meghökkenés, és ennek a hatására egy idióta dolgok tettem: hazudtam. – Megfogadtam, hogy csak szűz fiúval fekszem le először! – Ahogy kimondtam, már meg is bántam. Riley-n látszott, hogy erre nem számított, és ettől iszonyatosan sebezhetőnek tűnt. 
 

Ahogy néztem tágra nyílt, meglepett tekintetét, elfogott a bűntudat. Tudtam, hogy ezt nem kellett volna, de nem is számítottam rá, hogy ezt így fogja fogadni. Igazából a fogadalmam arról szólt, hogy nem fogok olyan fiúval lefeküdni, akit nem ismerek, de ezt ő nem is sejthette.

-          Azt hiszem, hogy haza kell mennem – motyogta zavartan, és meg sem várta a válaszomat. Felkelt a padról, amin ültünk, és elindult az otthona felé.
 

Megfordult a fejemben, hogy utána rohanok, és a nyakába vetem magam, majd csókolni kezdem, hogy végül az ágyban kössünk ki, de mégsem tettem. Szinte a padhoz ragadtam, és éreztem, hogy a könnyeim ismét elhomályosítják a látásomat. Megint ott tartottam, hogy Riley miatt sírok, és sejtettem, hogy nem ez lesz az utolsó.