2011. július 27., szerda

,,Szeress!": 13. fejezet:


13. Barátok?!

Elégedett voltam magammal, mikor megérkeztünk a szállodába, és Lana le sem vette rólam a szemeit. Direkt nem néztem rá, bár legszívesebben ismét benne lettem volna.
Tudtam, hogyha folytatom, akkor folyamatosan rajtam fog járni az esze, és tetszett a gondolat. Bár abban is biztos voltam, hogyha hazamegyünk rohadtul fog fájni, hogy nem fogom látni őt. De vállalom a kockázatot!
Érezni akartam őt, és nem érdekelt, hogy nem szerelmes belém. Pillanatnyilag elég volt, hogy tudtam, megkaphatom a testét, ha akarom.
Jelenleg egész tűrhető állapotban voltam, és ez annak volt köszönhető, hogy még élt bennem az emlék, ahogy Lana engedett nekem, alig észrevehető tiltakozással. Azonban tudtam, hogy ez az állapot nem fog sokáig tartani, mert már tapasztaltam, hogy a hangulatom úgy változott, mint egy menstruáló csajnak. És ettől kiborultam…
Gyorsan akartam valamit szerezni, ami megkönnyíti a helyzetemet, de jelen pillanatban nem nagyon ment.
A recepción álltunk, és kezdtem ismét elveszíteni a türelmemet, mert valami hülye lotyó azon vitatkozott a pult mögött ülő fiúval, hogy a kulcsot már pedig nem fogja leadni, és ezzel feltartott minket.
Mélyen beszívtam a levegőt, és próbáltam nem elüvölteni magamat. Elég nehezen ment, így inkább elfoglaltam a gondolataimat.
Végignéztem a családomon és Lana családját, és rájöttem, hogy mindketten feketebárányok vagyunk. Ő nem volt az a lelkes fajta, viszont a szülei és Lizzie igen. Anya és apa is ugyanilyenek voltak, és Kaitlyn – annak ellenére, hogy egy hisztis idióta volt – hasonlóan izgatott lett minden kis hülyeségtől. Az én családomban csak Madison volt normális, bár ő még nagyon kicsi volt.
Mikor végre sorra jutottunk, már szinte toporogtam, hogy végre egyedül lehessek. Hirtelen minden túl vonzó volt, és a fantáziám egyre erotikusabb képeket pörgetett le az agyamba. Dühösen megráztam a fejemet, és éreztem, hogy már megint kezd rajtam eluralkodni a düh. Az eufória elmúlt, és már újra éreztem a csalódottságot, hogy egy rohadt seggfej vagyok, akibe képtelen Lana beleszeretni.
Megkaptuk a kulcsot, és igyekeztem nem megragadni anyát, és felrángatni, hogy végre bent legyek egy teljesen Lanamentes szobába. A liftben már szinte megfojtott a vágy és a düh keveréke, de igyekeztem uralkodni magamon.
Mikor felértünk a negyedik emeletre, mindenki kiszállt a liftből, és véletlenül Lana hozzámért a kezével. Nem direkt csinálta, de mégis majdnem letámadtam miatta. Annyira meleg és selymes volt a bőre…
Anyáék megálltak egy szobánál, és csalódottan vettem tudomásul, hogy Taylerék szobája mellettünk van. Bár gondolhattam volna, nem hittem, hogy ilyen nehéz lesz már most uralkodnom magamon, hogy nem menjek át éjszaka hozzájuk. Ismét megráztam a fejemet.
Amikor bejutottunk, gyorsan bementem az egyik szobába, és ledobtam az ágyra a cuccaimat. Nem túlzottan érdekelt, hogy milyen a kilátás innen, meg ilyen hülyeségek. Az volt a lényeg, hogy végre egyedül lehettem. Hálát adtam az égnek, hogy a kibérelt szobán belül külön ágyas helyiségek is voltak, így nem jelentett problémát, hogy mint egy idióta, leültem a sarokba, és a kezeimbe temettem az arcomat.
Iszonyatos volt ilyen sebezhetőnek érezni magamat, és a tudat, hogy ez így is marad, amíg ki nem szeretek Lanából, borzalmas volt. De most jó volt, hogy nem kellett megjátszanom magamat. Egyszerűen csak egyedül voltam, és ez rohadt jó volt.
Aztán persze felálltam, mert tudtam, hogy mi következik. Berontottak a szobámba, hogy mindent megvizsgáljanak, ami nagyon idegesített. Az meg főleg kiverte a biztosítékot, mikor megtudtam, hogy most rögtön el akarnak menni, megnézni a várost és a tengerpartot. Nem mentem velük, amit először rossz néven vettek, majd rájöttek, hogy egy ilyen hisztis seggfejjel felesleges veszekedni.
Mondhatom remekül éreztem magamat. A családom, aki elvileg szeret, elhúzott, és egyedül ültem a sarokban, mint egy rakás szerencsétlenség.
Mélyet sóhajtottam, és gondolkozni kezdtem. Tudtam, hogy mit akarok, és azt is tudtam, hogy azt lehetetlen megszereznem. Lana nem szeretett, és ahogy ismertem, nem is fog soha. Ő azokba a kis pöcsökbe képes csak beleszeretni, akik hülye nyálas filmeket néznek vele, és gyertyafényes vacsorákra viszik. Már a gondolattól is hányingerem lett.
Nem akartam elképzelni, hogy valaha más is szeretkezni fog vele. De mégis belegondoltam ebbe, és éreztem, hogy nem bírom.
Felpattantam, és eldöntöttem, hogy kellene egy kis segítség. Ezért gyorsan lerohantam a recepcióra, és megkérdeztem, hogy hol találok valahol egy üzletet. Szerencsére a közelben volt, és mikor bejutottam, gyorsan megkerestem azt a pultot, ahol italt lehetett venni.
Úgy gondoltam, hogy talán most három üveg elég lesz, bár arra nem figyeltem, hogy mit vettem le a polcról.
Csak azt akartam, hogy ne érezzem ilyen rohadt rosszul magamat. És tudtam, hogy ez majd segíteni fog. Mindig segített.
Fogalmam sem volt, hogy kerültem vissza a szobába, csak arra eszméltem, hogy annyira egyszerű minden. Az egész az én hibám. Egy barom vagyok, aki mindenkit elüldöz magam mellől. Nem volt ebben semmi bonyolult.
Lehunytam a szemeimet, és az üveget letettem a földre, ahol ültem. A fejemet az ágy szélének döntöttem, és hagytam, hogy a zsibbadás elárasszon.
Aztán olyan furcsa lett minden, mert megéreztem, hogy egy puha kéz simít végig az arcomon, mire kinyitottam a szemeimet.
Lana volt az, és idegesített, hogy még részegen is milyen gyönyörűnek láttam. Nem is volt az. Nem volt gyönyörű, csak egy egyszerű lány volt, akit nem érdekeltek az érzéseim.
-          Mit csinálsz itt? – kérdeztem, és akaratlanul is hülye hangsúllyal mondtam ki minden szót.

-          Miért csináltad ezt? – kérdezte suttogva, mire elöntött a düh.

-          Mintha érdekelne – köptem felé a szavakat. – Inkább húzz innen!

-          Nem akarlak itt hagyni így – suttogta megint.

-          Na, mi az? Mégis érdekel, hogy mit érzek? – kérdeztem flegmán, mire hátrébb húzódott.

-          Nem értelek. Annyira furcsa vagy, egyszer kedves, máskor meg ilyen, jó mondjuk most részeg vagy…

-          Kedves? – nevettem fel hülyén. – Szerinted az kedves volt, hogy benyúltam a bugyidba?

-          Hát, ha már így megfogalmaztad… - A szemei szikráztak miközben beszélt. – Igazad van, nem volt kedves. Tökön kellett volna rúgjalak!

-          Úgy sem tetted volna meg! – sziszegtem. – Ahhoz túlságosan rá vagy kattanva a fa… - Nem tudtam befejezni, mert pofonvert. Megérdemeltem, de abban a pillanatban elöntött a düh. Megragadtam a kezét, és üvöltözni kezdtem vele. – Mintha nem lenne igaz, amit mondtam! Csak azt akartad, hogy lefeküdjek veled, én pedig elhittem, hogy azért jössz át, mert te is érzel valamit. – Nem tudtam gondolkozni, és akaratlanul is kibuktak belőlem a szavak, holott tudtam, hogy nem lenne szabad így kiadnom magamat neki.

-          Sohasem mondtam, hogy szeretlek! – morogta dühösen, miközben megpróbálta kiszabadítani a kezét a szorításomból. Ez a mondat jobban fájt, mint szabadott volna. Talán azért, mert teljesen igaza volt. Én lovaltam bele magamat ebbe az egészbe, mint egy buta liba.

-          Húzz innen! – engedtem el a kezeit, és ismét csak arra vágytam, hogy egyedül legyek.

-          Nem! – mondta, mire ledöbbentem. – Meg akarom ezt az egészet beszélni veled! Nem akarom, hogy ebben a két hétben úgy kerülgessük egymást, mintha leprások lennénk!

-          Hidd el, nekem nem az jut rólad eszembe, hogy leprás vagy!

-          Akkor is beszéljük meg! – erősködött, de láttam, hogy az arca kipirult. Nagyon kevés kellett, hogy megcsókoljam.

-          Mit akarsz ezen megbeszélni?

-          Mondjuk, hogy talán ez nem is szerelem, amit érzel… – Au, ez azért fájt!

-          Fogalmad sincsen, hogy mit érzek irántad! – motyogtam, miközben megdörzsöltem a halántékomat. Lana elérte, hogy megfájduljon a fejem, ahelyett hogy hányásig ittam volna le magamat. Remek!

-          Mondd el akkor! – kérte érdeklődve, mire mélyen beszívtam a levegőt. De ez rossz ötlet volt, mert megéreztem a hajából áradó illatot.

-          Hanyagoljuk ezt a témát! – sóhajtottam, és elfordultam tőle. Felemeltem a félig üres üveget, és jól meghúztam. De szerencsétlenségemre Lana nem tágított. Fogalmam sem volt, hogy mi ütött belé.

-          Ne hanyagoljuk! – Láttam, hogy egyre idegesebb. – Ha kell, itt maradok egész éjszaka, csak hogy kiszedjem belőled!

-          Benne vagyok! – vigyorogtam rá, mire megforgatta a szemeit. – Most komolyan, hagyjuk már ezt! Nem fog semmi sem változni tőle.

-          De én tudni akarom, hogy miért! – erősködött, mire elpattant a húr.

-          Hogy miért zúgtam beléd? – kérdeztem ingerülten. – Fogalmam sincsen! Talán azért, mert nem ugrottál be rögtön az ágyamba! Vagy azért, mert rohadtuk kívánom a testedet! Vagy mert okos vagy és szép! Rohadtul nem tudom!

-          Nem is vagyok szép – motyogta halkan, mire felnyögtem.

-          Ha nem lennél szép, akkor nem akarnálak még ebben a pillanatban is gerincre vágni! – morogtam neki, miközben ismét beleittam az üvegbe.

-          Így könnyebb? – kérdezte csendesen, és közelebb húzódott hozzám. Először nem értettem, és csodálkozva néztem rá. – Úgy, hogy iszol?

-          Miért érdekel? Neked is szerelmi bánatod van? – kérdeztem ingerülten. Nem akartam hallani, ha igen.

-          Nem, csak rossz, hogy ezt én tettem veled – suttogta, miközben lehajtotta a fejét. – Nem akartam, hogy fájjon!

-          Tudod, mi tenné még könnyebbé? – kérdeztem hirtelen nagyon izgatottan, mert tetszett az ötlet, ami eszembe jutott.

-          Mi? – kapta fel a fejét izgatottan. Nagyot nyeltem, és úgy gondoltam, hogy inkább megmutatom neki.
Közelebb hajoltam hozzá, mire elkerekedtek a szemei. Próbáltam nem azzal törődni, hogy valószínűleg milyen undorítónak találja, hogy pia szagom van. Ahogy visszaemlékeztem, nagyon nem szereti az alkoholt.
Csalódottan sóhajtottam fel, és inkább elhúzódtam tőle, mert valószínű, hogyha most ráerőltetem magam, akkor ebben a két hétben tényleg nem érhetek hozzá.
Behunytam a szemeimet, de szinte rögtön ki is nyitottam őket, mert az édes ajkai mégis találkoztak az enyéimmel. Nem haboztam többet. Eszeveszetten csókolni kezdtem, és már nem törődtem vele, hogy neki kellene epekednie az én testemért.
Minden gondolatom már csak azzal volt elfoglalva, hogy minél rövidebb idő alatt minél több ruhát tüntessek el róla.
Az ölembe húztam, és élveztem, hogy a leheletét érezhettem az orromban. Felnyögtem, mikor megmozdította a csípőjét, és belemarkolt a hajamba.
Valahogy teljesen kijózanított a csókja, és reméltem, hogy ez a testem többi részére is hatással volt.
Fel akartam állni, de aztán rájöttem, hogy képtelen vagyok addig várni, vagy egyszerűen gyengéd lenni vele. Így hátra döntöttem a szőnyegen, miközben megszívtam a nyelvét. Ez nem tetszett neki annyira, mert kölcsönkenyér visszajár alapon, erősen beleharapott a számba. Elégedetten elvigyorodtam, és a nadrágjához nyúltam. Nagyon reméltem, hogy már ő is készen állt a szexre, mert nem tudtam tovább várni.
Miután lehúztam róla a felesleges ruhadarabot, magamat is kiszabadítottam, és félrehúzva a bugyiját beléhatoltam.
A hátam ívbe hajlott, ahogy a szorító érzés körülölelte a férfiasságomat. Nekem leírhatatlan érzés volt, hogy nem csak közvetetten érezhettem a forróságot. Azonban Lana fájdalmasan felszisszent, ami kissé kijózanított, bár így sem tudtam visszafogni a csípőm apró rángásait. Annyira vágytam már rá, hogy képtelen voltam lelassulni.
-          Ez nagyon rossz, Riley! – próbált arrébb lökni elhúzódva a csókból, de nem engedtem neki. Akartam őt, és képtelen voltam kihúzódni belőle.

-          Csak pár pillanat… - suttogtam erőtlenül, és masszírozni kezdtem a mellét. Ettől általában remegve omlott a karjaim közé, de most mégis tiltakozva felnyögött.
Az alkohol mégis hatással volt valamennyire az agyamra, mert hosszú perceken keresztül csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire jó érzés a forró belsője, és ettől a csípőm akaratlanul meglendült.
Végül csak rájöttem a megoldásra, és a kezemet oda csúsztattam, ahol a testünk találkozott. Már majdnem elkezdtem kényeztetni, mikor eszembe jutott valami. Visszahúztam a kezemet, és végig nyaltam az ujjaimat, mire Lana szemei elkerekedtek. Fogalmam sem volt, hogy mi járhatott a fejében, de majdnem biztos voltam benne, hogy nem az, ami nekem. Akkor nem akart volna ellökni magától.
Mikor a nedves ujjaim megtalálták a kis pontot, amelynek duzzadtnak kellett volna lennie, éreztem, hogy összerándult. Azt akartam, hogy ő is élvezze, ezért gyengéden masszírozni kezdtem. Először megtaszította a mellkasomat, jelezve hogy el akar tőlem húzódni, de ismét nem engedtem neki.
Aztán, ahogy a percek teltek, alábbhagyott a tiltakozása, és kezdtem érezni, hogy a teste meg-megremegett. A csípőm még mindig mozgott, és most erőteljesebben temetkeztem belé. Felnyögött, de nem a fájdalomtól, ami hatalmas mosolyt varázsolt az arcomra.
Nem tagadtam, hogy hatalmas önuralmam van, de még így is iszonyatosan nehéz volt visszafognom magamat, így mikor végre beleadhattam mindent, meg is tettem.
Éreztem, hogy a combjait szorosabban zárja a csípőm köré, miközben a keze a hajamba mart. Nem zavart, hogy fájt, sőt inkább egyre gyorsabb mozgásra ösztönzött. Éreztem a pulzálást a férfiasságom körül, és ez teljesen elvette a maradék eszemet is. Nem érdekelt, hogy gumit is kellett volna használnunk, csak egyszerűen szabadon akartam érezni őt.
Mikor elért az orgazmus, a testemben lévő izmok megfeszültek, de még löktem egyet magamon, amivel elértem, hogy Lana is elégedetten felnyögjön. Csak mikor már nem remegtem az érzéstől, jöttem rá, hogy mekkora egy barom vagyok.
Szinte összenyomtam az alattam lévő testet, miközben még arra sem voltam képes, hogy levetkőztessem szex előtt. Iszonyatosan rossz volt, de mégis legördültem róla, majd felhúztam a sliccet a nadrágomon, de végig az arcát néztem. Kezdett egyre jobban idegesíteni, hogy nem nézett rám.
Végig simítottam az arcán, mire ellökte a kezemet. Döbbenten néztem rá, de a szemei még mindig csukva voltak. Felült, és felhúzta a nadrágját, majd mikor rendezte a ruházatát, megpróbált felállni.
Nem hagyhattam, hogy egyszerűen kisétáljon a szobámból, míg nem tudtam meg, hogy miért teszi. Utána kaptam, és visszahúztam az ölembe, mire szikrázó szemekkel szembefordult velem, és lekevert egy akkora pofont, hogy a fejem oldalra billent. Rohadtul fájt.
Dörzsölgetni kezdtem az égő arcomat, és megéreztem, hogy Lana a mellkasomhoz bújt. Nem értettem semmit. De aztán a könnyei végigfolytak a nyakamon.
Összezavarodva öleltem át, hogy aztán fogcsikorgatva jöjjek rá, hogy szinte megerőszakoltam Lanát. Éreztem, hogy elöntött a bűntudat, de ez nem tudta enyhíteni a vágyat, hogy újra átérezzem az a forró, nedves gyönyört, amelyet Lana nyújtott nekem, főleg hogy ilyen közel volt hozzám.
-          Úgy viselkedtem, mint egy prosti! – nyöszörögte a nyakamba, amitől kirázott a hideg. Lehetetlen volt kivernem a fejemből, ahogy nyögött alattam. Már megint éreztem, hogy a férfiúi vágyaim kezdenek a felszínre törni.
Próbáltam kiverni a fejemből, hogy a nélkülözhetetlen gyönyör forrása ilyen közel van az ágyékomhoz.
-          Nem igaz! – mormoltam a fülébe azt, amit igazából is gondoltam. Nem hitt nekem, mert hirtelen felzokogott. Annyira megdöbbentett ezzel, hogy olyat mondtam, amelyet nem szabadott volna. – Szeretlek!
Nem nézett rám, csak még szorosabban átkarolta a nyakamat, és tovább sírt. Nem voltam valami jó abban, hogy megvigasztaljak embereket. Általában csak akkor tettem ezt, ha egy lányt az ágyamba akartam csábítani. De most ez nem jöhetett szóba.
Nem tehettem ezt vele, így inkább mindenféle lényegtelen dologra gondoltam, miközben a keskeny hátát kezdtem simogatni.
Nem mondanám, hogy könnyű volt mozdulatlanul ülni, miközben ő kisírta magát. Szinte szétmarcangolt a vágy, amiért nem érhettem úgy hozzá, mint alig öt perce.
Aztán, ahogy telt az idő, egyre kevesebb keserves nyögés hagyta el a száját, míg végül elhúzódott. Míg meg nem tette, észre sem vettem, hogy mennyire jó érzés volt a karomban tartani őt.
Megtörölte a szemeit, majd félénken rám mosolygott. Visszamosolyogtam, és előrébb hajoltam, hogy rá nyomhassam a számat az övére. Viszonozta, de mikor elhúzódtam, szégyenlősen hajtotta le a fejét.
-          Tényleg ennyire nehéz lenne szeretni? – kérdeztem rekedten. Nem kellett volna feltennem ezt a kérdést, de már nem érdekelt a korábbi tervem. Már nem akartam bosszút állni rajta.

-          Nem lenne nehéz – mosolygott rám elpirulva. – De lehetnénk barátok?

-          Barátok? – néztem rá döbbenten, és nem tudtam leplezni a flegma hangsúlyt.

-          Igen – bólintott az padlót fixírozva. – Szükségem van rád!
Teljesen biztos voltam benne, hogy a szívem lila foltokat okozott a mellkasomat, úgy dübörgött. Nagyot nyeltem, mert pont ugyanezt éreztem, de azért mégiscsak másképp.
Én a barátja akartam lenni, akivel éjszakánkén lefekszik, nem egy balek, akinek a vállán kisírhatja magát, mikor egy srác megbántja.
Nem akartam, hogy végül én legyek kihasználva és eldobva, de mégis odahúztam magamhoz, hogy a fülébe suttoghassak:
-          Akkor barátok vagyunk. – Most kezdtem megérteni, hogy mit is jelent, mikor nem az agyunk dönt. – Gyere!

-          Hova megyünk? – kérdezte döbbenten, mikor kihúztam a szobánkból.

-          A barátodként gondoskodnom kell róla, hogy ne legyél terhes… - mosolyogtam rá pimaszul, mire elpirult. Csak utána láttam meg, hogy pár idióta minket bámult, és valószínűleg hallották, hogy mit mondtam neki, de nem érdekeltek.

2011. július 20., szerda

,,Szeress!": 12. fejezet:

Riley szemszög:
12. Akkor játsszunk!:


-          Riley! – Hallottam meg anyu bosszús hangját, mikor vagy tizedszerre szólt, hogy menjek le reggelizni.
Igazából semmi kedvem nem volt a családomhoz, sőt senkihez.
Mégis felkeltem, és mint egy zombi leballagtam a konyhába.
Utáltam, hogy tudták, miért vagyok ennyire kiakadva.       
Kaitlyn elmondta nekik, hogy összevesztem Lanával, és bár sajnálták, hogy ez történt, majd kiugrottak a bőrükből, hogy végre van valaki, aki iránt komolyabbak az érzéseim.
Jó lett volna, ha tévednek, és ez is csak egy egynapos fellángolás lenne. De nem így volt…
Lent Maddie rögtön hozzám szaladt, és ezzel sikerült kicsikarnia belőlem egy igazi mosolyt. Imádtam őt!
Felemeltem, mire egy hosszú, nyálas puszit nyomott az arcomra.
Hogy tudja ez mennyire „kellemes” érzés volt, én is jól megharapdostam a karját.
Nevetni kezdett, és ez egy csöppet felvidított.
Irigyeltem őt, annyira gondtalan volt, és szerencsére még fogalma sem volt arról, hogy mekkora szívás a szerelem…
Mikor leültem az asztalhoz, mindenki árgus szemekkel figyelt.
Annyira utáltam most Kaitlynt, amiért elárult.
-          Lekopnátok rólam? – kérdeztem összeszorított fogakkal.

-          Riley! – szólt apa kissé szigorúbban, de nem túlzottan érdekelt. Szinte már felnőtt voltak, nem volt joguk beleszólni abba, hogy mit mondok, és mit teszek.

-          Joe! – Anya persze, mint mindig most is próbálta menteni, ami menthető volt. Komolyan, néha úgy gondoltam, mintha minden veszekedést meg akarna akadályozni. – Hagyd most Riley-t! Vészes időszakon megy most keresztül!
Vészes időszakon?! Gyilkos tekintettel néztem Kaitlynra, hogy tudassam vele, meg fogom ölni, de csak lesütötte a szemeit.
Inkább nem mondtam semmit, hanem igyekeztem egyszerre lenyelni azt, ami a tányéromon volt, hogy végre elmenekülhessek.
-          Ugye nem feledkeztetek el az utazásról? – kérdezte anyu izgatottan.
Persze, hogy nem feledkeztem el.
Mi és a Tyler család közös nyaralást terveztünk…
Akaratlanul is összeszűkült a gyomrom, mikor arra gondoltam, hogy megint látni fogom őt.
De ezt gyorsan ki kellett vernem a fejemből, mert képtelen lettem volna két teljes hetet vele együtt tölteni…
-          Nem megyek! – morogtam, amit már napok óta mondogattam nekik, de nem vették komolyan… eddig.

-          Riley, jössz, és kész! – nézett rám anya nagyon csúnyán, de ez már nem hatott meg.

-          Azt leshetitek! – Örültem, hogy végre befejeztem a reggelit, mert így fel tudtam állni az asztaltól, még mielőtt kitörne a vita.
Felslisszoltam a szobába, és igyekeztem nem állandóan gondolni.
Zenét kezdtem hallgatni, hogy legalább valami elterelje a gondolataimat.
Csak fél sikerrel jártam…
Sohasem gondoltam, hogy még egyszer megismétlődik az az eset, amely alig öt éves koromban történt.
Nem szabadott volna engednem, hogy valaki így behálózzon…
Azt hiszem elaludtam, mert az álmomban ismét Lanával voltam.
Mint a valóságban, ott is bevallottam neki, hogy mit érzek, mire közelebb jött hozzám, végigsimított az arcomon, majd megcsókolt. Kábítóan jó érzés volt, de aztán elhúzódott, holott én folytatni akartam, aztán rám nézett nagy, őszinte szemekkel, és nevetni kezdett…
Mikor kinyitottam a szemeimet Madison édes kis arcával találtam szembe magamat. A mellkasomon feküdt, és puszikat nyomott az arcomra. Valószínűleg ő ébresztett fel, és örültem ennek.
Kihúztam a fülhallgatót a fülemből, és magamhoz húztam a kishúgomat.
-          Nagyon fogsz hiányozni! – kezdte sírós hangon, mire megdöbbentem.

-          Miért? Mikor?

-          Anyáék azt mondták, hogy nem jössz velünk. – Sejthettem volna, hogy erre megy ki a játék. Azt gondolták, hogy majd a lelkiismeretemre hatnak a húgom segítségével.

-          Csak két hétig… - kezdtem volna magyarázkodni, mire éreztem, hogy Madison könnyei végigfolynak az arcomon.

-          Két hét nélküled… - kezdet zokogni Maddie. És sikerült nekik!


Tisztára egy idiótának éreztem magam, amikor a csomagjaimat cipeltem lefelé a lépcsőn.
Muszáj volt mennem, mert az egyetlen női személy, akinek sohasem akartam volna fájdalmat okozni, a húgom volt.
Nem tudtam elmagyarázni neki. De ha mégis megpróbálkoztam volna vele, akkor mit mondhattam volna? Bocsi, Maddie, nem megyek veletek, mert ott lesz Lana, akinek a testéért majd’ megőrülök, és legszívesebben a kocsink hátsó ülésén is lazán meghúznám, úgy hogy ott ültök elől. Ja, és e mellett belezúgtam, ő pedig körülbelül leszarja a fejemet…
Igen, ezt valószínűleg megértette volna egy öt éves kislány - morogtam magamban ironikusan.
Fogalmam sem volt, hogy fogom túlélni ezt a két hetet, és valahogy éreztem, hogy sehogy.
Vagy teljesen ki fogok akadni, és üvöltözni fogok mindenkivel, vagy berángatom Lanát a szobámba, hogy ha legalább szeretni nem szerethetem, kielégítsem.
Anya persze tisztára pörgött, és ez nem sokat segített abban, hogy nyugodt maradjak. Folyamatosan szekált egy csomó hülyeséggel, mint hogy legyek kedves Lana szüleivel, és talán ő majd tud segíteni rajtam.
Aztán persze ezen is elkezdtünk vitázni, de hát hogy segíthetne azon, hogy Lana képtelen belém szeretni.
Ahogy ez átfutott az agyamon, a mellkasom fájóan lüktetni kezdett.
Fogalmam sem volt, hogy mit tehetnék annak érdekében, hogy máshogyan érezzen irántam. Nem tudtam, hogy miben kéne változnom…
Mikor megérkezett a kocsijuk, elfordultam, mint egy durcás kisfiú. De mikor rájöttem, hogy ez mennyire gáz, inkább visszafordultam.
Még mindig a kocsiban ült, de nem láttam az arcát, mert tüntetőleg ő is más irányba nézett.
Ez valamiért nagyon felidegesített… Nem elég, hogy engem dob, még ő van besértődve.
Ahogy néztem vörös haját, rájöttem, hogy ha ő így játszik, akkor én is.
Nem kell jófiú lennem az ő kedvéért, főleg, hogy úgy látszik azt a tapló, szex éhes állatot jobban bírta, mint a mostanra megszelídült énemet.
Pedig az egész az ő hibája volt. Miatta változtam meg, hogy ne érezze magát állandóan zavarban, vagy hogy ne legyen ok arra, hogy nem lehetünk együtt.
Ahogy bepakoltuk a kocsiba a táskáinkat, rájöttem, hogy attól függetlenül, hogy Lana miatt tettem az egészet, jó érzés volt újra normálisnak lenni.
Megnyugtató volt, hogy nem minden nőben láttam a zsákmányt, akit letámadhatok, és végre úgy mehettem ki az utcára, hogy nem várta el tőlem senki, hogy kétutcányi táv alatt minimum öt lányt szólítsak le egy körre.
Bár iszonyatosan hiányzott a szex, nem az ismert vagy éppen ismeretlen nők testére vágytam, hanem Lanáéra.
Tiszta idióta vagyok, hogy még most is ezen gondolkodom! – morogtam magamban.
Miután betettem a csomagjaimat a kocsink csomagtartójába, még egy pillantást vetettem Lanára, de ő továbbra sem nézett rám.
Összeszorítottam a fogaimat, és visszatrappoltam a házba.
A szobámban lévő fiókból kivettem az összes óvszert, és teljesen biztos voltam benne, hogy lehet, hogy még ez sem lesz elég…

Az út borzalmasan hosszú volt, ami egyrészről bosszantott, mert legszívesebben ordítottam volna, másrészről pedig örömmel töltött el.
Még rengeteg dolgot át kellett gondolnom, és legfőképpen újra az a szex sóvár idiótává kellett válnom.
Idegesítet, hogy megint mindenki ez alapján fog megítélni, és hogy akárhányszor meglát egy lány, kacéran fog hátrafordulni, hogy meglesse, megbámultam-e a hátsóját.
Iszonyatosan nehéz lesz újra megszoknom, hogy újra a hülyegyereket kell játszanom, akit a farka vezérel, nem az esze.
Mélyet sóhajtottam, és próbáltam magamat meggyőzni, hogy nem lesz nehéz megszokni újra.
Igazából arra nem emlékeztem, hogy milyen volt, mikor még kisfiú koromban eldöntöttem, hogy egy nőbe sem leszek szerelmes soha többé. Minddel csak játszani fogok, és nem fognak érdekelni az érzéseik.
Majdnem felnevettem, mikor eszembe jutott, hogy pont ugyanilyen szarul érezhették magukat azok a lányok, akiket lefektettem, és megígértem nekik mindent, mégsem álltam velük szóba soha többé.
Ahogy teltek az órák az autóban úgy jöttem rá, hogy az agyamat könnyebb meggyőzni, mint a lelkemet és a szívemet.
El tudtam magammal hitetni, hogy sokkal jobb lesz, ha megint csak játszok mindenkivel, az agyam elhitte, de a mellkasom mégis szúrt, mikor arra gondoltam, hogy nem Lanával fogok összebújni és szeretkezni.
Ez is az ő hibája volt. Ha nem érte volna el, hogy belészeressek, akkor most gond nélkül húznék meg minden második csajt. És csak azért másodikat, mert a csúnyákkal nem foglalkozom.
Most még ezért a gondolatért is bevertem volna egyet magamnak. Még hogy csúnyák…
Akaratlanul is elmosolyodtam, mikor megjelent a kép csukott szemeim előtt, mikor apu magyarázta nekem, hogy minden nő gyönyörű.
És ez így is gondoltam, egészen öt éves koromig, mikor a játszóházban találkoztam egy kislánnyal…
-          Riley – cincogta Maddie, és megbökdösött, hogy végre rá figyeljek.

-          Igen? – nyitottam ki a szemeimet, és megsimogattam az arcát.

-          Pisilnem kell, gyere velem. – És ekkor láttam meg, hogy már egy parkolóban vagyunk, de tisztán felismerhető volt, hogy ez csak egy autópálya melletti pihenő. Ránéztem Kaitlynre, de ő aludt. Hirtelen átfutott az agyamon, hogy talán leönthetném jéghideg vízzel, de inkább elvetettem ezt a hülye ötletet.

-          Persze, mucus – emeltem fel Madisont, majd elvigyorodtam, mert tudtam, hogy utálja, ha így hívom.
Kissé nehezteltem a szüleimre, amiért csak egyszerűen kiszálltak, és meg sem kérdezték Maddie-t, hogy vannak-e bizonyos szükségletei.
Ahogy láttam Taylerék rossz hatással voltak a szüleimre, pont mint rám a lányuk…
Megvártam a mosdó ajtaja előtt, míg Madison végzett, bár azt sem bántam volna, hogyha segítenem kellett volna neki. Nem gondoltam úgy, hogy ez ciki lenne, vagy nem lenne férfias, egyszerűen emberi reakciónak tartottam, és nem volt mit szégyellni rajta. Nekem is sokat segítettek ebben a szüleim…
Halványan derengett, mikor még tizenkét éves koromban anyu megdicsért, miután tisztába tettem Maddie-t, hogy milyen jó apa lesz belőlem. Persze akkor még csak sejteni sem sejtette, hogy már annyi idősen milyen trükkökkel használtam ki a lányokat.
Nem mondanám, hogy megbántam, amiket tettem, csak mostanra egyszerűen beleuntam abba, hogy én legyek a csődör Graftonban.
Már nem akartam több nőt megbántani, csak egyszerűen Lanával akartam lenni.
Keserűen elmosolyodtam, ahogy arra gondoltam, hogy mennyire próbáltam figyelni, hogy ne bántsam meg, ehelyett ő bántott engem.
Tiszta hülye vagyok…
Mikor Madison végzett, visszasétáltunk a kocsiig.
A szüleink még mindig Taylerékkel beszélgettek, mire csak megforgattam a szemeimet.
Kinyitottam Madisonnak az ajtót, majd megkerülve a kocsit, én is be akartam szállni.
Azonban hirtelen Lana került a látóterembe.
Meglepetten néztem rá, de ő a mellkasomat bámulta. Most még az is idegesített, hogy tudtam a testemet szereti, a személyiségemet nem…
-          Nagyon utálsz? – kérdezte vékony hangon, és olyan volt mintha a sírás szélén állt volna.
Majdnem rávágtam, hogy nem – hisz’ hogy is utálhatnám pont őt -, de aztán mégis visszafogtam magamat.
Meg akartam büntetni, amiért játszott velem, ezért először nem is válaszoltam neki. Nyugodtan kivártam, amíg felnézett rám, és igyekeztem hidegen nézni.
Azonban ez nehezebben ment, mint gondoltam. Ahogy megláttam az arcát, szinte majdnem beleőrültem, hogy másfél hete nem feküdtem le vele.
Újra érezni akartam az ajkait, a körmeit a hátamon, az édes ízű bőrét…
-          Miért érdekel? – kérdeztem flegmán. Igyekeztem nagyon utálatosnak tűnni, és ahogy a szemeiben megláttam a döbbenetet, rájöttem, hogy sikerült. Nem éreztem tőle jobban magam… - Azt hittem, hogy csak egyéjszakás szex volt.
Nem válaszolt, csak nézett rám nagy szemekkel, miközben beharapta az ajkát.
Akaratlanul is odanéztem, és mikor a tekintetem ismét találkozott az övével, riadtan hátrafordult, és elment.
Nem szállt vissza a kocsiba, hanem a mosdók felé vette az irányt.
Ahogy néztem eltávolodni, rájöttem, hogy nem bírom tovább. Ott azonnal akartam…
Nem tudtam, hogy mit csinálhatnék. Ott álltam, és éreztem, hogy egyre jobban megőrülök Lanáért.
De még mindig élt bennem az elhatározás, hogy megbüntetem, amiért játszott velem és csak egy eszköz voltam.
Bár már a gondolattól is felfordult a gyomrom, hogy hány mindenben benne vagyok csaj fog ezek után rám tapadni.
Aztán eszembe jutott, hogy talán más módon is megbüntethetném őt. Nem muszáj ismét azt a seggfejt játszanom, akivé az évek során váltam.
Lehetnék csak egy egyszerű srác, aki bosszút áll azon a csajon, aki nem viszonozza az érzéseit… viszont mást annál inkább.
Gyorsan odavágtam a szüleimnek egy mindjárt jövök-öt, és Lana után eredtem.
Már attól, hogy belegondoltam, megint érezni fogom őt, teljesen begerjedtem.
Végre ki tudtam szakadni a kusza gondolataimból, és nem homályosította el a látásomat az, amit érzek iránta.
Nem kell ismét olyannak lennem, mint voltam, elég ha egyetlen egy lányon állok bosszút, ezért nem kell mindenkinek szenvednie.
Végig úgy gondoltam, hogyha majd egy tucat csajjal összefekszem, Lana rosszul fogja magát érezni miatta, hogy őt is kihasználtam, mint egy rongyot – ahogy ő fogalmazott -, és ugyanezt teszem a többi lánnyal.
De ahogy végre kissé kitisztult az agyam, rájöttem, hogy elég, ha valóban valóra váltom azt, amit a fejemhez vágott.
Tudtam, hogy ez nem helyes, de nem érdekelt. Az agyam és a szívem megint egymás ellen voltak, de most még erősítette eme elhatározásomat, hogy az ágyékom lüktetett, és csak arra vágytam, hogy ismét Lanában lehessek.
Amikor megtaláltam, ép egy fának támasztotta a homlokát, és furcsa remegés rázta a testét.
Nem akartam gondolkozni, csak egyszerűen odasétáltam hozzá, és átkaroltam.
Éreztem, hogy megremegett, de elhúzódni már nem volt ideje, mert az egyik kezem megragadta az állát, míg a másik megmarkolta a mellét.
Éreztem a sós könny ízért az ajkaimon, de elnyomtam a késztetést, hogy megvigasztaljam. Próbáltam csak a vágyaimra koncentrálni, és ahogy megéreztem ajkainak édes ízért, ez igen könnyen ment.
Nem finomkodtam, és mégis hagyta, hogy csókoljam, és betolakodjak a nyelvemmel a szájába.
Végre úgy szoríthattam magamhoz, mint ahogy első találkozásunk alkalmával akartam.
Megmarkoltam a mellét, bár ezzel akaratomon kívül fájdalmat okoztam neki.
Erre kijózanodott, de nem engedtem el. Próbált ellökni magától, de csak azt érte el vele, hogy a kemény ágyékomat a fenekéhez préseltem.
Belenyögtem a szájába, mert még mindig mocorgott, bár inkább szabadulni akart, ezzel még jobban felizgatott.
Magam felé fordítottam, és próbáltam nem azzal törődni, hogy ismét eleredtek a könnyei. A kezeim a fenekére csúsztak, és miközben megmarkoltam olyan szorosan húztam magamhoz, hogy mozdulni is alig tudott.
Egy szemétládának tartottam magam, és tudtam, hogy találó jelző rám, de ahogy próbált tiltakozni, egyre jobban feléledt bennem a düh, amit akkor éreztem, mikor kikosarazott.
Pont olyan volt az egész, mint tizenkét éve, és ez bosszantott, főleg, hogy megígértem magamnak, soha senki sem fog gúnyt űzni belőlem, erre idejött ez a lány, aki semmit sem tudott a szexről, és jól elhúzta az orrom előtt a mézesmadzagot.
Beleharaptam az ajkába, mire élesen felszisszent, és valahogyan képes volt kiszabadítania a kezét, és mellkason ütött.
Nem mintha számított volna, mert olyan gyenge próbálkozás volt, hogy szinte meg sem éreztem, de mégis lassítani kezdtem a tempómon.
Nem akartam megerőszakolni, azt sohasem tettem volna vele, de ép elégnek éreztem most, hogy ráijesztettem.
Próbált elhúzódni, de nem engedtem.
A csókom lassú volt, és igyekeztem minden idegszálát felborzolni a nyelvemmel.
Mikor kissé megnyugodott, az egyik kezemet elhúztam a fenekéről, és a tarkójára csúsztattam. Magam is meglepődtem, hogy mennyire erősen szorítottam oda a fának, és ettől elöntött a bűntudat.
Igyekeztem nem foglalkozni most ezzel. Csak az számított, hogy a testem mit akart.
Éreztem, hogy már nem tiltakozik, és egyre készségesebben simult bele az ölelésembe. Elöntött az elégedettség, mert tudtam, hogy ha most le akarnám fektetni, akkor engedné.
Bár minden vágyam ez volt, mégsem tehettem meg. Nem engedhettem, hogy az legyen a vége, hogy én kuncsorgok a testéért, nem pedig ő az enyémért.
Bár az előbbi elhatározásomban tökéletesen biztos voltam, mégsem voltam képes megállni, hogy ne csókoljam tovább.
Az alsó ajkát vettem a fogaim közé, és meghúztam, majd ismét megcsókoltam. A nyelvem végig siklott a száján, majd mikor megéreztem, hogy elnyílnak az ajkai, ismét játszadozni kezdtem a nedves, pici nyelvével.
Kezdtem érezni, hogy egyre nehezebben megy visszafognom magamat, és még rátett egy lapáttal, hogy Lana kiszabadította a kezeit, és beletűrt a hajamba.
Belesóhajtottam a csókba, és a kezeim a pólója alá csusszantak.
Igyekeztem meggyőzni magamat, hogy ez még mindig a tervem része, nem azért csinálom, mert annyira jó érzés, hogy most teljesen biztos, hogy beledöglenék, ha abba kellene hagynom.
Nem, nem azért csináltam, hanem mert muszáj volt ismét bizalmat szereznem.
Egyre hevesebben húzott magához, és amikor kinyitottam a szemeimet, láttam, hogy az arca vágyakozva megrándult, mikor a kezeim végig simítottak a csupasz hátán.
Nem terveztem, de a kezeim mintha megelevenedtek volna, önállóan kezdtek ténykedni. Jó, talán nem önállóan, mert a kezeim valószínűleg úgy cselekedtek, ahogy a tudatalattim akarta.
Az egyik kezemet kihúztam a pólója alól, majd a nadrágja gombját bújtattam ki, mire megremegett. Nem húzódott el, sőt még szorosabban fogta át a nyakamat.
Nem akadályozott meg abban, hogy a kezem becsússzon a nadrágjába, de mikor a bugyijába próbáltam bejutni, beleharapott a számban. Megremegtem ettől az érzéstől, és vártam, hogy elhúzódjon.
Gondolatban megráztam a fejemet, és csak azért nem szorítottam össze a fogaimat, mert nem akartam leharapni a nyelvét. Iszonyatosan dühített, hogy megint úgy akarok cselekedni, ahogy neki jó, nem pedig, ahogy nekem.
Így nem törődve azzal, hogy talán elutasít, céltudatosan jutattam be az ujjaimat a bugyijába.
Egyszerre nyögtünk fel, mikor megérintettem.
Csak akkor éreztem, hogy mekkora hatással vagyok a testére, mikor az ujjaim a nedves kis dudort kezdték simogatni.
Elszakadt az ajkaimtól, és a fának döntötte a fejét, majd mikor ismét megmozdultak az ujjaim, felnyögött.
Azt hittem, hogy megőrülök az örömtől és a vágytól, ahogy Lana arca kipirult, és vörösre harapdált ajkait felkínálva hajolt hozzám közelebb.
Csókolni kezdtem, miközben az ujjaim egyre gyorsabb tempót vettek fel. Éreztem, hogy a fogai erősen belemarnak az ajkaimba, de nem érdekelt. Csak azt akartam, hogy élvezze, amit vele teszek, és bár szinte belebolondultam, hogy én nem kaphatok most semmit, mikor remegve sóhajtott fel, elégedett lettem.
Rohadtul rossz volt, de mégis elhúzódtam tőle, és rendeztem a ruházatát.
Tudtam, hogy le kell nyugodnom, de képtelen voltam erre, így hogy Lana ilyen közel volt hozzám.
Elvettem a kezeimet róla, mire csodálkozó tekintettel nézett rám.
-          És te? – kérdezte visszafojtott lélegzettel. Egy másodpercre eltöprengtem rajta, hogy ebbe a lányba ki ne lenne szerelmes, mikor ennyire édes. Megráztam a fejemet, hogy kiűzzem az idióta gondolataimat. Nem engedhettem, hogy ismét elvakítson az, amit iránta éreztem.

-          Térdelni akarsz? – kérdeztem durván, és ahogy láttam ez pont úgy fájt neki, mint nekem.

-          Most miért vagy ilyen? – kérdezte remegve, és láttam, hogy az arca kezdett elfehéredni. Muszáj volt tartanom magamat, meg kellett bántanom őt. Bár jelenleg nem akartam fájdalmat okozni neki, de tudtam, hogyha már nem fogom az ajkai ízét a számban érezni, ismét dühös leszek rá, amiért kikosarazott.

-          Hát pár perce még tetszett, hogy ilyen voltam – sziszegtem dühöt színlelve, ami túl hatásosra sikeredett, mert könnyek gyűltek a szemeibe. Nem értettem, hogy mi van vele. Lana sohasem bőgte el magát minden mondatomra. Csak kétszer láttam őt sírni, és azok az alkalmak is eléggé megdöbbentettek. Nem tudtam leplezni a döbbenetemet, de szerencsére nem látta, mert lesütötte a szemeit.

-          Riley! – Kaitlyn hangja túl közelről jött, én pedig még mindig eléggé feltüzelt állapotban voltam, így csak a fejemet fordítottam felé.

-          Mi van? – kérdeztem gorombán, mire a szemei elkerekedtek. Azt hittem, hogy a hangomtól, de a következő pillanatban odaszaladt Lanához.

-          Mit csináltál? – kérdezte bosszúsan, de inkább nem feleltem neki. Igyekeztem bizonyos élénk testrészemet lenyugtatni.
Így inkább távolabb oldalaztam tőlük, és vártam, hogy lenyugodjak.
Hosszú perceken keresztül próbáltam nyugtatni magam, de még mindig éreztem a csókját az ajkaimon.
Idegesen beleharaptam az ajkamba, mire felnyögtem a fájdalomtól.
Ez kissé kijózanított, és elégedett vigyorral konstatáltam, hogy simán meg kaphatom Lanát. Ha nem is szerelmes belém, a teste elárulja, hogy vágyik rám.
Bár durva voltam vele, most már nem bántam. Örültem, hogy végre elégtételt vehetek rajta, amiért fájdalmat okozott.
Kissé ideges voltam, hogy nem kaptam semmit, de amit mondtam neki, nem gondoltam komolyan. De azért kíváncsi lettem volna, hogy megtenné-e. De még csak a gondolatba is beleborzongtam, hogy úgy bánjak vele, mint egy prostival.
Nagyon akartam, hogy ő is kényeztessen, de bele sem akartam gondolni, hogy ilyen undorító körülmények között, mint gusztustalan mosdók közelében térdelve.
Mindent összevetve elégedett voltam magammal. Sikerült adnom neki, és sikerült bántanom is.
Igaz megtörtént, amit nem akartam, mert tudtam, hogy beleszerettem, de mégsem volt veszve minden. Legalábbis így gondoltam, mert a csókjai reményt adtak.
Ez merőben más helyzet volt, mint mikor öt éves voltam. Felnevettem, mikor arra gondoltam, hogy mennyire kétségbeesett voltam, mikor az az ostoba kislány kikosarazott a játszóházban. Most így visszagondolva tiszta hülye voltam.
Úgy kiakadtam, hogy valakinek nem nyertem el a tetszését, hogy azt gondoltam, minden nő ostoba liba, aki semmi komolyat nem akar a férfiaktól. Így én magam váltam egy rohadékká, hogy megmutassam, egy nő sem kell nekem igazán. Aztán jött Lana, és minden megváltozott.
Persze az, hogy ilyenné váltam nem csak az én hibám volt. Mindenkit hibáztattam érte. Először is anyát, amiért annyit mesélt nekem kicsi koromban arról, hogy milyen gyönyörű hercegnő lesz majd életem társa. Talán ezért viselt meg az első visszautasítás. Igen, az első visszautasítás egészen mostanáig…
Aztán persze arra a kiscsajra is haragudtam, amiért nem vett rólam tudomást.
Aztán ott volt Kaitlyn, mikor végig azon agyalt, hogy lehetne még feltűnőbb, hogy minden fiúnak felkeltse a figyelmét… Igen, ez is egy nyilvánvaló ok volt, amiért úgy döntöttem, hogy minden lánytól, nőtől csak kapni akarok, és adni nem.
De végül feltűnt Lana, és eszembe jutatta, hogy milyen normális is lehetnék. Nem kellene mindenkivel lefeküdnöm, és azon aggódnom, hogy mikor fog egy őrült liba zaklatni, hogy szerelmes belém. Persze, szerelmes… Hogy is lehetne belém szerelmes, ha nem is ismert igazán…
Igazából nagyon furcsa volt, mert addig a percig észre sem vettem, hogy nem akarom azt az életformát, amelyet választottam magamnak, míg rá nem jöttem, hogy szeretem.
Ezért őt is felelősnek tartottam azért, ami történt. Most azon agyalhatnák, hogy hány lányt szeretnék lefektetni egy nap, ahelyett hogy próbálom lenyugtatni magamat, holott minden második csaj szívesen kielégítene.
Csak, hogy nem akartam, hogy kielégítsem más, azt akartam, hogy ő tegye meg.

Mikor végül lecsillapodtam, elvégeztem a dolgomat, majd visszaindultam a kocsinkhoz.
Természetesen már mindenki ott volt, és rám vártam. Nem törődtem azzal, hogy anya dühösen nézett rám, csak megrántottam a vállaimat.
Beszálltam a kocsiba, és gyorsan bedugtam a fülhallgatómat, mert hallani sem akartam, anya hülye fejmosását, hogy miért maradtam olyan sokáig el.
Nem érdekelt, csak el akartam lazulni.
Madison az ölembe mászott, én pedig boldogan öleltem magamhoz. Nyilvánvaló volt, hogy ő az egyetlen nő, aki megérdemli, hogy imádjam.
Láttam, hogy Kaitlyn duzzogott, de nem érdekelt túlzottan. Túlságosan lefoglaltak az izgató terveim, hogy hogyan fogom Lanát ismét a magamévá tenni.
Nem éreztem, hogy megváltoztam volna, csak egyszerűen Lanával akartam azt csinálni, amit más lányokkal tettem eddig.
Igazából semmi sem változott meg, és mégis minden. Tudtam, hogy elég nehéz időszak elé állok, de ezt az érzést próbáltam elnyomni azzal, hogy csak Lana elcsábítására koncentráltam.