,,Szeress!": 4. fejezet:

 Itt a friss! Remélem, hogy tetszik! :P Bocsi, Vikky, hogy megint nem küldtem el a fejit! :( Imádlak! :D

4. Büntetés:

-          Seggfej! – mondta váratlan látogatónk egyenesen a testvérére nézve. – Egy kiszámítható, felszínes barom vagy, Riley!

-          Kaitlyn, el is húzhatsz! – szólt vissza Riley, és felkapart a földről. Teljesen lefagytam, és fogalmam sem volt, hogy mit kéne csinálnom. Túlságosan nehéz volt átállnom az előbbi ismeretlen, de egyben csodás érzésről a szomorú valóságra.

-          Szerintem engedd el Lanát! – mutatott rám a lány, de én meg sem mozdultam Riley ölében. Csak ültem a bizsergetően kellemes helyen, és azon elmélkedtem, hogy vajon mi zajlik körülöttem.

-          Kaitlyn! – Hallottam meg egy harmadik hangot is, és pár másodpercre rá Ben jelent meg. – Hát megtalálta… - A mondatot nem tudta befejezni, mert meglátott minket, és persze rögtön leesett neki, hogy mivel foglalatoskodtunk pár perce.
 

Kezdtem visszatérni szellemileg, és rájöttem, hogy most én vagyok a lotyó. Vagy jobban mondva: Riley egyik lotyója!

Azonban józanságom csak akkor tért vissza, mikor Kaitlyn egy hatalmas pofonnal jelezte Bennek nem tetszését. Nem tudtam, hogy miért kapta azt a pofont a fiú, amitől a feje oldalra fordult, és az arca kipirult, de már nem is érdekelt.

A meglepetést kihasználtam, és feltápászkodtam Riley öléből. Éreztem, hogy egyik keze megpróbál visszatartani, de nem volt elég gyors.

-          Lana, várj már! – ordított utánam Riley, de már messzebb voltam tőle. Igazából fogalmam sem volt, hogy merre megyek. Reméltem, hogy nem fogok eltévedni, de megállni mégsem álltam meg.
 

Ki akartam futni magamból ezt az érzést. Úgy szorította valami a mellkasomat, hogy levegőt is alig kaptam. Csak akkor jöttem rá, hogy sírok, mikor a szipogástól szédülni kezdtem, de még mindig futottam.

Aztán legnagyobb meglepetésemre kiértem az erdőből. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, de abban már biztos voltam, hogy nem fog egy gyilkos béka megtámadni.

Csak tompán éreztem, hogy félnem kéne, amiért eltévedtem, de jelenleg a megalázottságomon kívül nem érdekelt semmi.

Gyűlöltem Riley-t! Sőt, mindent gyűlöltem, ami csak hozzá kötődött. Aztán hatalmas gyűlöletemben rájöttem, hogy saját magamat is utálom. Egy idióta, manipulálható liba vagyok, aki akárkinek bedől.

Legszívesebben véresre haraptam volna az ajkaimat, amiért olyan szenvedélyesen falták Riley száját. Gyűlöltem minden porcikámat, amely vágyott Riley-ra, és ebből következett, hogy az egész testemet.

Arra lettem figyelmes, hogy nagyon közel állok egy lánycsoporthoz, akik mind engem bámulnak. Mivel életem legszörnyűbb perceit éltem meg, csak rájuk fintorogtak, ők pedig ezt éles sipítozással „jutalmazták”.

Gyorsan elhúztam mellettük, mielőtt még hajtépő akcióba nem kezdenek. Nem igazán érdekelt, hogy merre megyek. Csak járkáltam össze-vissza, és örültem, hogy a könnyeim elapadtak.

Már ott tartottam, hogy nem is érdekel, hol vagyok, mikor rezegni kezdett a mobilom. Elcsodálkoztam rajta, hogy egy eddig ismeretlen szám keres, de azért felvettem. Egy kis fáziskéséssel sikerült volna csak beleszólni a telefonba, de a hívó megelőzött.

-          Lana, hol vagy? – kérdezte a gyűlölt hang tulajdonosa, de meg sem várta a válaszomat. – Miért mentél el? Gyerünk, válaszolj, hol vagy?
 

Nem jutott eszembe semmi frappáns beszólás, ezért csak egyszerűen kinyomtam. Elkönyveltem magamba, hogy inkább bolyongok itt órákat, mint hogy tőle segítséget kérjek.

Talán percek vagy órák múlva kifáradtam, és leültem egy padra. Valahogy úgy tűnt, hogy köbe-körbe járkálok, és kezdte elérni a tudatomat, hogy sötétedik. 

Könnyek gyűltek a szemembe, és a mostani kétségbeesésem összekeveredett azzal, hogy Riley ki akart használni, így meg sem tudtam különböztetni, hogy miért sírok.

Már éppen belekezdted volna a zokogásba, mikor egy kedves hang a hogylétemről kérdezett. Csak felpillantottam rá, és elpattant a húr. Nyöszörögve próbáltam magam összébb húzni, hogy ne fájjon ennyire.

Aztán észrevettem, hogy a lány keze megnyugtatóan simogatja a hátamat. Meglepődtem, hogy így foglalkozik velem, pedig nem is ismer. Azonban akkor teljesen ledöbbentem, mikor a nyakába vetettem magam, és a vállán sírtam ki magam. Nem ismertem magamra. Sohasem voltam senkivel ennyire közvetlen…

-          Jobban vagy? – kérdezte, mikor véget ért a hiszti rohamom.

-          Igen, köszi! – szipogtam, ő pedig megajándékozott egy szívből jövő mosollyal.

-          Egyébként Sylvia vagyok! – mutatkozott be, mire kinyögtem, hogy „Lana vagyok”. Láttam a tekintetében, hogy rájött, hogy én vagyok az új lány, de nem szólt semmit. Értékeltem ezt.
 

Elmondtam neki, hogy eltévedtem, és hogy hol lakom, ő pedig bevallása szerint szívesen segített, mikor haza kísért.

-          Örülök, hogy megismertelek! - ölelt meg Sylvia - mikor haza értünk -, amit kissé késve viszonoztam. Nagyon kedves lány volt, de furcsálltam, hogy ennyire közvetlen. Még mielőtt ebbe jobban belegondolhattam volna, a bejárati ajtónk kivágódott.

-          Lana, hol a fenébe voltál? - kelt ki magából anya. - Mégis hogyan képzelted ezt?

-          Megbeszélhetnénk ezt reggel - mondtam, de ez csak még jobban feldühítette.

-          Nem! Hogy tehettél ilyet? Mindenki téged keresett, és mikor Riley felhívott, kinyomtad a telefont! Szegény fiú! Nagyon aggódott érted!
 

Éreztem, hogy a mellkasom fájón megsajdult, és a könnyeim elhomályosították a látásomat. Ez anyába fojtotta a szót. Nem gondolta volna, hogy ezekkel a szavakkal megríkathat.

-          Jaj, Lana! - jött közelebb hozzám, és szorosan megölelt. - Ne sírj, kincsem! Semmi baj!
 

Percekig hallgattunk, és a ház előtt állva sírtam ki magamat, aztán anya közölte velem, hogy ne csináljak ezek után ilyet, és finoman tájékoztatott, hogy szobafogságban vagyok. Remek!

A szobafogságom második napján tényleg örültem a büntetésnek. Amíg a szobámban vagyok, nem találkozhatok Riley-val.

Anya minden nap elvitte Lizzie-t hozzájuk, hogy együtt játszanak Madisonnal, miközben ő Susannal beszélgetett.

Én rendszerint olvastam, neteztem és olvastam. Kifejezetten felszabadultnak éreztem magam, és rájöttem, hogy semmi lényegeset nem érzek Riley iránt.

Akármennyire is voltam furcsa, attól még nőnek számítottam. És nem hiszem, hogy létezik olyan nő, akit Riley hidegen hagy, de ez nem volt fontos. Igyekeztem a testi vágyaimon túllépni. Nem akartam elveszíteni saját magamat. 

Az elveim közé tartozott az, hogy csak olyan emberrel fekszek le, akit teljes szívemből szeretek. És Riley-t nem szerettem, igazából még csak nem is kedveltem. Nem tudtam róla semmit, és jelenleg nem is akartam. Nem mintha őt annyira érdekelte volna, hogy én milyen vagyok. Csak egy eszköznek használt volna, és ezt nem engedhettem.

A negyedik napon már könnyek nélkül tudtam ezt elgondolni magamban, és egyre biztosabbá vált az elhatározásom.

Aztán egyszer csak Riley-ék háza előtt találtam magam.

Visszagondolva az elmúlt egy óra eseményeire, már tudtam, hogy a Sors ellenem van.

Vidáman mentem le reggel, mikor meghallottam, hogy anyu nem ér rá, de megígérte Lizzie-nek, hogy elviszi őt és Madisont a játszótérre. 

Mondtam neki, hogy rám most ne számítson, de volt olyan aljas, hogy kihasználta azt a lehetőséget, hogy ő adja a zsebpénzemet.

Kénytelen voltam beleegyezni, mert ha nem, akkor egy csomó könyvtől elbuktam volna, amelyeket meg akartam venni.

Később kiderült, hogy a helyi szépségszalonba mennek Madison anyukájával.

Szóval már megint ott tartottam, hogy saját magamat kevertem bele ebbe. Egyszerűen nem kellett volna, hogy érdekeljenek a könyvek.

-          Lana, ma még bemegyünk? - kérdezte Lizzie, amikor már vagy öt perce álltunk a bejárat előtt.
 

Így hát nem volt mit tennem. Kelletlenül csöngettem be, és nagyon reméltem, hogy nem Riley nyit ajtót. Pár másodperc múlva kinyílt a bejárati ajtó, és rájöttem, hogy ezen a világon én vagyok a szívatások célpontja.

-          Madie! - visította Lizzie, és elfutott Riley mellett, hogy a kislány nyakába vethesse magát. Egy pillanatra eltöprengtem azon, hogy a húgom, hogy imádja Madisont.

-          Miért futottál el? - kérdezte a gyönyörű hang idegesítő tulajdonosa.

-          Mi lenne, ha nem szólnánk egymáshoz? - vetettem oda neki cinikusan, de ez rossz válasznak bizonyult, mert közelebb húzódott hozzám.

-          Csinálhatunk mást is - húzta pimasz mosolyra ajkait, de igyekeztem nem elcsodálkozni rajta.

-          Kopj le! - akartam beljebb menni, de neki szorított az ajtónak.

-          Fogalmam sincsen, hogy most mit gondolsz rólam, de tudnod kell, hogy kezdesz megőrjíteni! - A szavak hatására éreztem, hogy a hasam izgatottan összeszorul, de nem foglalkoztam vele. Lépj túl rajta! - mondogattam magamban.

-           Sikítok, ha nem engedsz el! - fenyegettem meg, de ő csak kivillantotta hófehér fogait, és egy pillanat alatt a bejárat melletti fürdőben találtam magam. - Engedj el! - mocorogtam, de nem hallgatott rám.

-          Gyerünk, sikíts! - villantak meg a szemei.

-          Mi van? - kérdeztem döbbenten, de igyekeztem bunkó hangsúlyt megütni.

-          Egyszerűen profi vagy benne, hogy felizgass! - mormolta a fülembe, mire kirázott a hideg, és elvörösödtem.

-          Riley, ne! - kértem, mikor a nyelve végig siklott a nyakamon. Lépj túl! De egyszerűen nem tudtam. Hihetetlen volt, ahogyan ki tudta használni a testemet.

-          Szóval nem akarod? - kérdezte, és beleharapott a fülembe. Én az alsó ajkamba mélyesztettem a fogaimat, hogy ne nyögjek fel. De a testem vágyakozva megrándult, és ezt ő is észrevette. - Nekem nagyon úgy tűnik, hogy akarod! - lökött egyet a csípőjével. Gyengéden beleharapott a nyakamba, miközben nekipréselt a mosdónak.

-          Ezt nem kéne! - suttogtam, de ismét nem foglalkozott az akaratommal. Egy pillanatra átgondoltam, hogy vajon miért tűnik annyira jó ötletnek távol maradnom tőle, mikor nem épp engem kényeztet.
 

A fenekemnél fogva felemelt, és ráültetett a mosdókagyló szélére. Még mielőtt tiltakozhattam volna nyelve utat tört magának a számba, miközben lábaimat a dereka köré kulcsolta. Az, hogy piszkosul élveztem a csókot egy percre elterelte a figyelmemet arról, hogy olyan dolgot érzek a lábaim között, amit még soha. Riley ágyéka nekem feszült, és tisztán érezhető volt a vágya.

-          Lana, Riley! - Hallottuk meg Madison hangját, és ez elég volt arra, hogy végre el tudjam tolni magamtól Riley-t. 

-          Őrület, hogy állandóan az előjáték közben zavarnak meg minket - morgott Riley. Gyorsan kibújtam mellette, de megragadta a csuklómat. - Ezt még folytatjuk! - Nem mertem felelni rá, csak gyorsan hátrafordultam, és kislisszoltam a fürdőből. 
 

Körülbelül úgy éreztem magam, mintha egy bűntény helyszínéről léptem volna ki, mikor megláttam a kicsi lányokat az ajtó előtt. Nagyon reméltem, hogy még nem érthetik ezt, és nem fognak gyanút a feltűnően kipirult arcomról.

-          Lana, megyünk? - kérdezte Lizzie türelmetlenül. Jellemző! De most kifejezetten örültem, hogy végre kijuthatok ebből a házból.
 

Mikor a játszótéren a lányok játszottak, még mindig éreztem Riley csókját az ajkaimon, és az érintését a testemen. Megrázkódtam, ahogy az élénk emlékek utat törtek maguknak, és a bizsergés elárasztotta a testemet. Tudtam, hogy rossz irányba haladok, de mégsem tudtam leállítani magamat. Már attól teljesen lángba borultam, ha csak elképzeltem Riley meztelen testét.

-          Meglepetés - suttogta egy halk hang a fülembe. Nem ijedtem meg, mert ahhoz túl kellemes volt a bizsergés a testembe, de azért meglepődtem.

-           Mit csinálsz itt?

-          Csak eljöttem szórakoztatni - felet Riley úgy, mintha ez egyértelmű lenne. - És ahogy látom rád is fér - nyúlt az állam alá, és közelebb hajolt. 
 

De még mielőtt az ajkaink találkozhattak volna, Madison szaladt ide, és Riley ölébe vetette magát. Furcsa volt látni, hogy a fiú, akiről lerítt, hogy szexmániás, ilyen kedvesen viselkedik a kisgyerekekkel.

Csodálkozva néztem, ahogy a térdein lovagoltatja Lizzie-t és a húgát. Lenyűgözött az a szeretet, ami belőle áradt, de abban a pillanatra a lovaglásról más jutott eszembe. 

Ahogy kocsányos szemekkel bámultam rá, azon kezdtem gondolkozni, hogy vajon milyen lehet valakivel lefeküdni. A magazinokban, mindig azt írják, hogy nagyon fontos a lelki kötelék. De ahogy Riley-t elnézetem, nem gondoltam volna, hogy minden csajjal komolyabban is megismerkedett volna, mielőtt lefeküdt velük. Igazából engem sem ismert, de reméltem, hogy azért meg fog. Döbbentem jöttem rá, már megint ott tartok, hogy a közös jövőnket tervezgetem.

-          Na, most már menjetek játszani! - csókolta arcon Lizzie-t és Madie-t Riley, és ők nevetve futottak vissza a libikókához.
 

Zavarba ejtően nézet rám, ezért elfordultam, és idegesen kezdtem babrálni a fülbevalómat. Gyengéden megragadta a kezemet, ami már alapból meglepett, de aztán megcsókolta a csuklómat. Kikerekedett szemekkel néztem, ahogy végig csókolta az ujjaimat, majd a mutatóujjamat megnyalta és gyengéden megharapta. Úgy éreztem, hogy a szívem kiugrik a helyéről, miközben ezek a kis mozdulatok olyan hatással voltak rám, hogy legszívesebben rá vetettem volna magamat Riley-ra. Hihetetlen volt, hogy képes alig öt másodperc alatt újra vágyat kelteni bennem az erotikus tetteivel. 

De nem engedhettem neki, ezért hatalmas erőfeszítések árán elrántottam a kezemet.

-          Ezt nem kellene csinálnunk – szólaltam meg magamat is meglepve.

-          Mit? – kérdezte Riley vetkőztető tekintettel.

-          Figyelj, tudom, hogy neked ez természetes, de nekem nem! Annyira zavarba ejtő, hogy így viselkedsz velem! Még sohasem történt velem ehhez hasonló sem, és erre ide költözünk, és már a második napon veled fetrengek egy ágyban.

-          Nem értem, hogy ezzel mi a baj. – Mélyet sóhajtottam, és eldöntöttem, hogy teljesen a tudtára adom, hogy ezzel mi a problémám.

-          Nekem ez gyors! Nem is ismerlek, és te már ágyba akarsz vinni. – Látszott rajta, hogy még mindig nem érti, hogy miről beszélek, ezért kinyögtem azt, ami először az eszembe jutott. – Tettem egy fogadalmat! – Most viszont látszott rajta a meghökkenés, és ennek a hatására egy idióta dolgok tettem: hazudtam. – Megfogadtam, hogy csak szűz fiúval fekszem le először! – Ahogy kimondtam, már meg is bántam. Riley-n látszott, hogy erre nem számított, és ettől iszonyatosan sebezhetőnek tűnt. 
 

Ahogy néztem tágra nyílt, meglepett tekintetét, elfogott a bűntudat. Tudtam, hogy ezt nem kellett volna, de nem is számítottam rá, hogy ezt így fogja fogadni. Igazából a fogadalmam arról szólt, hogy nem fogok olyan fiúval lefeküdni, akit nem ismerek, de ezt ő nem is sejthette.

-          Azt hiszem, hogy haza kell mennem – motyogta zavartan, és meg sem várta a válaszomat. Felkelt a padról, amin ültünk, és elindult az otthona felé.
 

Megfordult a fejemben, hogy utána rohanok, és a nyakába vetem magam, majd csókolni kezdem, hogy végül az ágyban kössünk ki, de mégsem tettem. Szinte a padhoz ragadtam, és éreztem, hogy a könnyeim ismét elhomályosítják a látásomat. Megint ott tartottam, hogy Riley miatt sírok, és sejtettem, hogy nem ez lesz az utolsó.