,,Szeress!": 2. fejezet:

2.Vonzódás:

A döbbentből legelőször a húgom tért magához.

-          Lana? – kérdezte hitetlenkedve. – Te meg mit csinálsz itt?

Erre nem tudtam mit felelni. Csak tátogtam, mint a hal, és csodálkoztam, hogy a mellettem lévő Riley miért vigyorog annyira.

-          Jó reggelt! – üdvözölte az ajtóban állókat kedves hangon Riley. Hihetetlen, hogy ő még ilyenkor is teljesen nyugodt. – Lanaval történt egy kis baleset, és felajánlottam neki a segítségemet, ha már részben az én hibám is volt.  – Figyeltem, ahogy rezzenéstelen arccal hazudik. Mert nem a segítségét, hanem a tisztességtelen szolgálatait ajánlotta fel nekem. Valószínű, hogy mindenkit megnyert magának ezzel a kedves hanggal és a megválogatott szavaival. Szúrósan néztem rá, amit nem csak ő vehetett észre, mert anyu megköszörülte a torkát.

-          Ez nagyon kedves volt tőled. Köszönjük, Riley! – Anya odajött, és kezet fogott Riley-val. Közben azon csodálkoztam, honnan tudja a nevét. Aztán megszemléltem a többi csodálkozó embert is. A családomon kívül ott volt még egy férfi, egy nő, egy kislány, és egy közel velem egykorú lány is. Először az idősebb embereket néztem meg, és rögtön rájöttem, hogy ők Riley szülei. A fiú nagyon hasonlított a szüleire. A szépen ívelt orrát az édesanyjától örökölte, míg az arcszerkezetét az apjától. Csodálkoztam, hogy egyikőjüknek sincsen vöröses haja, de a fiuk hajszínének kérdését az megmagyarázta, hogy a férfinak szőke haja volt, és a nőnek pedig fekete.

Hatalmas nézelődésemből a családom hangja szakított ki. Megkérdezték, hogy mi történt, de még mielőtt megszólalhattam volna, Riley megelőzött. Legszívesebben hozzávágtam volna valamit, mikor ártatlan hangon előadta, miként talált el az a hülye labda. Kétség sem fért hozzá, hogy megkedveltette magát a szüleimmel, és még Lizzie-vel is, mert a húgom úgy nézett rá, mintha egy angyalt látna.

Ezek után szépen bemutattak az ismeretlen embereknek. Megtudtam, hogy Riley apját Joe-nak hívják, míg az édesanyjának Susan a neve. A velem egyidősnek tűnő lány valójában egy évvel idősebb nálam, ő tizennyolc éves, és Kaitlynnek hívják. A húguk neve Madison, aki nagyon jól elszórakozott az én kistesómmal, és ez aggasztott. Nem elég, hogy a szüleim kedvelik ennek a nyomulós srácnak a családját, a húgom még ráadásul úgy is viselkedik, hogy teljesen biztos vagyok benne, a mai nap folyamán nem lehet majd elszakítani ebből a házba, hacsak nem jön Madison is.

De azért én megpróbálkoztam a lehetetlennek, és milyen rosszul jártam.

-          Apa, nagyon éhes vagyok – kezdtem, olyan hangom, amitől tudtam, hogy apu beadja a derekát. – Nem mehetnék haza? – kérdeztem, mire Lizzie csúnyán nézett rám, de láttam a tekintetéből, hogy mindjárt sírni fog. Remek!

-          Van egy jobb ötletem – szólt közbe Riley anyukája, és nekem nagyon rossz érzésem támadt. – Mi lenne, ha itt reggeliznétek? – Jaj, Istenem! Most én éreztem úgy, hogy mindjárt sírok.

-          Ez remek ötlet! – nevetett fel elégedetten Joe. – Mit szóltok hozzá?

-          Én benne vagyok – mondta apu, mire elárult tekintettel néztem rá.

Így történt meg, hogy ott maradtunk, és együtt reggeliztünk. Ha már nem lenne elég rossz ez is, én persze Riley mellé kerültem. Ennek ő nagyon örült, mert mikor ránéztem gonoszan, ő csak vigyorgott azokkal a tökéletes fogaival. Nem tudom, hogyan került elő még plusz négy szék, de mintha a Sors is ellenem lett volna. Még mielőtt leültünk volna reggelizni, letettem a könyvemet a bejárati ajtó melletti asztalkára, és áhítattal néztem a szabadság kapuját. Azonban még mielőtt elhatároztam volna magam, hogy kiosonok, Riley megjelent, és megfogta a kezemet, amit én rögtön el is rántottam. Így beletörődtem, hogy el kell szenvednem körülbelül egy órát Riley társaságában.

Miközben vártuk, hogy elkészüljön a rántotta, azon elmélkedtem, hogy talán túlreagáltam ezt az egészet. Egyáltalán nem voltam szép, és nem is értettem, hogy egy ilyen fiú mit akarhat tőlem. Valószínűleg semmit, de ezt abban a pillanatban megcáfolta Riley meleg keze, amely a combom belső felére csúszott. Reflexszerűen könyököltem bele a gyomorszájába, mire felnevetett. Túl gyenge volt, fújtattam magamban.

-          Lana! – mersztett rám döbbent szemeket anya, de csak megrántottam a vállamat. – Úgy sajnálom, Riley! Nem tudom, hogy mi ütött belé.

-          Semmi baj! Bizonyára megijedt, mert véletlen hozzáértem a lábához. – Úgy hazudott, hogy az már törvényszegésnek bizonyult. Anya félénken rámosolygott, én pedig kiakadtam. Minden nőneműre ilyen hatással van?

Ahogy láttam, mindenki rám haragudott, amiért bántottam szegény fiút, de nem érdekelt. Aztán megláttam, hogy Kaitlyn szúrós pillantásokat lövell az öccse felé, és elégedett lettem, mert tudtam, van valaki, aki mellettem áll. Reméltem, hogy ez tényleg így van.

Mikor megérkezett a reggeli, én belemélyedtem, és nem igazán figyeltem. Valami kirándulásról beszéltek, amit ez a család tervezett, aztán áttértek Riley-ra. Ez hihetetlen! Mindenki csak róla tud beszélni. Aztán arra figyeltem fel, hogy megkérdezték, mit kérek inni. Mondtam, hogy kakaót, és ismét mérges lettem, mikor Riley is azt kért.

Nem akartam bevallani, de nagyon finom volt a tojás. Igazából iszonyat kedvesek voltak ezek az emberek, kivéve a fiúkat. Még akkor sem szidtak le, mikor gyomorszájon vágtam Riley-t. Nem mintha érdekelt volna. Viszont abban biztos voltam, hogy anya fejmosást fog tartani, amint hazaértünk. Remek!

Ismét nem figyeltem. Többek között az is nagy problémának számított a szüleim szerint, hogy hamar elterelődött a figyelmem. És mint általában, ez most is megesett velem. Izgatottság töltött el, mikor arra gondoltam, hogy ismét befejezem az Eclipse-et, és végre újra nekikezdhetek a Breaking Dawnnak.

-          Lana, te mit szólsz hozzá? – Tompán hatolt a tudatomba, hogy hozzám beszélnek. Még mindig nem figyeltem, és csak Riley finom rázogatása zökkentett ki a gondolataimból. Szúrósan néztem rá, de ő csak kis mosollyal ajkain intett a fejével az asztalnál beszélgetők felé.

-          Bocsi, nem figyeltem – magyaráztam elpirulva. – Miről is beszélgettetek?

-          Csak arról, hogy mennyire nagyszerű lesz majd síelni a télen. Emlékszem, hogy mennyire élvezted mikor legutóbb voltunk. – Anya izgatottan magyarázott, de csak azért, hogy elterelje a társaság figyelmét. Szerintem nem sok sikerrel. Engem néztek, mint valami földönkívülit, és ez idegesített.

-          Nem vagyok bolond – jelentettem ki ezzel félbeszakítva anyát.

-          Lana! – suttogott figyelmeztetően apa, de csak megrántottam a vállamat. A többiek nagy szemeiket meresztve néztek rám, és azon tanakodhattak, hogy vajon igaz-e, amit mondtam. Nem ez volt az első alkalom, hogy nem figyeltem az emberekre, és ezt úgy értelmezték, hogy valami nem százas nálam. De igazából elég kevés ember tudott olyat mondani, ami igazán érdekelt volna. Mint például most: ki a franc beszélget a téli síelésről június végén? Tiszta baromság!

-          Semmi baj, Lana! Nem gondoljuk ezt rólad – nézett rám kedvesen Susan, de én csak összeszűkült szemekkel vizslattam. A csend elég kínosra sikeredett, és tudtam, hogy a hülye viselkedésem miatt még meg kapom a magamét. Nem mintha a szüleim fizikailag bántottak volna, de néha a szidásuk sokkal jobban fájt, mintha megtették volna.

Nem nagyon érdekelt, hogy ezek az emberek nem fognak kedvelni, legalább is igyekeztem ezt mutatni a külvilág felé. Azzal, hogy ellenséges voltam, sikerült elriasztanom az embereket, így nem is tudtak megismerni igazán. Mert mi a rosszabb? Már az elején megutáltatni magamat az emberekkel, hogy ne jöjjenek a közelembe. Vagy harcolni azért, hogy szeressenek, és végül megismerjenek, és ezek után hagyjanak faképnél. Naná, hogy az első opció.

Gyorsan befejeztük a reggelit, és már alig vártam, hogy kiszabaduljak ebből a házból, mikor Riley ismét próbálkozott. Nem tudom, hogy ennek a srácnak mi a baja, de még szerintem is túl sok időt pazarol rám. A keze ismét megtalálta a lábamat, de most egy kicsivel a térdem fölötti részt szorította meg. Egy pillanatig gondolkoztam, hogy mit is csinálhatnék, de végül rájöttem. Nem vághattam megint gyomorszájon – pedig mennyire akartam -, de attól még okozhattam neki fájdalmat. Még mindig ott tartotta a kezét, és én gyengéden végig simítottam rajta, majd belemélyesztettem a körmeimet. Hallottam, hogy felszisszent, de sajnos túl halkan. Gyorsan elkapta a kezét, és döbbenten nézett rám, mire rámosolyogtam. Azonban arra nem számítottam, hogy ő is ezt fogja tenni.

-          Riley, mi lenne, ha körbevezetnéd Lanáékat az emeleten? – kérdezte Joe, és már tudtam, hogy megint az lesz, ami nekem a legkellemetlenebb.

-          Persze, apa. – mosolygott, amitől majdnem elállt a lélegzetem, de igyekeztem túltenni magam rajta, hogy ezt érzem, valahányszor kivillannak a fogai. Nem mintha ettől jobban kedveltem volna. Valószínű, hogy valami beteg, szex mániás állat.

A Lanáékat úgy értette Riley apja, hogy engem és a húgomat, amiből következett, hogy Madison is jött velünk. Felálltunk az asztaltól, én pedig döbbenten figyeltem, hogy Riley kiemeli a székből Madisont, és a karjába veszi. Igazán imádnivaló volt, de ezt igyekeztem elnyomni magamban. Lehet, hogy mégsem akkora tahó.

Lizzie rám nézett, én pedig visszanéztem rá, olyan tekintettel, hogy tudassam vele, én nem fogom felvenni. Ezt Riley is látta, mire felnevetett.

Odament Lizzie-hez, és letérdelt elé, így körülbelül egy magasságban voltak.

-          Szeretnéd, hogy felvegyelek? – kérdezte kedvesen a húgomtól. Fél füllel hallottam, hogy a szüleim felsóhajtanak Riley kedvességétől.

Lizzie tétovázott, hol Madisont nézte, hol Riley-t, majd végül édesen elmosolyodott, és bólintott. Gyorsan körülölelte a fiú nyakát, Riley pedig őt is felemelte. Ezen meglepődtem, mert külön-külön a kezeire körülbelül tizenöt kiló nehezedett, és látszólag meg sem kottyant neki.

Aztán megrántottam a vállamat, és követtem őket az emeletre. Sorban elmondta, hogy melyik kinek a szobája, de mikor a sajátját mutatta, kihívóan rám mosolygott, amit én egy fintorral jutalmaztam.

-          Lizzie, akarod, hogy megmutassam a játékaimat? – kérdezte félénken Madison, és rájöttem, hogy mennyire édes kislány. Persze a húgom rögtön beleegyezett, és pedig pánikba estem. Riley bevitte őket Madison szobájába, én pedig azon tűnődtem, hogy most talán megszökhetnék. De mintha a fiú tudta volna, hogy erre készülök, gyorsan kilépett a húga szobájából, és megragadta a kezemet. Nem tudom, hogy miért nem tiltakoztam. Igazából ez a lehetőség akkor jutott eszembe, mikor már bent voltunk a szobájában.

-          Ki akarok menni – mondtam, és kitéptem a kezemet Riley kezei közül. Ő viszont csak mosolygott rám.

-          De hát csak most jöttél – jelentette ki édesen artikulálva, és ezzel képes volt eltántorítani a tervemtől egyetlen pillanatra. És ez a pillanat elég volt neki, hogy az ajtajához menjen, és kulcsra zárja azt. Remek!

-          Most le fogsz teperni úgy, hogy a szüleink lent vannak? – kérdeztem gúnyosan. Valamiért egyáltalán nem féltem attól, hogy ez be is következhet.

-          Természetesen nem. – Elment mellettem, és leült az ágyára. Hátra tette a kezeit, és azokon támaszkodott, miközben engem vizslatott, olyan szemekkel, hogy legszívesebben kiszúrtam volna őket.

-          Most mi van? – fordultam idegesen felé, mert szemet szúrt, hogy a szemei megállapodtak a fenekemen, és ez idegesített. Igyekeztem elnyomni a remegést a hasamban, ami jelezte, hogy a testemnek igen is tetszik, ahogyan ez a srác nyílt ajánlatokat tesz nekem, és a testemet stíröli.

-          Csak elképzeltelek meztelenül.

-          Nem tudom, hogy tudod-e, de ezzel a szöveggel nem tudsz senkit ágyba vinni. – néztem rá elvörösödve, és próbáltam elrejteni a döbbenetemet.

-          Tudom. – Idegesen vettem tudomásul, hogy feláll, és közelebb jön hozzám. – Csak veled vagyok ilyen. Tetszik, mikor dühös vagy rám. És az is nagyon bejön, hogy fájdalmat akarsz nekem okozni, mert ilyenkor mindig eszembe jut, hogy ugyanilyen heves leszel-e, mikor szexelünk.

-          Azt lesheted, hogy mikor fog ez bekövetkezni. – elléptem mellőle, de ő ismét megragadta a kezemet. Nagyon idegesített ez a hülye szokása.

-          Nem tudod letagadni, hogy vonzódsz hozzám. – Az ujjait végigfutatta a karomon, és nem tudom, hogy miért nem húzódtam el tőle. – Látszik az arcodon, hogy tetszik, mikor hozzád érek. Ez pedig elég izgató hatással van rám. – rám mosolygott, mikor meglátta, hogy libabőrözni kezdett a kezem. Gyorsan elrántottam. – Szeretnék megkérdezni valamit? Nem muszáj válaszolnod. – egy pillanatra tétovázott. – Szűz vagy még?

Erre természetesen nem válaszoltam, de szerintem az arcom vörössége elég árulkodó volt.

-          Voltál már fiúval? – kérdeztem hirtelen egy hülyeséget, mert el akartam terelni a figyelmét a – számomra – kényes témáról.

-          Mi? – kérdezte kikerekedett szemekkel. – Hogy jön ez ide? Nem, persze, hogy nem!

-          Hát, ha te kérdezhettél valamit, akkor én is.

-          És neked rögtön ez jutott eszedbe? – mosolyogva jött közelebb hozzám, majd ismét leült az ágyra. – Tényleg rossz benyomást tehettem rád, ha ezekre gondolsz. – mondta, majd rám villantott egy kihívó mosolyt. – De most, hogy belegondolok, Denisnek tényleg kívánatos idomai vannak, mikor megfeszülnek az izmai… Jézusom, ezt a vágyat lehetetlen elviselni. – nevetett fel a szemeit forgatva. – Mindjárt felrobbanok!

-          Fúj – nyögtem ki, majd én is nevetni kezdtem. Tiszta hülye ez a srác. – Tudod, ez nem valami jó csajozós szöveg.

-          Tudom. – nevetett még mindig. – Nem így szoktam. Máskor elég megnyerő vagyok. De te alaposan kikészítettél…

-          Még hogy én? – kérdeztem sértődötten. – Már megbocsáss, de te másztál rám, és még csak egy napja lakunk itt.

-          Igen, igazad van. Még nem jöttél bele az itteni életbe.

-          Ezt hogyan érted? – közelebb mentem hozzá, és leültem az ágy szélére. Elnézően mosolygott rám, és nem jött közelebb.

-          Tudod, Graftonban elég szokványos az ilyesfajta közeledés. – Célzott a hülye viselkedésére, mire megforgattam a szemeimet. – Komolyan beszélek, Lana! Abban a korban vagyunk, mikor ez természetes, és bevallom, hogy kicsit fáj, hogy ilyen elutasító vagy velem.

-          Nem is vagyok elutasító – motyogtam, mert meglepett a hangjából kicsendülő szomorúság. – Csak nem engedem, hogy letaperolj, és lefektess. Még nem is ismerjük egymást.

-          De miért nem engeded? – kérdezte, mintha erre nem válaszoltam volna az előző mondatommal. Nem mondtam neki semmit, de ő közelebb jött, így nagyon közel kerültünk egymáshoz. – Lehetne ez az első ismerkedési lehetőségünk. – gyengéden megérintette az arcomat, és közelebb hajolt hozzám.

-          Már megint nyomulsz. – fordítottam el a fejemet, mire még közelebb hajolt, és megpuszilta az arcomat. A hasam megremegett, és pánikba estem. Gyorsan felpattantam, mert nem akartam, hogy végül mégis beadjam a derekamat. Egyáltalán hogy jutott ez az eszembe? Mihamarabb ki akartam ebből a szobából kerülni, mert kezdtem úgy érezni magam itt, mintha száz fok lenne, és a ruháim idegesítenének. De igyekeztem bemesélni, hogy ezt csak Riley pásztázó tekintete miatt van, és nem azért mert én is vágyom rá.

-          Hol van a kulcs? – kérdeztem, mikor megláttam, hogy hiányzik a zárból.

-          Komolyan azt hitted, hogy ilyen könnyen megszabadulhatsz tőlem? – kérdezte hitetlenkedve, és felállt az ágyról.

-          Miért? Most meg akarsz erőszakolni? – kérdeztem gúnyosan, mert ebben eléggé kételkedtem. Az egyrészről elég frusztráló volt, hogy ilyeneket mondott és csinált, de nem gondoltam, hogy képes lenne erre. Ahhoz túl kedves volt…

-          Nem. Azt nem nevezik erőszaknak, ha mindkét fél akarja – jelentette ki vigyorogva, miközben megkerül, és az ajtónak támaszkodott. Remek!

-          Miből gondolod, hogy én akarom? – kérdeztem összehúzott szemekkel. Hihetetlen, hogy alig fél nap alatt képes volt olyan érzéseket kihozni belőlem, amelyeknek a létezéséről sem tudtam. De harcoltam ezek ellen, mert többre tartottam magam annál, hogy egyszerűen csak beugrom, majd kiugrom az ágyából.

-          Mondjuk úgy, hogy elég egyértelmű. – Felsóhajtott, mikor látta, hogy hitetlenkedve nézek rá. Azért ennyire nem tetszik ez a srác. – Általában, ha hozzád érek, elpirulsz, és a kezeid megremegnek. Az ajkaidat is mindig megnyalod, ha túl közel vagyok hozzád, és csak, hogy tud, ilyenkor az őrületbe tudsz kergetni. Szeretnéd, hogy folytassam?

-          Nem. - ráztam meg a fejemet szégyenkezve. Tényleg ilyeneket szoktam csinálni? Soha többé nem szabad Riley-val találkoznom. – Kiengedsz?

-          Nem – mondta mosolyogva. – De ha ki akarsz menni, akkor csak tessék. – Értetlenül néztem rá, mire arrább állt az útból, de a kulcs még mindig nem volt ott.

-          És hol a kulcs? – kérdeztem meg bosszankodva, mire ismét kihívó mosolyt villantott felém.

-          A farzsebemben. – mosolyodott el elégedetten. Hát ez remek!

-          És gondolom, nem tervezed, hogy ideadod. – Ezt inkább kijelentettem, mint kérdeztem.

-          Nem. –mosolygott ismét. – Ha ki akarsz menni, akkor vedd ki a zsebemből.

Elnyomtam magamban egy káromkodást, és azon agyaltam, hogy ezt hogyan vigyem véghez úgy, hogy nem kerülök túl közel hozzá, és nem tapizom le a hátsóját. Bár igazából ezek a problémák nem is estek annyira nehezemre.

Végül mélyet sóhajtva megindultam felé, és mikor látta, hogy mire készülök, kicsit eltávolodott az ajtótól, ezzel felkínálva nekem a lehetőséget.

Valószínű, hogy mélyvörös lehettem a zavartól, de tényleg ki akartam jutni ebből a bűnre csábító szobából.

Megpróbáltam megkerülni, de nem engedte, és rögtön leesett, azt szeretné, hogy találomra vegyem ki a kulcsot a zsebéből.

Ez nagyon nem tetszett nekem, de aztán mélyet sóhajtva közelebb férkőztem hozzá. Éreztem, hogy az arcom lángba borul, és a légzésem is jobban hasonlított zihálásra, mint szerettem volna.

Igyekeztem összpontosítani erre a könnyű, ám annál zavarba ejtőbb feladatra. Elhatároztam, hogy gyors leszek, így kapkodva benyúltam a farzsebébe. Arra azonban nem számítottam, hogy a közelséget Riley ki fogja használni. Ezért nagyon is meglepődtem, mikor egy lépést hátrált, így a kezem a teste és az ajtó közé szorult.

Aztán az egyik döbbenetből estem a másikba, majd a harmadikba. Riley olyan gyorsan tapasztotta rá a száját az enyémre, hogy először fel sem fogtam. Majd rájöttem, hogy ezt én mennyire élvezem. Nyilvánvalóan nem ez volt álmaim csókja, de sokkal jobb volt, mint valaha elképzeltem. Még körülbelül tizenkét éves koromban kaptam az első csókomat, ami valójában nem volt az, mert szimplán csak szájra puszi volt. És emlékszem, hogy mennyire nem volt jó, mert egy elég durva sráctól kaptam, aki nem nagyon örült, hogy ezt kell velem tenni-e, de nem volt más választása, mert egy fogadást akart megnyerni. Borzalmas élmény volt és meglepően undorító. Riley csókja azonban nem volt rossz, sőt mindent elsöprő örömmel töltött el. Aztán a sokk hatása kezdett elmúlni, és rájöttem – és ez döbbentett meg a legjobban -, hogy visszacsókoltam.

Az egyik kezem még mindig beszorítva volt, de a másik már Riley fejét húzta közelebb, miközben megengedtem, hogy elmélyüljön a csókunk. Ahogy a nyelve találkozott az enyémmel, a hasamban az izmok megremegtek, és mintha egy csomó nőtt volna benne, amelyet csak az tudott kioldozni, hogyha még közelebb kerülök Riley-hoz. Annyira élveztem, hogy szinte önkívületi állapotban nyomtam magamat még jobban hozzá, és éreztem, hogy erre az engem csókoló fiú elmosolyodik.

Nem akartam ezzel törődni, de már láttam magam előtt, hogyan fog rám nézni, mikor befejeződik nyelveink édes kergetőzése. Ez valamelyest kijózanított, és megpróbáltam magamtól egy kicsit eltolni, de nem nagyon engedte. Még szorosabban szorított magához a derekamnál fogva, és nem emlékeztem, hogy mikor ölelt körül. 

A mozdulatai hihetetlenül hevesek voltak, és egyáltalán nem hasonlított azokra a buta, romantikus filmekben szereplő fiúkra, akik szerelmes csókokkal jutalmazzák barátnőiket. És ez volt az a pont, mikor végre elérte az agyamat az az információ, hogy Riley ágyba akar vinni, és én pedig mindent beleadok, hogy ezt könnyen véghez is vigye. Mert valóban visszacsókoltam, de ha ez nem lett volna elég, még szenvedélyesen hozzá is dörgölőztem. És hülye lenne, ha ezt nem úgy értelmezi, hogy én is benne vagyok a dologban. Ha ebben a pillanatban belegondoltam, szinte biztos, hogy igent mondtam volna neki, bár ezt nem tudtam reálisan megítélni, mert a nyelve elmélyülten simogatta az enyémet, míg a keze végig simított a fenekemen.

Elhatároztam, hogy még azelőtt cselekszem, hogy elveszíteném a fejemet, de ezt nem nagyon akaródzott megtennem. Aztán bevillant a kép, hogyan fogok szenvedni azután, hogy lefeküdtem Riley-val. Mert ahhoz kétség sem fért, hogy mikor együtt leszünk, nagyon élvezni fogom, de nagyon meg fogom bánni, hogy egy ismeretlennek adom magamat először. Mindenki azt állítja, hogy az első együttlét nagyon fontos, és ezt én is így gondoltam. Bár az én esetem nagyon is bonyolult, mert ő az első fiú, aki így viszonyul hozzám. És mi lesz, ha ő lesz az egyetlen? Erre majdnem elsírtam magam, de igyekeztem inkább arra gondolni, hogyan toljam el magamtól Riley-t.

Kicsit magtoltam a mellkasát, miután sikerült elszakítanom a kezemet a selymes tincsei közül, de nem engedte magát. Aztán arra a következtetésre jutottam, hogy az elég kijózanító hatással lesz rá, ha ismét fájdalmat okozok neki. Bár ebben nem voltam száz százalékig biztos.

Voltaképpen sajnáltam őt és persze magamat is. Mert az én hibám volt, hogy félre értett, és most mégis elutasítom. De szinte biztos voltam benne, hogy nem fog elveszni az önbizalomhiány szörnyű érzésében. Valószínű, hogy még a mai nap összeszed valami csajt, aki majd szépen kielégít a vágyait. Valamiért ez fájt, és ideges lettem, mikor rájöttem, hogy azért érzek így, mert én akarok lenni az a lány.

És ez volt az a pillanat, amikor már nem hagyhattam tovább fajulni ezt a dolgot. Már így is túl nagy hatással volt rám…

Egy határozott mozdulattal kicsit hátrébb húztam a fejemet, hogy megszakítsam nyelveink játékát. Amit érzékelte ezt, újra közelebb húzott, de ez pont kapóra jött. Erősen beleharaptam az alsó ajkába, és hallottam, amit felnyög a fájdalomtól. A kezei lehullottak rólam, és még mielőtt újra a karmai közé kerültem volna, elhúzódtam a szoba legtávolabbi sarkába.

Ziháltam, és csalódottan vettem tudomásul, hogy nem tudtam a kulcs megszerzésére koncentrálni. Remek!

Furcsa volt a sós, kesernyés íz a számban, mert Riley csókja inkább volt mentolos és édes, mint ez. Az ajkaim bizseregtek, ahogy a hasamban lévő izmok is. Kis idő elteltével jöttem rá, hogy eltúloztam azt a harapás dolgot, mert minden bizonnyal Riley vére okozta a furcsa ízt a számban. Majdnem elsírtam magamat, amiért fájdalmat okoztam neki.

Félve felnéztem rá, és láttam, hogy az alsó ajka tényleg véres. Elég furcsa pillantásokat lövellt felém, és biztos voltam benne, hogy megutáltattam magamat azzal az egyetlen fiúval, aki vonzódást mutatott felém. Erre összeszorult a mellkasom. Könnyek csípték a szemeimet, de mélyet sóhajtva lenyeltem a sírhatnékomat.

Majd lesz rá elég időm otthon, gondoltam csalódottan, miközben lehajtott fejjel közelebb mentem Riley-hoz, hogy elkérjem a kulcsot. Biztos voltam benne, hogy ezek után aligha akar több időt rám pazarolni, ami szintén fájt.

-          Kérlek, add ide a kulcsot. – tártam ki előtte várakozóan a tenyeremet, de meg sem mozdult. Kénytelen voltam felnézni rá, de ő elég zavarodottan tekintett vissza rám.

-          Neked nem volt jó? – kérdezte furcsán szomorúan. Nem tudtam, hogy tényleg ezt érzi-e, vagy csak megint megjátssza magát.

-          Bocsáss meg, azért mert megharaptalak. – tértem ki a válasz elől.

-          Szóval jó volt – jelentette ki sokkal vidámabban, amin meglepődtem.

-          Ezt honnan veszed?

-          Ha valamiben igazam van, akkor sohasem válaszolsz. – vigyorgott rám, már megint olyan kedvesen, mint szokott. – Amúgy nem haragszom rád. Egyre jobban tetszik, hogy ilyen heves vagy. Már tényleg várom a közös éjszakánkat.

-          Olyan hülye vagy! – nevettem fel hisztérikusan. Örültem neki, hogy mégsem utált meg, de még mindig zavarban voltam az ajánlatai miatt.

-          De tetszem neked. – Ez is kijelentés volt, nem kérdés. Hirtelen közelebb húzott magához, mire megrémültem. Lehet, hogy megint megcsókol? De nem azt tette, csak közelebb hajolt a számhoz, majd a fogai közé vette az alsó ajkamat. Arra gondoltam, hogy most vissza fogja adni, amit kapott tőlem, de nem tette. Gyengéden harapott meg, amitől szinte felrobbant a testem. Legszívesebben hevesen csókolni kezdtem volna.

Ádáz harcot vívott a jó és a rossz énem, és az utóbbi állt nyerésre, ami annak volt köszönhető, hogy Riley megszívta az alsó ajkamat. Hogy csinálhat valaki valamit ilyen jól? Mert tényleg nagyon értett hozzá, hogy elvegye az eszemet. Végül nyugtáztam, hogy ez lesz az utolsó alkalom, hogy engedek a vágyaimnak, így rányomtam a számat az ajkaira.

Azonban Riley anyukájának a felszólítása megállította a ténykedésünket, így kénytelen voltam elhúzódni, de még Riley hozzám hajolt, és megnyalta az ajkaimat. Megforgattam a szemeimet, de aztán zavartan elhúzódtam, mikor megfogta a kezemet. Ez a mozdulat most furcsán intimnek számított, azok után, amiket csináltunk. Felnevetett zavart arckifejezésem láttán, de nem erőszakoskodott.

Kinyitotta az ajtót, ahol már a két kislány várakozott ránk. Nem tudom, hogy mit lehetett látni az arcomon, de Lizzie elég csodálkozva nézett rám.

Felsóhajtottam, és a kezemet nyújtottam neki. Meglepődött ezen a viselkedésen, és elszégyelltem magam. Tényleg túl keveset foglalkoztam vele. Nagyon szerettem a húgomat, de túlságosan idegesített a folytonos energiája, így nagyon kevés időt töltöttem vele.

Végül mosolyogva megfogta a kezemet, és lefelé kezdtünk menni. Vigyáznom kellett, hogy ne lépjek túl nagyokat, mert nem akartam, hogy Lizzie kellemetlenül érezze magát, amiatt, hogy meg kell szaporáznia a lépteit.

Mikor leértünk már mindenki minket várt. A szüleim is meglepődtek azon, hogy a húgom kezét fogom, így még jobban elszégyelltem magam. Az azonban feltűnt, hogy túlságosan izgatottak, és emiatt a hasamban lévő vágyakozó csomó kellemetlen gombóccá alakult.

-          Arra gondoltunk, hogy megmutatnánk nektek a túrahelyeket – kezdte Joe. – Mi nagyon sokat járunk kirándulni, és hallottuk, hogy ti is szerettek a természetben lenni. – Vagyis csak anyuék, akartam volna kijavítani, de csöndben maradtam. – Szóval, ha nektek is jó, akkor ma délután elmehetnénk piknikezni.

Lizzie boldogan felsikkantott, és a szüleimhez rohant. Engem valamiért elöntött a páni félelem, és tudtam, hogyha még közelebb kerülök Riley-hoz, akkor nem tudok ellenállni neki, amiből következik, hogy le fogok feküdni vele…