,,Szeress!": 8. fejezet:

Bocsi Vikky! :$

8. „Légy az enyém!”:

Bűntudatom volt. És nem is kicsi. Szörnyen rosszul éreztem magam, hogy hazudtam Riley-nak.

Azzal vigasztaltam magam, hogy ő sem szerelmes belém, és csak felkeltettem a figyelmét azzal, hogy nem adtam oda neki rögtön magam. De ez akkor sem segített a lelkiismeretemen.

A délelőttöt ott töltöttem Riley szobájában, és egész idő alatt csókolóztunk. Annyit csókolóztunk, hogy már zsibbadt a szám. Tudtam, hogy tetszik és, nagyon vonzódom hozzá, de sejtettem, hogy ez nem szerelem, és sajnos szinte biztos voltam benne, hogy soha nem is lesz az.

Mikor hazakísért ismét egy forró csókkal búcsúzott el, amitől kirázott a hideg.

Gyorsan felrohantam a szobámba - még mielőtt anya kérdezősködni kezdett volna -, és elsírtam magam. Nem tudtam, hogy miért sírok, mert most boldognak kellett volna lennem, de nem voltam.

Hazudtam Riley-nak. Pedig ő volt az első barátom. Minden pont úgy sült el, ahogy nem akartam.

Letöröltem a könnyeimet, és elkezdtem latolgatni, hogy ez a kapcsolat mennyiben tesz jó és rosszat nekem.

A jóval kezdtem. Riley igazán kedves tudott lenni, ha akart. Iszonyatosan jó pasi volt, és imádtam vele csókolózni. Még bele sem gondoltam, hogy milyen lehet vele szeretkezni, már kirázott a hideg.

De sajnos a rossz oldalt erősítette az, hogy nem voltam belé szerelmes. És ez épp elég ok volt arra, hogy marcangoljon a bűntudat.

Ahogy ott sírdogáltam elaludhattam, mert mikor felébredtem, már sötétedett, és a telefonom eszeveszetten csörgött.

Automatikusan vettem fel, de beletelt pár másodpercbe míg bele tudtam szólni.

-         Halló!

-         Szia, Lana! – Riley hangja majd kicsattant az örömtől. – Itt vagyok a házatok előtt, és el akarlak vinni egy buliba. – Felnyögtem, de még mielőtt megszólalhattam volna, fojtatta. – Anyukád elengedett.

-         De én nem akarok elmenni egy buliba! – kezdtem nyafogni, de Riley kinevetett.

-         Élvezni fogod! Gondoskodok róla! – Nem tudtam megállni, hogy ne ránduljon görcsbe a gyomrom. – Egyébként felmehet hozzád, ha már itt vagyok?

-         Ühümm! – Nem tudom, mit mondhattam volna. Riley ismét nevetni kezdett.

-         Akkor két perc és ott vagyok!

Letettem a telefont, és egy hosszú percre lehunytam a szemeimet. Nagyon nem tetszett nekem ez a buli. Utáltam a bulikat, inkább itthon maradtam volna, hogy kiolvassak még egy könyvet. De nagyon úgy tűnt, hogy nem tehettem ezt, mert Riley a következő pillanatban bekopogott az ajtón.

Gyorsan feltápászkodtam, és odasiettem hozzá. De arra nem számítottam, hogy ennyire jól fog kinézni. Ráadásul az illata teljesen elvette az eszemet.

A következő pillanatban már rá is másztam. Most én kezdeményeztem, ami engem lepett meg a legjobban…

Persze Riley sem volt hülye, és rögtön kihasználta a helyzetet. Becsukta maga mögött az ajtót, és az ölébe kapott. Ráültetett az asztalra – honnan tudta vajon, hogy van asztal a szobámba? -, és az altestét még közelebb nyomta hozzám.

-         Inkább maradjunk itt! – morogta bele a számba, majd megmarkolta a mellemet. Felnyögtem, de rögtön pánikba is estem, ahogy megéreztem kemény ágyékát. Nagyon jó érzés volt érezni őt, de még tudtam, hogy nem állok készem rá, épp ezért is toltam el magamtól.

-         Még ne…

-         Rendben! – vágta rá rögtön, de az arcát a nyakamba temette, és csókolgatni kezdett. Éreztem a fogait, és azt is, hogy szívja a bőrömet. Nem tudtam, és nem is akartam tenni ellene semmit. Megérttettem, ha ezzel akarta mindenki előtt nyilvánvalóvá tenni, hogy az övé vagyok, de mégis furcsa volt ezt érezni. Főleg, hogy tudtam a szívem nem az övé…

-         És mit vegyek föl? – kérdeztem, mikor már annyira izgatóan szívogatta a bőrömet, hogy beleremegtem. Először nem válaszolt, majd hatalmas mosollyal az arcán rám nézett.

-         Ha itthon maradnánk, nem kellene semmit felvenned! – Persze rögtön elpirultam, amit ő csak egy észveszejtő mosollyal jutalmazott.

-         Akkor itthon maradunk? – kérdeztem reménykedve. Riley lehunyta a szemét, nyelt egy nagyot, és kelletlenül megrázta a fejét.

-         Ha itt maradunk, tuti, hogy olyat teszek, amit megbánok – nézett végig rajtam, amibe beleremegtem. Aztán még mielőtt bármit tehetett volna, leszálltam az asztalról, de így még közelebb került a testünk. Riley egy nagy sóhajjal állt hátrébb. – De te sem könnyíted meg a helyzetemet!

Ezt inkább figyelmen kívül hagytam, és ruhákat kezdtem keresgélni a szekrényemben. Nem volt túl sok bulizós ruhám, mert igazából sohasem szerettem bulikba járni. Ezek mind olyan piálós, cigizős bulik, ahol nekem semmi keresnivalóm.

Nagyon reméltem, hogy ez nem valami olyasmi lesz, mert nem hittem, hogy egy ilyen bulin jól érezném magam.

Mélázásomból Riley rántott ki, aki hátulról átkarolt, és az állát a vállamra támasztotta. Nem segített túl sokat, hogy nagyon szorosan ölelt hozzá a testéhez, és hogy a fülembe szuszogott.

-         Akarod, hogy segítsek? – kérdezte, majd belecsókolt a nyakamba. Éreztem a nyelvét felsiklani, de már csak arra eszméltem fel, hogy az arcomat fordítja maga felé, és hevesen csókolni kezdett. Beleremegett a hasam, ahogy az egyik keze megmarkolta a mellemet, majd utat keresve a csupasz testemhez, elindult a pólóm szegélye felé.

-         Öltöztetni kéne, nem vetkőztetni! – szóltam közbe, mikor hagyott levegőt venni, amit egy csalódott szusszantással „díjazott”.

-         Sajnos! – morogta, mire egy bocsánatkérő mosolyt küldtem felé. – De majd én segítek eldönteni, hogy mit vegyél fel!

-         Tőlem – szusszantottam mélyet, és elhúzódtam, majd leültem az ágyra.

Riley tényleg gyorsabb volt, mint én. Alig telt bele öt percbe, és már ki is választott nekem egy nadrágot és egy pólót. A farmeremmel nem volt semmi baj, de a kivágott pólóval annál inkább.

-         Ezt nem veszem fel! – jelentettem ki, mire kérdőn felhúzta a szemöldökét. – Utálom a kivágott pólókat!

-         És elmondanád, hogy miért?

-         Mert kicsik a melleim, és akkor sem fognak nagyobbnak látszani, ha így kiteszem őket! – Jézusom, én ezt tényleg kimondtam? Még soha nem mondtam ilyet egy fiúnak sem, így igazán nem értettem, hogy csikart ki belőlem egy vallomást egy szemernyi erőfeszítés nélkül.

-         Lana – nézett rám rosszallóan. – Nincsen semmi baj a melleiddel! Hidd el, én imádom őket! – Persze, fülig vörösödtem, amit Riley egy gyengéd csókkal jutalmazott.

Eltöprengtem azon, hogy milyen gyorsan hozzá lehet szokni ahhoz, hogy az embernek barátja van. Főleg, hogy nem is voltam belé szerelmes…

Így hát Riley biztatására felvettem azt a pólót, de meg mielőtt felöltöztem volna elmentem tusolni.

-         Bárcsak veled mehetnék! – nézett rám „szerelmem” szomorúan, amitől kis híján beadtam a derekamat. De aztán megráztam a fejemet, és átgondoltam, hogy ez miért is lenne rossz ötlet. Sajnos már a gondolatba is beleremegtem. Milyen lenne Riley meztelenül…

Ezért inkább gyorsan besurrantam a fürdőszobába, és a biztonság kedvéért magamra zártam az ajtót. A tükörképemet nem éppen a gyönyörű szóval fejeztem volna ki, így inkább elfordultam.

Gyorsan levetkőztem, majd beálltam a tus alá. Gyorsan végeztem a tisztálkodással, de az arcom még mindig ugyan olyan csúnya volt, mint mielőtt elkezdtem a készülődést.

Gyorsan halvány sminkkel próbáltam javítani a helyzeten, nem sok sikerrel.

Így inkább kisétáltam a szobába, és megmutattam Riley-nak, hogy mit remekeltem.

A barátom kissé furcsán nézett rám, majd a tekintete megváltozott. Mondanom sem kell, hogy először a melleimet tüntette ki a figyelmével.

Halkan megköszörültem a torkomat, mert már kezdett idegesíteni a helyzet.

-         Bocsi! - Látszott, hogy Riley zavarban volt, amit megmosolyogtam. - Gyönyörű vagy!

-         Köszi! - Erre a kijelentésre ismét zavarba jöttem.

-         Jobb, ha megyünk, mert a végén leteperlek!

Mikor odaértünk, a buli már javában folyt. 

Mélyet sóhajtottam, mert pont ilyen bulikra utáltam járni. Régen volt még pár gyenge alkalmam, és a régi barátnőim elrángattak ilyen bulikra, de aztán rájöttem, hogy nincs olyan indok, ami miatt el tudna valaki vinni bulizni.

Most viszont csalódnom kellett, mert Riley-nak sikerült. Nem is tudtam, hogy miért nem mondtam nemet…

Éreztem, hogy mindenki engem néz, ami nagyon zavart, így inkább csak beleakaszkodtam Riley karjába, és olyan szorosan öleltem körül, hogy a barátom felszisszent.

-         Bocsi! - motyogtam, és elengedtem a kezét.

-         Semmi baj! - kapta el a kezemet, és összekulcsolta az ujjainkat. - Nem harapnak!

-         Tudom!

Eléggé feltűnő volt, hogy egy nagyobb csapatocska állt a szoba közepén, és szinte csak ők nem táncoltak, bezzeg mindenki kezében ott volt egy pohár. 

Sajnos volt több ismerős arc is: Tom és Riley többi haverja is. Még Ben és Danis is itt volt, és a fiú mellett állt egy nagyon ismerős lány, de nem ismertem fel rögtön.

Biztos voltam benne, hogy feléjük tartunk, ezért meglepődtem, mikor Riley egy asztalhoz húzott.

Felvett egy poharat, amiben fogalmam sem volt, hogy mi van. Ez csak akkor kezdett zavarni, mikor Riley elém tartotta a poharat. 

Először vissza akartam utasítani, majd belegondoltam, hogy talán nem árthat, ha ellazulok.

Belekortyoltam abba a löttybe, de nem ízlett túlzottan. Elfintorodtam, mire Riley nevetni kezdett. Ő is beleivott, majd megcsókolt. 

Ez nagyon furcsa volt, mert nem gondoltam volna, hogy a barátai előtt képes megcsókolni, ráadásul így. Szinte felfalta az ajkaimat. 

A nyelve azonnal utat tört magának a számba, de képtelen voltam ellent mondani neki…

Mikor elengedett, levegőért kezdtem kapkodni. Közelebb hajolt hozzám, és a fülembe suttogott.

-         Így finomabb, nem?

És ettől a pillanattól kezdve csak sodródtam az árral.

Megismerkedtem Riley barátaival, és végre rájöttem, hogy honnan ismerem azt a lányt. Ő volt Sylvia, akit megcsalt Ben Kaitlynnel, és ő volt az, aki hazakísért, mikor az erdőben elszöktem Riley elől.

Egy kicsit zavarban éreztem magam, de aztán ez gyorsan elmúlt. Ennek az oka Riley volt.

Nem tudtam figyelni rajta kívül semmire.

Nagyon is megváltozott azóta, hogy eljöttünk otthonról. Igazából nem zavartatta magát, és nem is érzett semmi szégyenérzetet amiatt, hogy az ölébe vont, és folyamatosan csókolgatott.

Hol a nyakamat nyalta végig, hol az ajkaimat csókolta. De még az is előfordult, hogy belenyalt a dekoltázsomba. 

Szóval minden figyelmemet arra kellett fordítanom, hogy Riley ne tegyen olyan dolgot, ami közszeméremsértéssé fajul.

A barátai nem sokat törődtek velünk, amitől kicsit olyan érzésem volt, mintha ez náluk megszokott lett volna.

Aztán Riley felállt, és mintha a legtermészetesebb lett volna, kivonszolt az udvarra. Meglepetten néztem rá, mire nekipréselt a ház falának, és eszeveszett módon csókolni kezdett.

Nem volt túl hűvös kint, és Riley érintéseitől szinte lángoltam. 

Nem volt részeg, de azért azt furcsálltam, hogy ennyire nem érdekli, bárki megláthat minket.

Akkor lepődtem meg legjobban, mikor belemarkolt a mellembe, és ütemesen mozgatni kezdte a csípőjét. Folyamatosan hozzám dörgölődzött, amitől kivörösödtem. Kissé eltoltam, mire esdeklően rám nézett.

-         Könyörgöm, légy az enyém!

-         Riley! - kezdtem pánikba esni.

-         Akarlak! Most azonnal magamnak akarlak tudni! - Ettől összeszűkült a gyomrom.

Ez nagyon nem volt tisztességes. Ilyen módszerekről nem volt szó.

De még mielőtt akármit mondhattam volna, Riley közbeszólt.

-         Mindjárt jövök! - Na, ezzel igazán kiakasztott. 

De mikor megkérdeztem volna, hogy hova megy, hátat fordított, és faképnél hagyott.

Ez kissé sértett, így utána mentem. De arra nem számítottam, amit odabent találtam…