,,Szeress!": 9. fejezet:

Bocsi, Vikky! És bocsánat imádott olvasóim, hogy ilyen sokára és bétázatlanul jött a friss! :$

9. Egy fogadás következményei:

Mindenhol kerestem Riley-t, de olyan volt, mintha a föld nyerte volna el.

Nem találtam sehol. Kezdtem egyre idegesebb lenni, és a könnyek már elhomályosították a látásomat.

Ekkor láttam meg Sylviát. Ő is egyedül álldogált az egyik asztalnál, és látszólag nagyon nem tetszett neki, hogy alig két méterre tőle pornószínészeket megszégyenítő módon smárolt egy szerelmes pár.

Igazából ez nekem sem tetszett túlzottan, de azért odamentem hozzá.

-         Szia! – köszönt megkönnyebbülten.

-         Szia! Nem láttad Riley-t? – kérdeztem, mire furcsa pillantást küldött felém.

-         Valami pasis megbeszélésre mentek a fiúk, de Denis azt mondta, hogy mindjárt jönnek – fejezte be a mondatot, de látszott rajta, hogy valamit nagyon akar még mondani.

-         És? – kérdeztem rá.

-         Nincs és! – biztosított mosolyogva, majd zavart lett a tekintete. – Nem haragszol Riley-ra, igaz?

-         Miért? – döbbentem meg, de ezt Sylvia félreértette.

-         Hát a fogadás miatt – piszkálta a felsője gombját szórakozottan, és mivel nem nézett rám, nem vette észre, hogy milyen reakciót váltott ez ki belőlem. – Szemét dolog volt ez a fogadás a fiúktól! És csodálkoztam is, hogy Riley belemegy! Ő nem olyan odaadom-másnak-a-kiszemelt-csajt típus! És szerintem nyilvánvaló volt, hogy nem enged másnak át!

-         Milyen fogadás? – kérdeztem sápadtan, mert nagyon nem tetszett ez az egész. Kezdtem félni, és újra elvesztettem minden bizalmamat.

-         Oh – nézett fel rám Sylvia, és a szemei kikerekedtek. – Te nem tudtad!

-         De mit? – tudakoltam sírós hangon. Láttam, hogy először nem akarta elmondani, de mikor meglátta a könnyes szemeimet, mélyet sóhajtott.

-         Fogadtak, hogy melyikük tud előbb lefektetni!

A vér mintha megfagyott volna az ereimben. Émelyegni kezdtem, ahogy rájöttem, hogy az a szemét kihasznált.

Szégyenszemre zokogni kezdtem, mire Sylvia átkarolta a vállamat.

Leráztam magamról a kezeit, és kirohantam a házból.

Fogalmam sem volt, hogy merre tartok, csak ki akartam jutni innen. Szinte fulladoztam a melegtől, és gyűlöltem az egész várost.

A könnyek elhomályosították a látásomat, és éreztem, hogy elveszítem az egyensúlyomat.

Hatalmasat estem, és lehorzsoltam a kezeimet.

Először nem akartam feltámaszkodni, aztán rájöttem, hogy nem maradhatok az úton fekve.

Bár szívesen elüttettem volna magam egy kocsival…

Úgy éreztem magam, mint egy rongy, akit meggyaláztak.

Valószínű, hogy most a buliban mindenki rajtam röhög, és hülye becenevekkel illetnek, mint pl. az aggszűz, vagy a negyven éves szűz.

Idegesen felnevettem a hülye ötletemen, hogy aztán ismét rám törjön a zokogás.

Már fulladoztam a sírástól, de mégis képes voltam felállni, és elsétálni egy buszmegállóig.

Kitöröltem a szemeimből a könnyet, az sem érdekelt, hogy a szemfesték szétkenődött.

Úgy nézhettem ki, mint egy banya, de sajnos sokkal rosszabbul éreztem magam, mert itt én voltam a megalázott személy.

Nem is mertem átgondolni, hogy mi lesz holnap. Mindenki rajtam fog nevetni, és akárhányszor kimegyek az utcára, engem fog mindenki bámulni, és elmondanak mindenféle lotyónak.

És az lesz a legdühítőbb, hogy nincsen semmi valóságalapja annak, amit mondanak majd…

Bár lehet, hogy Riley már szétkürtölte, hogy gerincre vágott…

Gyűlöltem Riley-t, és azt akartam, hogy hazafelé elüsse az éjszakai busz…

Kezdte csípni a szemeimet a festék, de nem törődtem vele.

Azon kezdtem gondolkozni, hogy menjek haza gyalog vagy várjak egy éjszakai buszt.

Mikor megláttam, hogy még harmincöt perc múlva jön a következő, eldöntöttem, hogy gyalogolok.

Az út hosszabb volt, mint számítottam rá. Még szerencse, hogy csak egyenesen kellett menni…

Már majd leszakadtak a lábaim, mikor már csak alig ötszáz méter választott el a házunktól.

És ekkor hallottam meg a busz közeledését.

Ismét könnyek gyűltek a szemeimben, mert tudtam, hogy nem érném el a buszmegállót, így továbbra is gyalogolnom kell…

Így hát folytattam az utamat hazafelé…

Kissé remegtek a kezeim, mikor a hajamat eltűrtem a számból.

Tompa öröm lett úrrá rajtam, mikor végre megláttam a házunkat, hogy aztán lefagyjak.

Nem akartam hinni a szemeimnek. Nem akartam, hogy tényleg valóság legyen az, amit látok.

Riley ott állt a kapunk előtt, és nagyon úgy tűnt, hogy engem várt.

Megrökönyödve álltam ott, és fogalmam sem volt, hogy hogyan jussak be úgy a házba, hogy ne vegyen észre.

A konyha ablak - futott át az agyamon egy nem túl briliáns ötlet, de már késő volt, mert az exbarátom meglátott.

Átgondoltam, hogy mit kéne tennem: elmenekülni, vagy végighallgatni, amit mondani akar.

-         Lana! - állt elém feldúltan. - Miért mentél el?

-         Mekkora szemét vagy! - akadtam ki, mert nem gondoltam volna, hogy képes ilyet kérdezni. Vártam, hogy majd magyarázkodni fog, erre még engem von kérdőre. - Mintha nem tudnád!

-         Hát tényleg nem tudom! - nézett rám tágra nyílt szemekkel.

-         Fogadás! Rémlik? – Éreztem, hogy ismét könnyek gyűlnek a szemeimben.

-         Jaj, Lana! Ne vedd ezt ennyire komolyan! - kezdte mosolyogva, mire kicsordultak a könnyeim. - Lana! - nézett rám döbbenten, majd magához rántott.

Az ajkai úgy tapadtak az enyémekre, mintha össze akarta volna forrasztani ilyen formában a testünket.

Hagytam, hogy megcsókoljon bár nem élveztem… az elején.

Riley úgy tudott csókolni, hogy még a sejtjeim is felforrtak, ezt nem tudtam letagadni.

Mint, ahogy azt sem, hogy jólesően felsóhajtottam, mikor a nyelve megtalálta az enyémet.

Először nagyon gyengéden csókolgatta az ajkaimat, majd hirtelen beleharapott az alsó ajkamba.

Erősen belemarkolt a fenekembe, és az ágyékát nekem nyomta. A kezei úgy szorítottak, mintha tényleg eggyé akart volna válni velem.

Boldognak kellett volna lennem, hogy van egy barátom, aki ennyire vágyik rám, de nem voltam az.

Akárhogy is volt, nem tudtam nem komolyan venni azt, hogy fogadtak a szüzességemmel kapcsolatban.

És ami a legbántóbb volt, hogy úgy éreztem, mintha még most is azt a rohadt fogadást akarná megnyerni, mert félreérthetetlen bizonyítéka volt, hogy Riley megpróbál az utcán a magáévá tenni.

Idegesen beleharaptam a szájába, de félreértett.

Közelebb húzott magához, és olyat tett, amire nem számítottam az utca kellős közepén: kigombolta a nadrágomat, és nekinyomott a kapunknak.

Még szerencse, hogy anyuék minden valószínűség szerint alszanak, mert az tuti, hogy apu kiherélné Riley-t egy ilyen kis akciója után…

Riley mindkét keze felszabadult, és ezt ki is használta.

Az egyik keze továbbra is a nadrágom szegélyénél matatott, míg a másik besiklott a pólóm alá, és megmarkolta a mellemet.

A fájdalmat, amelyet az okozott, hogy Riley most is csak a fogadás miatt csinálja mindezt, elnyomta, hogy iszonyatosan élveztem azt, amit velem tett.

De mikor a pólóm alatt kalandozó keze besiklott a melltartóm alá, megrémültem.

Rájöttem, hogy ez a legerkölcstelenebb dolog, amit valaha csináltam. Így annak ellenére, hogy jó érzést keltett bennem Riley meleg keze a fedetlen mellemen, eltoltam magamtól.

Ahhoz képest, hogy mennyire nyomult, nagyon egyszerű volt eltolni. Kicsit olyan volt, mintha számított volna rá.

-         Kérlek! Ne tedd ezt velem! – zokogtam fel, mire láthatóan meglepődött.

Nem törődtem vele, egyszerűen csak berohantam a házba.

Persze, voltak problémák a bejutással, mivel a hülye kulcsom nem akart beleilleszkedni a zárba.

Rettegtem, hogy Riley mégis utánam jön, de nem tette.

Mikor végül kinyitottam az ajtót, hátra sem nézve futottam be a házba…

Azóta egy hét telt el…

Riley az ominózus éjszakát követően csak egyszer hívott, de kinyomtam, és ezután nem is próbálkozott többször.

Biztos voltam benne, hogy talált mást, aki ki tudja elégíteni a vágyait.

Örülnöm kellett volna ennek, de mégis nem egyszer ébredtem arra, hogy sírok.

Természetesen nem mondhattam el anyuéknak, ezért továbbra is játszanom kellett, hogy minden rendben van.

Továbbra is vittem Lizzie-t a játszótérre, ahol nem egyszer megbámultak.

De ebből az egészből jó is származott, bár erre az elején nem jöttem rá.

Végre megértettem, hogy akármit túl lehet élni.

Sikerült sírás nélkül eltűrnöm, hogy az első pár napba mindenki engem bámult, és folyton összesúgtak a hátam mögött.

Riley–ék házát messziről elkerültem, így csak ez okozott problémát a szüleim és köztem.

De ami ennél is rosszabb volt, hogy a két család közös nyaralást terveztek, amibe természetesen nekem nem volt beleszólásom.

Már most eldöntöttem, hogy nem fogok elmenni…

Éppen a játszótéren olvastam, mikor valaki a nevemet kiáltotta.

Riadtan felnéztem, hogy talán Lizzie-vel történt valami baj, de tévedtem.

Denis sétált felém mosolyogva, és megláttam, hogy távolabb Sylvia állt egyhelyben.

Elég zavartnak tűnt, és mintha szégyenkezett volna valami miatt…

-         Szia! – vigyorgott Denis, én viszont csak elhúztam a számat mosoly gyanánt. Végre rájött, hogy most nincsen túl sok kedvem a társalgáshoz, mert lehervadt az a hülye mosoly a szájáról. – Annyira sajnálom ezt az egészet! – kezdett magyarázkodni. – Egy idióta ötlet volt! Nem akartunk megbántani!

-         Te is fogadtál? – lepődtem meg egy kissé. Ő Sylvia barátja volt, nem gondoltam volna, hogy képes erre. Igazából nem túlzottan érdekelt a többi mondanivalója, mert úgy is csak Riley-t védte volna.

-         Dehogy is! – mosolygott rám, majd a még mindig egyhelyben álló Sylviára nézett. – Szeretem őt! Sohasem tennék ilyet vele!

-         Ez rendes! – rántottam meg a vállamat, majd ismét olvasni kezdetem.

-         És Riley sem veled! – Döbbenten felkaptam a fejem, bár megígértem magamnak, hogy nem fogok neki hinni, ha Riley-ról kezd beszélni.

-         Na persze! – forgattam a szemeimet.

-         Komolyan! Nem hazudok! – tartotta fel védekezően a kezeit. – Egyezséget kötöttünk, hogy eljátssza azt, hogy ő is fogad rád, de csak azért, hogy legyen miért a közeledben lennie, és megvédhessen a többi hülyétől!

-         Ez elég hihetetlennek hangzik – húztam el a számat.

-         Pedig ez az igazság! – felelte őszinte tekintettel Denis. – Riley még sohasem bírt egy csajt sem ennyire, mint téged, és hidd el, hogy csak meg akart védeni. Tudom, hogy már keveredtetek elég intim helyzetbe vele, de hidd el, hogyha a többi srác valamelyikével történt volna ez, akkor az a srác biztos nem állt volna le…

Denissel az volt a baj, hogy úgy tudott beszélni, mintha mindig a szívéből szólna.

Lenyűgözött, hogy képes volt bűntudatot ébreszteni bennem, mert kétség sem fért hozzá, hogy meggyőzött. Már értettem, hogy miért szereti annyira Sylvia őt.

-         Kérlek vigyázz a húgomra egy kicsit! – kértem, mert egy meggondolatlan terv kezdett körvonalazódni bennem.

És mielőtt még átgondoltam volna, hogy mit is teszek, már futottam is Riley-ék háza felé.

Hamarosan befejeződik ennek a történetnek az első része, ezért kiteszek két szavazást! :D Szavazzatok szorgalmasan! Muhahaha... :P