,,Szeress!": 26. fejezet:

26. Félresikerült mozizás:

Graftonban egyetlen egy bevásárló központ volt. Maga az épület háromszintes volt. Alul voltak a kajáldák, míg fentebb rengeteg üzlet sorakozott egymás mellet. A mozi a legfelső emeleten volt. Jó nagy volt.

Először nem értettem, hogy mit keres egy ekkora mozi egy faluban. Aztán Riley elmagyarázta, hogy jól látom, ez a hely nincsen nagyon kihasználva, kivéve mikor premierek vannak.

Tényleg rengeteg ember volt a mozi várójában. Ettől meg is torpantam. Nem szerettem a tumultust, és ettől még jobban begörcsölt a hasam. Már így is ideges voltam, mert tudtam, hogy Riley barátai nem fognak repesni a jelenlétemtől. Megfordult a fejemben, hogy elrohanok inkább, és majd később bocsánatot kértek Rileytől.

De mintha megérezte volna, hogy mit tervezek, megragadta a kezemet. A tenyere meleg volt és sima. Az én szívem pedig szinte kiugrott a helyéről a váratlan kontaktustól.

-          Nem menekülsz, érted? – nézett rám kihívóan. – A barátom vagy, és itt a helyed!

-          De Riley... – nyafogtam, mire rátette a szabad kezét a számra.

-          Nincsen de – suttogta bizalmasan, majd elengedett.

Látszólag őt nem viselte meg ez a kis incidens, én viszont remegtem. Azt akartam, hogy újra hozzám érjen, és hogy ne a barátaival törődjön, hanem velem.

De nem volt bátorságom ezt mondani neki, sőt még saját magam is megdöbbentem, hogy ezt érzem. Nem értettem, hogy mi van velem.

Riley barátait egyszerűbb volt felismerni, mint gondoltam. Ott volt egy-két srác, akiket látásból már ismertem, Danis és Sylvia is ott voltak, és az a szőke lány is, aki szájon csókolta Rileyt az iskolában. Ettől összeszorult a torkom.

-          Na mi van srácok? – kérdezte Riley röhögve. – Ilyen régen láttatok, hogy már elfelejtettétek, hogy milyen jóképű vagyok, vagy mi?

Csalódottan gondoltam, hogy Riley visszatért. Újra az a beképzelt, flegma srác lett, mint mikor megismertem. Féltem, hogy velem is ilyen lesz. A sok lett volna, hiszen így is egy olyan társaságban voltam, aminek a tagjai nem kedveltek.

-          Szia, Riley – sóhajtotta végül a szőke lány, és arcon csókolta. Akaratlanul is észrevettem, hogy túl közel volt a szájához.

-          Szia, Annie! Örülök, hogy látlak! – Ez valószínűleg rosszul érintett volna, de Riley olyan hangsúllyal mondta ezt, hogy lehetetlen volt elhinni, hogy tényleg így van. Valószínű, hogy a szőkeség is észrevette ezt, de nem kommentálta.

Azon gondolkoztam, hogy mégis mit mondhatott volna rá. Nem volt rajtam és Sylvián kívül más lány, aki megvédte volna, ha összevesznek, és gyanítottam, hogy Riley barátai nem őt támogatták volna. Minden bizonnyal, ha elkezd Annie pattogni, hogy miért hazudik neki Riley, a többiek leüvöltik, és elzavarják. Még meg is sajnáltam egy kicsit, és ez egészen addig tartott, amíg nevetve rá nem mászott Rileyra.

Kikerekedett a szemem. Ebben a lányban nem volt semmi erkölcs. A lábait a fiú csípője köré kulcsolta, és belecsókolt a nyakába. Hányingerem támadt.

-          Héj, én is kérek! – tolakodott közéjük egy fiú, és leszedte Annie-t Rileyról. És kezdetét vette egy olyan helyzet, amelyet más nyilvános előjátéknak hív. Mindenki a lányt csókolgatta, majd megölelték.

Két kivétel volt, az egyik Danis volt, aki a barátnője kezét szorongatta, és tüntetőleg másfelé nézett. Sylvia pedig meglehetősen frusztráltnak tűnt. Megértettem, nem volt nehéz végignézni ezt. Biztos voltam benne, hogy még mielőtt megismerkedtek volna, Danis ugyanilyen volt, mint a többi srác. És abban is teljesen biztos voltam, hogy ezt Sylvia is tudta. De neki sokkal könnyebb volt, mint nekem. Danis a barátja volt, és amint láttam, nagyon szerette is.

De nekem nem volt semmim. Riley elhívott, és azt mondta, hogy szüksége van a barátságomra, de most úgy tűnt, hogy mindene meg van nélkülem is. Ettől a csontjaimba jeges érzés kúszott, a szívem pedig összetört. De talán az nyújtott egy kis vigaszt, hogy ő sem ölelgette Annie-t. Miután leszedték róla, elhátrált a barátai tömegétől. Nem értettem a viselkedését. Nem nézett rám, de nem tudtam, hogy miért. Ettől még jelentéktelenebbnek éreztem magamat.

-          Srácok nem kellene átvenni a jegyeket? – kérdezte Sylvia ingerülten. Nem néztem oda, de már tényleg kezdett egy kicsit sok lenni a fiúk nyali-falija.

-          De, persze menjünk – vágta rá rögtön Danis. Én nem vártam meg, hogy a többiek felfogják, hogy mit mondtak Sylviáék, rögtön követtem őket. – Szia, Lana! Na hogy vagy? – kérdezte, amint észrevette, hogy velük tartottam.

-          Köszi, jól! És ti hogy vagytok? – néztem mindkettejükre.

-          Eddig jól voltam, de most hányingerem van – húzta fel az orrát Sylvia. Nem volt megszokott nála ez a viselkedés. Körülbelül háromszor találkoztam vele, de mindig kedves volt. Most viszont tényleg úgy tűnt, hogy nagyon bosszantotta ez a helyzet.

-          Osztom az érzést – feleltem fintorogva, mire nevetni kezdett. – Nem is értem, hogy mit keresek itt!

-          Ami azt illeti, mi sem értjük – hallottam meg egy hangot magam mellől. Felnéztem, és az egyik ismeretlen srác állt a közelemben. Nagy kék szemei voltak, és úgy nézett velük, hogy azt hittem ott helyben megöl. – Nem te vagy az a lány, aki miatt Riley fel van függesztve?

-          Kyle, hagyjad már a kiscsajt – sóhajtotta unottan egy srác, akit már láttam valahol. Aztán beugrott, hogy vele találkoztam az első nap, miután elmentünk Riley családjával a folyópartra. Azt hiszem, hogy Ben vagy Bob volt a neve. – Nem fog veled lefeküdni – röhögött fel. – Ő csak a szőkékre bukik!

-          És mi van Rileyval? – kérdezte Kyle, és tovább röhögött. – Ja, bocsi, a kivétel erősíti a szabályt! Jól nyal mi? – kacsintott rám, én pedig azt hittem, hogy ott helyben elájulok.

-          Szerintem basszódjatok meg! – sziszegtem nekik, mire még jobban nevettek. Ettől még idegesebb lettem. – Na és veletek mi van? Hol vannak a barátnőitek? Jaj, bocsi, Bob, – néztem az ismerős srácra – elfelejtettem, hogy Kaitlyn szarik a fejedre! Te meg Kyle, hát inkább nem mondok semmit… szerintem nyilvánvaló, hogy miért nincsen barátnőd. – Volt amit hangosabban, volt amit halkabban mondtam, és tudtam, hogy iszonyatosan csúnya dolgokat vágtam a fejükhöz, de nem érdekelt.

-          Ben – sóhajtotta az ismerősebb srác. – Bennek hívnak. – Kyle oldalba könyökölte.

-          Nagyon nagy a szád kislány ahhoz képest, hogy megdugattad magadat Rileyval, aztán meg a szarfejű Tobbyval is – magyarázott Kyle.

-          Puhapöcsök vagytok! – vágtam rá összeszedve minden bátorságomat.

-          Meg akarod nézni, hogy mennyire vagyok puhapöcs – ragadta meg a karomat Kyle, mire felszisszentem. Túlságosan durva volt.

-          Engedj el, te köcsög! – Abba kellett volna hagynom, hogy sértegetem őket, de totálisan elkattant az agyam. Olyan dolgokat mondtak, amelyek tényleg nem voltak igazak. Kyle elég idegbetegnek látszott, de ahogy ránéztem az arcára, rájöttem, hogy nem csak látszott.

-          Oké srácok, elég lesz! – ragadta meg Danis Kyle karját. – Hagyd már békén!

-          Törődj a magad dolgával, Danis! Most megmutatom a tündérkénknek, hogy mennyire nem vagyok puhapöcs!

-          Baszódj meg! – káromkodtam el magamat ismét, mire még erősebben szorított.

-          Hagyd békén! – hallottam meg Riley hangját. Melegség töltött el. – Komolyan Kyle, engedd el!

-          Hallottad miket mondott ez a kisszuka? – meredt Kyle dühösen Rileyra. – Megérdemelne egy kis büntető-baszást!

-          Tényleg jobban teszed, ha elengeded! – morogta Riley, és úgy helyezkedett, hogy láttam az arcát. Nagyon feldúlt volt.

-          Miért, te akarod megdugni? – röhögött fel Kyle, és Rileynak taszított. – Tessék, nekem nem kell! Kapok ennél sokkal jobbat!

-          Szerintem vegyük meg a jegyeket – morogta Danis, és a pénztár felé fordult.

-          Beszélni akarok veled! – mondta Riley a fogain keresztül.

Némán követtem. Kivergődtük az embertömegből, és a mosdó felé vettük az irányt. Nem mentünk be, csak megálltunk a női- és férfimosdók között.

-          Elmondod, hogy ez mi volt? – kérdezte mérgesen. Nagyon mérges volt.

-          Rám vagy mérges? – kiáltottam el magamat. – Te hoztál el ide! Nem az én hibám, hogy ekkora szar barátaid vannak!

-          Tudod ez elég relatív! – felelte szikrázó tekintettel. – Lehet, hogy ő a szar, amiért faszságokat mondott, de lehet hogy te vagy a hülye, amiért visszaválaszolgattál?

-          De lehet, hogy te vagy a hülye, amiért idehoztál! – visítottam. – Utálnak engem! Hogy gondoltad, hogy egybeengedsz velük?

-          Nem gondoltam, hogy egymásnak mentek – felelte őszintén. – Azt hittem, hogy képesek vagyok megférni egymás mellett. De tévedtem! Iszonyatosan gyerekesek vagyok!

-          Gyerekes vagyok? – Éreztem, hogy a szemeim szikrákat szórtak. – Én vagyok gyerekes, mikor te egy rakás seggfejjel lógsz?

-          Szerintem ezt a beszélgetést most hagyjuk abba – figyelmeztetett nyugodt hangon. De ez csak a látszott volt, láttam, hogy lángolnak a szemei a haragtól.

-          Szerintem meg ne – vágtam rá, mire a falnak lökött. – Na mi van? Most megversz, vagy ahogy a faszfej a haverod mondta, büntető-dugunk?

-          Ha tudnád, hogy most mennyire jót tenne neked is meg nekem is! – morogta, de elengedett. – Nem tudom, hogy mi van veled, de nem úgy viselkedsz, mint ahogy számítottam rá.

-          Én sem tudom, hogy mi van velem – vallottam be. – De egy biztos: nem akarok itt maradni! Haza megyek, oké?

-          Nem oké – sóhajtotta Riley. – Veled akartam tölteni az estémet – vallotta be, miközben megdörzsölte a szemeit.

-          Majd legközelebb – erőltettem magamra egy mosolyt. Nem tűnt jó ötletnek, hogy elmondjam, én is hasonlóan érzek. – Most hazamegyek!

-          Veled megyek – mondta.

-          Ne! – sápadtam el. – A végén még miattam vesznek össze veled.

-          Nem érdekel – vigyorgott rám.

-          De engem igen!

-          Akkor nem akarod, hogy veled menjek? – kérdezte Riley viccelődve. Az jutott az eszembe, hogy egyre gyakrabban csinálja ezt, mikor komoly dolgokról beszélünk.

-          Nem – vigyorogtam rá. – Nagyon fáradt vagyok, gyorsan hazamegyek, és bebújok az ágyba.

-          Mi lenne, ha az enyémbe bújnál bele? – kérdezte a falnak támaszkodva.

-          Tessék? – kerekedtek ki a szemeim.

-          Úgy értem, hogy mi lenne, ha hozzánk mennél? – helyesbített pimasz vigyorral.

-          Miért tennék ilyet? – kezdtem összezavarodni.

-          Mert veled akarok lenni – vigyorgott rám. – Ha már az estét nem tudom a lány-barátommal tölteni, akkor az éjszakát had töltsem vele.

-          Ez elég félreérthetően hangzott – mosolyogtam rá halványan.

-          De mivel mindketten tudjuk, hogy ebben nincsen semmilyen félreérthető dolog, nincs gond, nem?

-          Persze, hogy nincs – vágtam rá rögtön, de nem voltam meggyőződve erről. – Szóval aludjak nálad?

-          Igen, de én a földön fogok aludni, te pedig az ágyon, szóval nyugi.

-          Vagy nem fogunk aludni – mosolyogtam rá, mire megugrott az ádámcsutkája. Rögtön rájöttem, hogy félreérthető voltam. – Végig beszélgethetjük az éjszakát.

-          Jó ötlet! Itt a kulcs! – nyomott valamit a zsebembe és halványan elmosolyodott. – Akkor otthon találkozunk, rendben?

-          Rendben! Szia! – integettem utána.

Elindultam hazafelé, közben pedig azon gondolkodtam, hogy ez mennyire jó vagy nem ötlet. Nem találtam helyesnek. Furcsa érzés volt a gyomromba. Arra emlékeztetett, mint mielőtt lefeküdtem Rileyval.

Igyekeztem az ilyen gondolatokat kiűzni a fejemből, hiszen nem azért fogok nála aludni, hogy szexeljünk.

Inkább az álmomon kezdtem gondolkozni. Máskor is álmodtam már a kedvenc könyveim szereplőivel, de ez egy elég furcsa álom volt. Valami motoszkálni kezdett a tudatomba, ahogy erre gondoltam.

Hamar odaértem Rileyék házához. Nem világított lámpa, és valószínűleg ezért adott Riley kulcsot. Ez azt jelentette, hogy nem volt senki otthon.

Hirtelen gyerekes félelem fogott el. Egyedül egy idegen lakásban késő este.

Gyorsan kivertem a hülye ötleteket a fejemből, és arra koncentráltam, hogy ki tudjam nyitni az ajtót. Mikor sikerült, tényleg megbizonyosodtam róla, hogy nincsen senki itthon. Furcsa volt, hiszen péntek este mindenki otthon szokott lenni.

Megrántottam a vállamat, mert hirtelen derengeni kezdett, hogy mintha anya mesélt volna valamit, hogy Riley szülei elutaznak a hétvégére, és megkérték őt, hogy vigyázzon Meddie-re, ha Riley nincsen otthon.

Felkapcsoltam a villanyokat. Elgondolkodtam, hogy mit is csinálhatnék. A ház idegen volt számomra, hiszen én csak Riley szobáját ismertem, ott voltam a legtöbbet. Eldöntöttem, hogy ez így is maradt, és felbaktattam a lépcsőn.

A szobában friss illat volt. Öröm volt belépni ide. Riley cuccai szanaszét hevertek a padlón, de nem mondhatnám, hogy rendetlenség volt. Kicsit szétszórt volt a srác az tény, de nem rendetlen.

Az ágya viszont szépen meg volt vetve. Szinte hívogatott, ezért gyorsan vetkőzni kezdtem. Már a melltartómat kapcsoltam ki, mikor rájöttem, hogy nincsen nálam pizsi. Csalódottan nyögtem fel.

Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy talán kölcsönvehetném Riley egyik pólóját. Briliáns ötletnek találtam, és nem csak azért mert ez megoldotta a pizsi-gondot. Valamiért erős késztetést éreztem rá, hogy közel legyenek hozzám a dolgai.

Azért kissé megtorpantam a szekrénye előtt, mert jól belém nevelték az illemet, de végül mégis kiemeltem egy fekete pólót. Nagy volt rám, de így nem kellett melltartóban és nadrágban aludnom.

Mikor átvettem a ruháimat, szépen összehajtogattam azokat, és Riley székére tettem. Belehuppantam az ágyba, és legnagyobb örömömre Riley illatát éreztem mindenhol. Nem csak a kölniének, hanem a bőrének természetes illatát is éreztem. Kis idő múltán rájöttem, hogy imádom ezt az illatot.

Úgy aludtam el, hogy az orrom Riley párnájába volt belenyomva. Talán ezért is álmodtam furcsa dolgokat. Láttam az arcát, ami nagyon közel volt. Hihetetlenül fekete szemei csillogtak, miközben megnyalta a száját. Olyan tökéletes szája volt. Nem volt túl vékony, se túl vastag. És még emlékeztem rá, hogy mennyire finom íze volt.

Elmosolyodott az álmomban, és kivillantak hófehér fogai. Erről eszembe jutott, hogy meg akarom harapni. Éreztem, hogy összefut a nyál a számban.

-          Szeretlek - formálta az ajkaival hangtalanul, mire elöntött a forróság. Az arcom lángvörös lehetett. De ami még nagyobb meglepetés volt, én is viszonoztam a vallomást.

-          Én is szeretlek téged - suttogtam, és a hangom sohasem csengett ennyire őszintén. És abban a pillanatban elöntöttek az érzések. Amit érzek, hogyha hozzám ér, vagy mikor a fülembe suttog, mikor megcsókol, mikor szeretkezünk. A testem szinte lángolt, és nem csak a vágytól, hanem a felismeréstől is.

Hirtelen tombolni kezdett a testem minden sejtje, és azt kívánták, hogy férkőzzek közelebb hozzá. Aztán egyszer csak felébredtem, még mielőtt bármit is tehettem volna.

Ziháltam, és nagyon furcsán éreztem magamat. Majd minden világossá vált. A szívem eszeveszetten zakatolt, és boldog mosoly ült ki az arcomra. Aztán hirtelen lefagytam, mert mocorgást észleltem. Reflexszerűen oldalra pillantottam, és megláttam Rileyt, amint feltartott kézzel néz rám.

Időbe telt, míg a jeges érzés helyét átvette a melegség.

-          Bocsi, nem akartalak felébreszteni - motyogta álmosan.

Már minden bizonnyal késő lehetett, ő pedig most érhetett haza a moziból.

-          Ebből nem lesz beszélgetés - kezdtem viccelődve. - Úgy nézel ki, mintha mindjárt összeesnél a fáradtságtól.

-          Ezt meglehetősen jól látod - motyogta, és ellépett a ruháimtól. Ez elgondolkoztatott. Mit keresett ott? - De ha akarsz, beszélgethetsz.

-          És kivel? - nevettem el magamat, mire mosolyogva magára mutatott. Ettől a szívem hevesebben kezdett dörömbölni. Hogy nem vettem észre eddig?

-          Mondjuk addig, míg átöltözöm - javasolta nagy kegyesen, és vetkőzni kezdett. Nyeltem egy nagyon és másfelé néztem.

-          Milyen volt a film?

-          Zsír - felelte tömören. Nagyon fáradtnak tűnt.

-          És mi van a barátaiddal? - kérdeztem félve.

-          Megbékéltek, kivéve Annie-t - ásította el a mondat végét.

-          Annie? - képedtem el. - De hát semmi köze sem volt az egészhez.

-          Ő már csak ilyen - felelte, és leterített valami vastag lepedőféleséget a földre. El is felejtettem, hogy ez az ő ágya.

-          Lefeküdtél vele? - kérdeztem meg akaratlanul. Legszívesebben a számra csaptam volna.

-          Annie-vel? - Némán bólintottam. - Igen. - Ettől a szívem meghasadt, és a csontjaimba jegyes érzés költözött. Szinte éreztem, hogy a jegesség a szívemtől a csuklómig hatol.

-          És jó volt? - kérdeztem ostobán. Riley már a földön ült, a plédekből és párnákból készített „ágyán".

-          Kezdetnek megfelelt, de nem volt túl sok izgalom benne - motyogta álmosan. Szerintem fel sem tűnt neki, hogy ez a beszélgetés mennyire fájt nekem. - Igazából ő egyfajta kiskedvenc. Már mindenki lefeküdt vele. Valaki többször, de valaki csak egyszer. Tudod, ha belegondolsz, elég jó egy ilyen kiscsaj. Jó vele kiereszteni a gőzt.

-          És őt nem zavarja, hogy kieresztitek vele a gőzt? - fintorodtam el, és igyekeztem leplezni a sírós hangomat. Nem sikerült, mert Riley fürkészve nézett fel rám.

-          Úgy tűnt mintha zavarná? - kérdezte furcsa éllel a hangjában. - Miért kérdezed ezeket?

-          Nem tudom - feleltem őszintén. - És sokszor voltál vele, és milyen volt?

-          Szóval azt akarod tudni, hogy milyen volt és hányszor? - kissé idegesnek tűnt. - Azt hiszem, hogy kétszer voltam vele, de nem volt túl maradandó. Nem vele volt a legjobb. Jó éjszakát!

Riley lezártnak tekintette a témát, és hátra feküdt a pokrócokon, de még muszáj volt megkérdeznem.

-          Azt mondtad, hogy velem volt a legjobb, ez igaz? – kérdeztem remegő hangon. Úgy tűnt, hogy nem válaszol, de végül mégis megtette.