,,Szeress!" meglepetés:: 1. fejezet (Riley szemszöge) :

Sziasztok! Ez még nem a friss, de remélem, hogy azért tetszeni fog! Igazából ezt akkor akartam felrakni, mikor 15 rendszeres olvasóm lesz, de mivel nem volt időm írni, és nem akartalak titeket friss nélkül hagyni, felrakom most! :$ Légyszi, a komikban írjátok meg, hogy még mindig kedvelitek-e Riley-t! =D

1.      fejezet:

A telefonom csörgésére ébredtem fel, vagyis csak ébredeztem. Gyorsan ki akartam nyomni, de csak nem találtam meg. Végül összeszorítva a számat, kinyitottam a szemeimet, és gyorsan kinyomtam. Alig telt el fél perc, és ismét csörögni kezdett.

Elkáromkodtam magam, és felkaptam a telefont. Azt terveztem, hogy nekivágom a falnak, de aztán megláttam a kijelzőt. Nem az ébresztőóra szól, hanem valami barom hívogat hajnalban.

-          Mit akarsz? – vettem fel a telefont. – Denis, hajnal van!

-          Neked is jó reggelt, Riley! – nevetett bele a vonalba. – Még hogy hajnal? Reggel fél nyolc van.

-          Te állat, az nekem még hajnal! – kiáltottam bele dühösen a telefonba, és tudtam, hogy már nem tudok visszaaludni. Bírtam Denist, mert baromi jó arc, de ez már sok volt. A hülye korán kelős szokásával teljesen kikészített.

-          Na, mivel már úgy sem tudsz aludni… - hallgatott el sejtelmesen, miközben a fogaimat csikorgattam. – Mi lenne, ha csinálnánk valamit együtt?

-          Fúj, Denis! Ez undorító! Nem fogok beindulni tőled!

-          Örömmel hallom, hogy felébredtél! – hagyta figyelmen kívül a beszólásomat. – Arra gondoltam, hogy ki mehetnénk egy kicsit focizni…

-          Nem is tudsz focizni – jelentettem ki. Kezdtem visszatérni az élők sorába, a korai felkelés ellenére. – Ez ugye nem Sylvia miatt van? – Hallgatott, és ebből tudtam, hogy ráhibáztam. – Most komolyan, az a csaj csak egy menetre jó.

-          Jó, mindegy! Akkor kijössz?

-          Hát nem is tudom! – sóhajtottam fel gondolkozva. – Most vigyek ágyba egy csajt, és érezzem jól magam, vagy menjek ki veled, és röhögjek a próbálkozásidon? Elég nehéz választás lesz! De, ha segítesz egy csajt szerezni, akkor benne vagyok!

-          Rendben! – nevetett megkönnyebbülten. Néha olyan volt, mintha Denis a kisöcsém lenne, nem pedig egy velem egyidős srác. – Majd meglátom, mit tehetek!

Nyolc órakor már a focipályán voltunk, és azon nevettem, hogyan próbál Denis dekázni. Valóban tehetségtelen volt, de nem értettem, hogy mi értelme próbálkozni. Azért Sylvia nem annyira jó csaj, hogy valaki megerőltesse magát miatta. Lehetséges, hogy Denis belezúgott, mert még ő sem küzdött egy csajért sem. Nem igazán volt a mi stílusunk az ilyen. Graftonban az volt a jó, hogy mindenki ismert mindet, és a lányok már attól elaléltak, ha rájuk mosolyogtunk. Persze voltak kivételek, de ők is gyorsan megadták magukat, mikor a csókra került sor.

Denis dekázáshoz való türelme gyorsan elszállt, és idegességébe elrúgta a labdát, de nem figyelte, merre. Idióta!

Egy kiscsaj balszerencséjére, a labda arra tartott amerre ő ült. Denis elordította magát, de már nem tudott semmit tenni. És, hogy minden tökéletes legyen, a csajszi akkor emelte fel a fejét, mikor a labda odaért.  Láttam, hogy vérzik az orra, de azt nem értettem, hogy miért pattant fel olyan hirtelen. Szegény jajgatva csapkodni kezdett.

Denis kétségbeesetten odarohant a lányhoz, és még messziről is hallottam, hogy a hülyéje arról érdeklődik, hogy jól van-e. A lány nem mondott semmit, de szerintem ő is hasonlókon gondolkozott, mint én, mert elég gyilkos szemekkel méregette a haveromat. Reméltem, hogy nem kaparja ki a szemét, de a biztonság kedvéért odamentem hozzájuk.          

-          Jaj, úgy sajnálom! Nem figyeltem eléggé! Tessék, itt van! – mentegetőzött, és egy zsebkendőt nyomogatott a lány orra alá.

-          Denis, akkora egy barom vagy – mondtam, hogy egyrészről jelezzem, ott vagyok, másrészről, hogy lecseszhessem Denist. Még nem néztem meg a lányt közelebbről, de az feltűnt, hogy tele van szeplővel az arca. Az az idióta Denis odanyomta a lány orrához a zsebkendőt, mire az felszisszent. És erre a haverom ismét elkezdett mentegetőzni.

-           Bocsi, csak már így is tiszta vér a pólód, és szeretném jóvátenni, hogy ekkora seggfej voltam. – És én nem is vitatokoztam vele. Aztán feltűnt, hogy a lány engem néz. Nagyon megfigyelte minden porcikámat, ezt jól láttam. És ez tetszett. Belenéztem a körülbelül velem egyidős lány nagy, csillogó szemeibe, és elképzeltem, hogyan homályosulnak el, mikor eléri a gyönyört. Szívesen megnéztem volna ezt a valóságban is.

-          Hagyjad, majd én! – Gyorsan odamentem hozzájuk, és kicsit megszorítottam Denis vállát, ezzel jelezve, hogy meg van a mai „áldozatom”. Jellemző, hogy az a hülye nem tudta magába fojtani a vigyorát. Igyekeztem nem ezzel törődni, és a lány figyelmét csak magamra vonni. – Gyere, ülj csak le! – ajánlottam fel, és megfogtam a kezeit, amelyek kicsit izzadtak voltak, de gondolom, a fajdalomtól. Gyorsan leültettem, és arrébb tolva a könyvét, én is leültem mellé. Természetesen, elég közel hozzá. Már éreztem is a testéből áradó meleget, és ez felkorbácsolta a vágyaimat. – Denis, tudnál adni egy zsepit? – nyögtem ki nagy nehezen, amiből az említett már tudta, hogy hamarosan távoznia kell.

-          Persze. – Odaadta egyenesen a kezembe a zsebkendőt, mert én nem néztem rá. A lány arcának rezdüléseit figyeltem, ahogy beharapta az alsó ajkát, és mikor kiengedte a fogainak szorításából, az nedvesen csillogott. Azt hittem ott rögtön megőrülök. Tudat alatt csinálhatta, és ez még jobban felizgatott. Azonban ő nem nézett rám. Denist bámulta, és ez bosszantott. Nem akartam, hogy a haverom lecsapja a kezemről, így közelebb hajoltam a lány arcához. Gyengéden megfogtam az állát, és hosszan beszívtam az illatát. Annyira isteni volt. Természetes illata volt, de mégis hasonlított az eperére. Legszívesebben ott csókoltam volna, ahol értem. Vágyaimból a lány mocorgása zökkentett ki, felém akart fordulni. De nem engedhettem meg neki, mert a végén még rávetném magam az ajkaira, amennyire kiéhezett vagyok. Elkezdtem törölgetni a még undorítóan ragacsos vért, és közben gondolkoztam, hogy miért is indultam be erre a csajra ennyire. Igazából nem voltam kiéhezve, de most mégis majd’ megőrültem a lányért, akinek még a nevét sem tudtam.

-          Ezt meg tudom csinálni én is. – Édes orrhangon beszélt, és legszívesebben már most megcsókoltam volna. Furcsálltam, hogy nem emlékeztem rá, ugyanis elég nehéz elfelejteni egy ilyen lányt. Nem volt kiemelkedő szépségű, mégis volt benne valami, ami nagyon vonzóvá tette számomra. Az arca telis tele szeplőkkel, és most így közelebbről nézve, a kezei is tele voltak ezekkel a kis pöttyökkel. Alig vártam, hogy megnézzem, hogy a ruhái alatt is szeplős-e. Mondjuk a belsőcombján, ahol az ajkaim fognak kalandozni hamarosan. Kis híján felnyögtem, ahogy ebbe belegondoltam, és közben az illata is ingerelt.

-          Na jó, Riley! – szólt olyan hangom Denis, amitől arra következtettem, hogy az arcom túl sokat elárult. Tényleg nem értettem magam. Úgy beindultam erre a lányra, mintha egy hónapja nem értem volna nőhöz. - Szerintem én elhúzok, ha nem kell már a segítségem – folytatta, mintha az előbb nem egy figyelmeztetést mondott volna nekem. Ilyenkor értékeltem, hogy Denis meg tudja játszani magát. Épp összeszedtem magam, hogy válaszoljak neki, mikor a lányka felkiáltott.

-          Riley? – kérdezte megdöbbenve, én pedig elmosolyodtam. Tetszett, ahogy kimondta a nevemet. Volt benne valami izgató. Másrészről örültem, hogy végre rám figyelt.

-          Igen, így hívnak. – Elnevettem magamat, mikor megláttam a csodálkozó arckifejezését. Azért annyira nem furcsa, hogy Riley-nak hívnak. Majd mintha véletlenül tenném, rácsúsztattam a kezemet a combjára. Igyekeztem nem megszorítani, de ezt nagyon nehézzé tették az izmok, amelyek megrándultak az érintésemre.

-          Kösz, már így is eleget segítettél! – kacsintottam Denisre, de a hangom gúnyos volt. Igazából nagyon is hálás voltam, hogy elráncigált ide. Persze, hogy elkezdett vigyorogni. Már láttam magam előtt, hogy másnap milyen büszke lesz magára, amiért egy jó napom lett az ő jóvoltából. Tetszett a gondolat, hogy ezt az egész napot ezzel a lánnyal fogom tölteni. Mert nem terveztem, hogy a mai nap folyamán kiengedem a csajt az ágyamból. Már így is alig bírok magammal, és teljesen biztos vagyok benne, hogy le sem tudok majd állni egész nap. Reméltem, hogy ez a lány bírja a strapát, mert nem lesz ideje ma eleget pihenni. Már erre a gondolatra is teljesen begerjedtem.

Amíg ezen gondolkoztam, Denis elhúzott. Én meg csak törölgettem az arcát, de már rég nem is folyt a vér az orrából. Kezdtem nem magamra ismerni a viselkedésemből. Máskor fintorogva fordultam volna el azért, mert egy lányon valami nem tökéletes, de ez a tény most még jobban izgatott. Most nem érdekelt, hogy véleményem szerint egy lánynak abszolút kifogástalanul kéne kinéznie. Hiszen ez a dolga…  

-          Szerintem meg kéne mosakodnod – mondtam neki frappáns ötletemet. Legszívesebben felrángattam volna a padról, és futva rohantam volna az ágyamig. – Gyere át hozzánk! A nővéremnek van egy csomó cucca, és biztos kölcsönadja neked, ha megkérem. – mosolyogtam rá, mikor a döbbenet kiült az arcára. Igazából nem tudtam, hogy mi volt ilyen hatással rá a mondandómban, de mikor elpirul, már nem is érdekelt annyira. Nagyon reméltem, hogy ezt a reakciót én váltottam ki belőle. Még könnyebb volt így elképzelni, hogy milyen, mikor kipirul az arca… - Na, gyere! – húztam fel a padról a kezénél fogva, de a tekintetemet nem tudtam levenni a testéről. Ahogy felállt, a pólója kicsit megfeszült a mellein, amitől nagyot kellett nyelnem. Bár sokkal jobban örültem volna, ha kivágottabb pólót vesz fel.

Hirtelen megfordult, de még mindig nem engedtem el a kezét, és valamit szöszmötölt a padon. Igazából arra, hogy mit csinál azért nem tudtam figyelni, mert valami más lekötötte a figyelmemet. Pontosabban a formás feneke. Szinte már nyál csorgatva néztem a hátsóját, és kordában kellett tartanom a vágyaimat, és nem mögé lépni, majd szorosan a testemhez vonni az övét, hogy végül a padon döntsem meg. Végül sikerült magamat kordában tartanom, bár a tekintetemet még mindig nem vettem le róla. Hatalmas szerencsémre a nadrágja szorosan rátapadt a lábaira és a fenekére, nem úgy, mint a felsője a melleire. Láttam, hogy a farmer, amit viselt egy csípőnadrág, de a pólója túl hosszú volt. Ezért még egy apró pillantást sem vethettem csupasz derekára. Ezen egy kicsit meglepődtem. Általában a lányok, ha ilyen nadrágot vesznek fel, mindig egy rövidke toppocskát választanak, hogy az olyan srácok, mint én folyathassák a nyálukat utánuk. Azonban ennek a lánynak így is sikerült elérnie, hogy ezt tegyem, pedig egyetlen pikáns kis testrészét sem mutatta nagy bánatomra.

Sajnos túl rövid időn belül visszafordult, de még így is volt mit pásztáznom a testén. Végignéztem formás lábait, keskeny csípőjét, lapos hasát és nem túl nagy, de annál figyelemfelkeltőbb melleit. Arca zavarodott volt, és egy percre én is meglepődtem. Eddig észre sem vettem, hogy szemüveges. Kicsit furcsálltam a dolgot, mert még nem voltam szemüveges csajjal, ugyanis az itteniek mind könyvmoly libák, akik fintorogva fordulnak el tőlem. Nem mintha zavarna, mert ezerszer jobb csajokat is megkapok, de azért párszor már eljátszottam egy-kettővel. Nem igazán fordult a dolog komolyra. Inkább csak én lettem kielégítve, de megérdemelték, amiért így viselkedtek velem. Azonban most még lehetőségként sem szerepelt az, hogy csak én legyek kielégítve. Valamiért irtóra nagy szemétládának tartottam volna magamat, hogy csak én kapom meg azt, amit akarok, és ezt a lányt csak kihasználom. Ez így nem lett volna fair! Én adni akartam neki, érezni akartam, ahogy megremeg alattam a kéjtől, és végül összehúzódik rajtam, ami engem is a gyönyörbe taszít. Tépelődésem közben ő saját magán nézett végig, ami egy képet csalt lelki szemeim elé. Idegbetegként kezdtem magamat érezni, mikor rájöttem, hogy azok a rohadt ruhák megfosztanak meztelen teste látványától. De amikor belegondoltam, hogy ez nem lesz már túl sokáig probléma, elmosolyodtam. Még mindig kíváncsi tekintettel nézett fel rám, és rájöttem, hogy magyarázatot vár.

-          Csak azon gondolkoztam, hogyhogy eddig nem találkoztam veled – adtam választ furcsa viselkedésemre, és nem is hazudtam teljesen. Húzni kezdtem, és eldöntöttem, hogy nem érdekelnek a múltbéli sérelmeim, ez a lány van olyan édes, hogy gyönyört kapjon a gyönyörömért cserébe.

-          Most költöztünk ide – mondta édesen vékonyka hangon. Olyan volt mintha egy egér cincogott volna. Mivel nem most először szólalt meg ilyen hangon, rájöttem, hogy ez a természetes hangszíne. Hát persze! – csaptam gondolatban a homlokomra. Ezt tudhattam volna. Ha az agyaddal gondolkoznál, akkor rájöhettél volna – szólt rám egy figyelmeztető hang, amely hátborzongatóan hasonlított Kaitlynére.

-          Még a nevedet sem mondtad el – szóltam, majd ránéztem az arcára. Már nagyon érdekelt, hogy mi a neve ennek a lánynak, aki ilyen hatással van rám. Tényleg kezdtem furcsállni, hogy teljesen megkattantam tőle. A testemben furcsa bizonyítási vágy is tombolt a kielégülés akarás mellett. Ha jól tudom, akkor tegnap költöztek ide. Ezt is csak onnan vettem, mert anya valami ilyesmit mesélt, hogy menjek át hozzájuk, és ismerkedjek ezzel a lánnyal meg, mert nagyon távolságtartó. Egyrészről nem akartam elpazarolni az időmet, másrészről pedig Kaitlyn hihetetlenül dühös lett anyára, amiért szegény lányra rá akarja szabadítani a ,,szatír" fiát. Nem is voltam az! A szexben nincsen semmi rossz, és ezt Kaitlyn is tudja, de amióta Ben nyomul rá, teljesen bekattant. Abszolút dilis lett. Most már igazán bántam, hogy tegnap nem mentem át. Bár anyuék azt mondták, hogy nem találkoztak vele, de azért reméltem, hogy talán én lecsalhattam volna a szobájából.

-          Lana vagyok – cincogta, de éreztem, hogy túl merev a teste, és ez nem az ő feladata volt. Hogy ellazuljon, elkezdtem masszírozni a kezét, és ismét éreztem a kis izmokat megugrani.

Percek teltek el így, és reméltem, hogy a ténykedésem eltereli a figyelmét arról, hogy a házuk előtt megyünk el.

-          Ott lakom. Köszi, hogy segítettél – hadarta hirtelen, majd kirántotta a kezét az enyémből, és már indult is a házuk felé. Azt hittem, hogy felrobbanok, ha most itt hagy, ezért nem is engedtem neki. Megragadtam azt a kezét, melyet elrántott, és magam felé húztam.

-          Lana, ha nem kedvelsz, egyszerűen koptass le, és nem kell köntörfalazni – néztem rá szomorúan, mire elkerekedtek a szemei.

-          Mi? Miről beszélsz? – Látszólag nem értette, hogy mire megy ki a játék. Édesen döbbent arcával nagyon tapasztalatlannak nézett ki. De még ez sem tántorított el. Boldogan tanítgattam volna…

-          Figyelj, jobb lenne, ha egyszerűen megmondanád, hogy szálljak le rólad, és akkor békén hagylak – mondtam, mire ösztönösen aprót rázott a fején. Ezen elmosolyodtam. Még a teste sem akarja, hogy távol legyen tőlem. Ő tényleg megérdemelte, hogy teljesen kielégítsem a vágyait.

-          Nem is akartam ilyet mondani. Csak gondoltam, hogy már szeretnél hazamenni – mondta szemlesütve. Legszívesebben megcsókoltam volna vörös ajkait. Olyan kívánatos volt.

-          Akkor hazajössz velem? – kérdeztem rá ártatlanul, és reméltem, hogy igent mond.

-          Igen – mondta, és én megkönnyebbülten felnevettem, majd ismét megfogtam apró kezét, és az otthonom felé kezdtem húzni.

Nagyon igyekeztem nem futva megtenni az utat hazáig, de ennek megvalósításában nem sokat segített a pici, meleg kéz a tenyeremben.

Már alig bírtam magammal. Aztán agyam kicsiny részét elöntötték a kételyek. Nagyon úgy tűnt, hogy tapasztalatlan, ami azt jeleni, hogy még szűz. Nem mintha zavart volna, de még nem voltam szűz lánnyal. Már volt részem amatőr által okozott élvezetben, de szegény lányka eléggé hoppon maradt.

Reméltem, hogy Lana nem fog kiakadni, mikor rájön, mit is akarok vele csinálni. Úgy tűnt, hogy nem vagyok neki közömbös, de mégis elbizonytalanodtam egy kicsit.

De aztán ezek a gondolatok messzire tovaszálltak, mert megérkeztünk a házunkhoz, és már csak pár méter választott el minket a szobámtól.

Nem vesztegettem időt a ház megmutatására, mert lesz még időm erre, ha már másra is tudok gondolni, mint a kívánatos testre mellettem.

Gyorsan felvezettem az emeletre, majd utána Kaitlyn szobájába. Kapkodásom oka az volt, hogy már szinte felrobbantam annyira akartam őt. Csodaszámba ment, hogy a testem láthatóan még nem nyilvánította ki akaratát. Pedig az agyamat már csak az erotikus képzelgések töltötték be.

Gyorsan bevetődtem nővérem régi ruhákkal telerakott szekrényébe, és kivettem belőle egy kinőtt, piros pólóját. Lana vékonyabb volt Kaitlynnél, és reméltem, hogy ez a mélyen dekoltált póló így sokkal többet hagy látszatni a testéből.

Nem mintha sokáig rajta lenne – gondoltam magabiztosan.

-          Itt van – adtam oda a pólót, és már nagyon kevés hiányzott, hogy ott helyben rángassam le a ruháit róla. Olyan ártatlanul nézett, hogy majd’ megőrültem a vágytól. Nem tett jót nekem, hogy a szobám csak pár lépésnyire volt.

-          Köszönöm - mondta, és olyan édes kétségbeesett pillantást lövellt felém, hogy kénytelen voltam bevezetni a fürdőszobába. Így egy „kint megvárlak” és egy kacsintás kíséretében hagytam, hogy ő vegye le a pólóját. Mikor becsukódott a fürdő ajtaja, elgondolkoztam, hogy talán benézhetnék a kulcslyukon. Csak, hogy egy kicsit lássam a melltartóba bújtatott halmokat, vagy a csípőcsontját, melyre selymes bőre feszült. De végül meggyőztem magam, hogy ez nem túl jó ötlet, mert az teljesen biztos, hogy rosszul járnék, ha mégis elutasítana azután, hogy kiéhezve berontottam a fürdőszobába.

Az kulcslyuk kísértetiesen kezdett valami másra hasonlítani, és rájöttem, hogy teljesen megkattantam ettől a lánytól.

Inkább a szobámba vonultam, hogy ne csináljak semmi őrültséget. De a helyzet itt sem lett jobb. Képtelen voltam az ágyra nézni, de mikor a falat tüntettem ki figyelmemmel, ismét megjelentek a vágyképeim, melyekben Lanát a falnak passzírozva csókolom. Most bezzeg nem maradt el testem reakciója, ezért kapkodva lengébb nadrágért nyúltam.

Mikor már kész voltam, Lana édesen félénk hangja szólított a nevemen. 

-          Itt vagyok bent. Nyugodtan gyere be! – biztosítottam, mire bátortalanul belépett a szobámba. Na, most örültem a lengébb nadrágnak. Elképzelni sem tudtam izgatóbbat, mint azt, hogy itt áll a szobámban egy ilyen észbontóan kívánatos lány, és a melleinek felső ívei félig szabadon vannak hagyva. Gondolatban adtam magamnak egy pacsit, amiért ilyen szépen kiválasztottam ezt a pólót. Nem kellett csalódnom, mert a mellei is szeplősek voltak, amely hatalmas nyelésre késztetett.

-          Csinos vagy – mondtam illedelmesen, pedig valami más kívánkozott a nyelvemre. Mikor a póló lejjebb csúszott, megláttam, hogy piros melltartó van rajta. Ez pedig esztelen dolgokra késztetett.

-          Köszi. – Valahonnan távolról halottam, hogy megköszöni a bókomat, de ekkor már azon voltam, hogy a pólómat lerángassam magamról. De még mielőtt felé léptem volna, hogy a rajta lévő ruhákkal is ezt tegyem, megláttam a rémül szemeit. Csalódottan vettem tudomásul, hogy maradnom kell a „lassú víz, partot mos” elméletnél.

-          Csak koszos volt a pólóm, és gondoltam átveszem – mondtam azt, ami eszembe jutott. Bár ez nagy hülyeség volt, mert nem is volt piszkos a ruhadarab, de szerencsémre Lana semmit sem vett észre elbizonytalanodásomból, mert a testemet fürkészte. A kiscsaj nem könnyítette meg a helyzetemet. Végül kába tekintettel megrántotta keskeny vállát.

Felvettem egy másik pólót, bár nagyon nehezemre esett. Inkább léptem volna oda, és csókoltam volna addig Lanát, míg levegővel bírjuk.

-          Biztos, hogy nem baj, hogy kölcsönadtad a tesód pólóját? – kérdezte félénken. Majdnem rávágtam, hogy „De, nagy baj, mert máskülönben már meztelen lennél!”, de végül elfojtottam a kikívánkozó mondatot.

-          Dehogyis! Kaitlyn nagyon jó fej! – mondtam végül, bár most mindkét állításról az ellenkezőjét gondoltam.

-          Rendben – mondta, de az én gondolataim már visszatértek a testére.

-          Miért nem teszed le azt a könyvet? – Még mást is kérdeztem volna. Talán a második kérdésem arra vonatkozott volna, hogy nincs-e túl sok ruha rajta. De végül visszafogtam magamat, mint ma már sokadjára. Végignéztem kívánatos testén, és a csípőjéről átsiklott a tekintetem a könyvre. Valahonnan ismerős volt a borítója, de jelen pillanatban csak arra tudtam gondolni, hogy inkább engem szorongasson apró kezeivel.

Közelebb jött, de csak a könyvét tette le az éjjeli asztalra, azonban ahogy lehajolt, még kívánatosabb belátás nyílott a melleire, mint hittem.

Elpattant a vékony húr, melyet ez a lány már azóta pengetett, hogy megláttam. Hirtelen felindulásból megragadtam, és lerántottam magammal az ágyra. A fenébe a lassú, megfontolt közeledéssel! – gondoltam.

Először rögtön le akartam támadni, de végül rájöttem, hogy elég előnytelen helyzetben vagyunk az ágyon. Semmi esélyem nem volt, hogy erőszak nélkül furakodjak a ruhái alá. Azt pedig nem akartam.

Ezért csiklandozni kezdtem, mire felkacagott. Annyira jó volt hallgatni, hogy még magamnak is megengedtem egy kis nevetést. A teste rángatózott, amely elég erotikusan hatott kiéhezett testemre, így végül abbahagytam a csikizését. Elégedetten gondoltam, hogy bejött a tervem, mert az egyik lába az enyéim között volt, ami egyet jelentett azzal, hogy az én lábam is igen közel került az intim pontjához. De sajnos ennél közelebb nem furakodhattam, mert a testem még mindig bizonyította vágyamat. Józan eszem ismét visszatért, és lassúságra sarkalt. Lana mozgolódni kezdett, és nagy volt az esélye, hogy a testem lebuktat, ezért összeszorítottam a lábát az enyéimmel, hogy hagyja abba, míg kezem lassan besiklott a pólója alá.

Az arcán átsuhant a döbbenet, melyen mosolyognom kellett, és úgy tűn, hogy rájött, mire megy ki a játék. Azonban ezt nem várt reakció követte.

Legnagyobb meglepetésemre megkért, hogy eresszem el, és miután ezt kábán megtettem, kirohant a szobámból. Még utána kiabálva bocsánatot kértem, de ekkor már a lépcsőnél járt.

-          Nem akartam semmi rosszat csinálni – követtem a földszintre. De ezt neki is tudni kellett. Látszott rajta, hogy akarja. Annyira tisztán kivehető volt a szemeimben lévő vágy, hogy most teljen összezavart. Miért tiltakozik, ha akarja?

Dühös tekintettel felém fordul, és már szóra nyitotta csókolnivaló ajkait, mikor a bejárati ajtóban megjelent a családom és több mint valószínű, hogy Lana szülei és testvére.

Abban a pillanatban megbántam, hogy nem lestem be azon az átkozott kulcslyukon…

,,Szeress!": 3. fejezet:

 3. A folyóparton:

Hogy történhet ez velem? – kérdeztem magamtól kétségbeesve, miközben hazafelé sétáltunk anyuékkal.

Nagyon nem tetszett, hogy képesek ilyen könnyedén venni a helyzetet, hogy csak most költöztünk ide, és már kirándulni megyünk délután egy idegen családdal. Mert még idegenek voltak, bár nem sokáig. Főleg, ha egy korai reggel a meztelenül mellettem fekvő Riley mellől fogok kimászni – súgta egy idegesítő hangocska az agyamban, mire próbáltam visszafogni a torkomban lévő ordítást, és nem üvöltözni saját magammal.

Tényleg iszonyatosan bosszantott a tudat, hogy ilyen közel kerültem Riley-hoz alig fél nap alatt. Bármennyire is fájt, de el kellett ismernem, hogy úgy viselkedtem, mint egy könnyűvérű nőcske. Tudtam, hogy nem vagyok olyan, aki csak egy menetet akar a fiúktól, de abban nem voltam biztos, hogy Riley-nak milyen szándékai vannak velem.

Mikor hazaértünk, meglepődtem, hogy anyu nem kezd el velem ordibálni az elfogadhatatlan viselkedésem miatt. Kihasználtam, hogy jókedvében van, és gyorsan felsurrantam a szobámba.

A nap további részére azt terveztem, hogy olvasok, és közben teljesen megfeledkezem Riley-ról. Hát a tervem első része ment is, de a második csak nem akart bejönni.

Igyekeztem száz százalékosan Edwardra koncentrálni, és szorítottam, hogy el tudja csábítani Bellát, bár előre tudtam, hogy ez lehetetlen. Nem mintha Edward meggyőzőképességében kételkedtem volna - mert az egyszerűen lenyűgöző volt -, de már tudtam, hogy mi lesz a vége. Rengetegszer olvastam már a Saga köteteit, de mégsem tudtam megunni őket, és mindig ugyanolyan lelkesedést mutattam, mint amikor legelőször olvastam őket.

És végül – bár hihetetlen - sikerült megfeledkeznek az idegesítően nyomulós srácról. Aztán megtört az idilli pillanat, mert anyu felszólt, hogy kezdjek el készülődni a kirándulásra. Már a szótól is megborzongtam.

Tudtam, hogy nem menekülhetek. Így felkészültem rá, hogy ezen a napon, olyan dolgok fognak történni, amelyek meghatározzák közeli jövőmet.

Fél óra múlva már túrafelszerelésben állt a Tyler család Riley-ék háza előtt, és az egyetlen kivétel én voltam természetesen. A kedvenc farmeromat vettem fel, amire anyu azt mondta, hogy nem alkalmas kirándulni, és így visszagondolva őrületesen megbántam, hogy nem hallgattam rá. A pólót lecseréltem, és igyekeztem azt bemesélni magamnak, hogy az a helyes, ha e miatt Riley nem fog megbámulni.

Az ismeretlen család nem váratott sokáig magára, és ez dühített. Túl tökéletesnek tűntek, de biztos voltam benne, hogy ez csak álca. Már ki is rajzolódott bennem a kép, ahol ez a tökéletesekből álló család illegális elfoglaltságokat folytat. Persze tudtam, hogy nem igazak a képzelgéseim, de jobban éreztem magam tőle, hogy talán Riley nem is olyan tökéletes.

De ez az utolsó gondolatom teljesen kitörlődött az agyamból, amint megláttam tökéletes arcát és csillogóan fehér fogait, amelyek mosolygó ajkai közül villantak ki.

Gyorsan elnyomtam egy vágyakozó sóhajt, és durcásnak tettetve magamat, elfordultam tőle. Azonban szinte három másodperc múlva ismét felé néztem, mert egy ismeretlen hang bemutatkozott, és közölte, hogy ő is velünk jön kirándulni.

A srác nagy valószínűséggel Riley barátja volt, mert ugyanolyan tökéletesen jóképű és izmos volt, mint a lehetséges megrontóm és Denis. A szintén nagyon beképzelt srácnak Ben volt a neve, és szerintem már bosszantóan nyomult Riley nővérére, Kaitlynre. Erre akkor jöttem rá, mikor elindultunk túrázni, és Riley nagyon is csalódott pillantással nézegette a nyakamat. Vagyis csak arra gondoltam, hogy azt nézni. Ben nagyon lelkesen követte a lányt, és néha-néha végig simított a kezén, de Kaitlyn mindig távolabb húzódott.

Lemaradtam, amíg a többiek megismerkedtek Bennel, és számomra iszonyatosan lényegtelen dolgokról fecsegtek. Dühösen vettem észre, hogy Riley is lemarad. A francba! Belegondoltam, hogy gyorsan sarkon fordulok, és haza rohanok, de a megfutamodást elég megalázónak gondoltam. Azonban pillanatnyi megingásomat ő is észrevette.

-          Mondtam, hogy nem menekülhetsz – jelentette ki fölényesen, miközben átkarolta a derekamat. Gyorsan ellöktem magamtól, mire fáradtam felsóhajtott. – Reméltem, hogy ezeket a fölösleges köröket nem fogjuk ismét végigjárni, de nem hagysz más választást. – Azzal, hogy megpecsételje a szavait, gyorsan megharapta a nyakamat.

-          Mondtam, hogy hagyj békén! – sziszegtem ingerültem, miközben igyekeztem haragot szítani magamban Riley iránt és nem vágyat.

-          Lana, jobb lenne, ha nem ellenkeznél! Úgy is én nyerek! – nevetett fel diadalittasan.

-          Ezt miből gondolod? – löktem arrébb kutakodó kezét, amely vészesen közel került a csípőmhöz.

-          Kaitlyn pólója jobban tetszett rajtad – tért ki a válaszadás elől, és rájöttem, hogy nem a nyakamat nézte olyan nagy hévvel. Gyorsan a melleim elé kaptam a kezeimet, de mikor rájöttem, hogy ez milyen hülyén nézhet ki, összefontam a kezemet magam előtt. – Mondták már neked, hogy sokkal előnyösebb, ha nem takargatod azt, amit a természet adott neked, hanem inkább kihasználod az általa nyújtott lehetőségeket?

-          Te is ugyanezt műveled, nem? – kérdeztem vissza gúnyosan.

-          Miért? Ki tiltja meg, hogy ezt tegyem? – édesen elmosolyodott, és szólásra nyíló ajkaiimra tette az ujját. Végig simított rajtuk, és hirtelen közelebb hajolt. Még időm sem volt elhúzódni, az orra már a nyakhajlatomban volt. – Annyira jó illatod van! – sóhajtott bele a nyakamba, amitől vágyakozó görcs keletkezett a hasamban, és libabőr járta végig a testemet.

-          Köszi. – Először fogalmam sem volt, hogy miért köszöntem meg, de aztán rájöttem, hogy ez volt az első bókja, ami nem az ágyba csábításról szólt. Ráadásul örültem, hogy tetszett neki az illatom. Még soha senki sem mondta ezt nekem, és meglepően jól esett.  Aztán már el is szállt pillanatnyi jókedvem, mert Riley a számra tapasztotta a sajátját. Szívesen átadtam volna az irányítást édes ajkainak, de a felismerés, mint villám, úgy csapott le rám, hogy a szüleim alig vannak pár méterre tőlünk.

Meglepően gyorsan el tudtam tolni, de már az idegesítő vigyor ott játszott az ajkain. Legszívesebben felpofoztam volna.

De inkább szóra sem méltattam. Valójában féltem, hogy olyat mondok vagy teszek, ami félreérthető, és ismét jeleket adok neki.

Gyorsan előre siettem, és megfogtam Lizzie kezét. A húgom nem titkolta a meglepettségét, ami ismét bűntudatott keltett bennem. Nem elég, hogy nem foglalkozom vele eleget, most még ki is használom. De most tényleg nagy szűkségem volt rá.

És sikerült… Riley nem jött olyan közel, hogy az sértse az intim szférámat, ami nagyban köszönhető volt a kislányok és a szüleink közelségének. Meg kellett győznöm magam, hogy ez a helyes, és nem szabad engednem a szorító érzésnek a mellkasomban, ami arra sarkall, hogy húzódjak inkább közelebb hozzá, és hívjam el inkább „birkózni”, mintsem kiránduljunk a rengetegben.

Kissé sokkos állapotba kerültem, amikor rájöttem, hogy milyen gátlástalan dolgok járnak a fejemben. Gyorsan megráztam a fejemet, és igyekeztem valami másra gondolni, mint Riley édes lehelete.

Aztán a figyelmem elterelődött, de nem éppen úgy, ahogyan terveztem.

Arra kaptam fel a fejemet, hogy vékony női hangok hívják fel Riley és Ben figyelmét. Kelletlenül odanéztem, és megbizonyosodtam róla, hogy Riley valóban nem fog sokat bánkódni miattam.

Teljesen biztos, hogy a lányok idősebbek voltak nálam, de mégis szinte már közszeméremsértésként csorgatták a nyálukat a velem egyidős fiúk után. Máskor már fintorogva elfordultam volna, azonban ahogy megláttam milyen gyönyörűek, és milyen szemérmetlenül flörtölnek a fiúkkal, mégsem voltam rá képes. Fájt, nagyon fájt, de mégis néztem, ahogy érzékien arcon csókolják őket, majd a hajukat dobálva fecsegnek mindenféléről.

Közben mi is megálltunk, és mindenki érdeklődve figyelte a jelenetet. Hatalmas küzdelmek árán elfordítottam a tekintetem róluk, és inkább a többiek reakcióját néztem.

Riley szülei csak elnézőem mosolyogtak, és úgy gondoltam, hogy ez elég megszokott náluk. Madison inkább Lizzie-vel nevetgélt, így nem is figyeltek a hajukat dobáló lányokra. Én ennek személy szerint örültem, mert legalább nem fogják példaképnek tekinteni őket. Kaitlyn nagyon rosszalló szemekkel nézte az öccsét, amit nem értettem. Hisz’ ezt már megszokhatta volna. Az én szüleim reakciójára voltam a legkíváncsibb, és ismét kiakadtam azon, hogy mennyire nem hasonlítunk egymásra. Ugyanis ők csak mosolyogva szemlélték az egész arcon-csókolós-hajdobálós-lágy-csípőringatásos jelenetet, míg az én gyomrom felfordult ettől. Ők azt vallották, hogy az első benyomás nem a legfontosabb, mert előbb ismerjük meg az embereket, és csak utána ítélkezzünk, és ez az elv valóban tökéletes volt, de nem nekem. Képtelen voltam túljutni a tényen, hogy most Riley ugyanúgy szédíti ezeket a lányokat, mint engem. Lehet, hogy nekik is azt szokta mondani, hogy jó illatuk van…

Valószínű, hogy a legutálatosabb nézésemmel néztem vissza rájuk, és végre boldog voltam, amiért van okom gyűlölni Riley-t. Azonban nem számítottam rá, hogy gyűlöletem tárgya nem az érte repeső, nyávogó cicuskákkal van elfoglalva, hanem azzal, hogy engem elbűvöljön a nézésével.

Sikerült elfordítanom a tekintetemet róluk, és elindultam egy közeli padhoz, hogy ne álljak itt, mint egy hülye, és hatalmas féltékenységemben, ne őket nézzem kigúvadó szemekkel.

Lizzie nyöszörögni kezdett, és ezzel jelezte, hogy nem értékelné, ha elrángatnám Madisontól. Gyorsan elengedtem a kezét, és dühösen eltrappoltam a padhoz, majd lehuppantam rá.

Nagyon nem érdekelt, hogy Riley miket akar csinálni azokkal a libákkal, és nem voltam hajlandó végignézni az enyelgést.

Éreztem, hogy könnyek csípik a szemeimet, ami szinte már sokkos állapotba sodort. Nem akartam sírni, és nem akartam, hogy bántson Riley más lányok felé tanúsított érdeklődése.

Idegesített a tudat, hogy ők sokkal jobban illenek hozzá, mint én. Végül be kellett ismernem, hogy féltékeny voltam, de azt nem tudtam, hogy miért, mert nem volt okom rá. Ha tetszett is egy fiú, arra sohasem voltam féltékeny, mert tudtam, hogy esélyem sincsen nála. Most mégis itt gubbasztok, és próbálom elnyomni az elviselhetetlen szorítást a mellkasomban.

Nem volt megoldásom arra, hogy miért van ez a furcsa érzés a szívemben, mert azt, hogy beleszerettem ebbe a srácba, még az elején elvetettem. Nem szerethettem bele, mert még csak egy napja ismerem, és különben is nagyon idegesített a viselkedése. Annyira összezavarodtam, hogy mit érzek valójában, és hogy milyen érzéseket kényszerítek magamra, hogy még rendesen el sem tudtam dönteni, hogy tényleg idegesítenek-e az ajánlatai.

Végül meguntam, hogy saját magamat marcangoljam ilyen ostobaságokkal, így elővettem a telefonomat, és játszani kezdtem rajta. A végén már nem is bántam, hogy ezek a libák itt legyeskednek, mert így nem kell még több időt velük töltenem.

Az agyamba véletlenszerűen bekúszott az a gondolat, hogy Riley talán egy maffiavezért, és ezért ilyen megnyerő mindenkivel. Lehet, hogy ezek a lányok most kötnek vele törvénysértő üzletet.

Zavarodottan megráztam a fejemet, és kiléptem a játékból, ami valószínűleg elültette ezeket az abszurd ötleteket bennem.

Ja, mégis milyen üzletet köthettek volna egymással? – kérdeztem magamtól, és a választ már tudtam. Olyan elő-az-óvszerrel típusút…

Már csak azt láttam, ahogy a két lány elbúcsúzik. A szívembe mart a fájdalom, ahogy megláttam, Riley milyen szorosan öleli meg a szőke libát. Gyorsan elfordítottam a tekintetemet róluk, mert félő volt, hogy hányni fogok.

Gyorsan felpattantam, mikor közeledtek, és ismét megragadtam Lizzie kezét. Felszisszent a szorításomtól, és ez egy kicsit magamhoz térített. Lazítottam a testtartásomon, igyekeztem nem úgy összeszorítani az állkapcsomat, hogy a fogaim kitörjenek, és végül lazán fogtam körül Lizzie vékonyka csuklóját.

A túrahely olyan volt, amilyenre számítottam. Tele fákkal, bokrokkal, felismerhetetlen növényekkel és undorító rovarokkal.

Azonban még én is kénytelen voltam beismerni, hogy a tisztavizű folyó nagyon is gyönyörű volt. Rengeteg apró halacska ficánkolt a moszatokkal borított kövek körül, és ez le is foglalta a kislányok figyelmét. De még én is elámulva bámultam a gyorsan hömpölygő vizet.

Szerencsére a többieknek is tetszett a folyó, így mellé telepedtünk le. Igyekeztem legtávolabb ülni Riley-tól, és nagyon örültem, mikor pontosan szembe kerültem vele, így mentesültem mindenféle testi kontaktustól. Már csak meg kellett oldanom, hogy ne nézzek folyamatosan csábítóan barna szemeibe.

A piknikezés meglepően jól telt bizonyos kellemetlenségektől eltekintve. Ezek a kellemetlenségek abban mutatkoztak meg, hogy Riley folyamatosan engem fürkészett, míg Ben állandóan bepróbálkozott Kaitlynnél, amit mi türelmesen tűrtünk.

Kíváncsian fürkésztem a lány szüleit, de őket sem zavarta túlzottan, hogy a fiuk barátja halkan sugdos valamit Kaitlyn fülébe, és néha-néha végig simít a karján. Ezen nem is csodálkoztam annyira, mert a lány valóban gyönyörű volt. Egyenes, szőkésbarna haja még szebbé tette hibátlanul tiszta arcát, és a hajzuhatag hosszúsága jól mutatott karcsú alkata mellett. Nyílván a szülei is tudták, hogy milyen gyönyörűséget hozott létre szerelmük, így inkább büszkék voltak, mikor ezt más is elismerte.

Degeszre ettem magam a sok finomságból, amiket a szüleim és a másik család csomagoltak be, de ahogy láttam, mások is ugyanígy tettek. A beszélgetésben nem vettem részt, inkább végig hallgattam őket. És rá kellett jönnöm, hogy sokkal kedvesebbek ezek az emberek, mint gondoltam.

Annyira belemerültem, hogy eltereljem a gondolataimat, hogy már csak akkor vettem észre Riley közelségét, mikor már a kezeink összeértek.

Gyorsan felpattantam, és elindultam a folyó felé. Anyu megkérdezte, hogy hova megyek, mire rávágtam, hogy „pisilni”, és ez elég volt, hogy ne cseszegessen.

Elmentem a legtávolabb tőlük, de még úgy, hogy emlékeztem az útra. Nem lenne szerencsés eltévedni itt.

Örültem, hogy egy kicsit egyedül lehetek, és nem kell senki monológját hallgatnom. Így is elég zavaró volt az, hogy különböző érzések cikáztak bennem. Nagyon idegesítő volt, hogy először kedvelem, majd gyűlölöm, és végül még vonzódom is Riley-hoz. Teljesen egymás ellen voltak az érzéseim.

Nem tudom, hogy meddig állhattam ott, de végül odaballagtam a folyóhoz, és egy nagyobbacska kőre álltam. Megbizonyosodtam róla, hogy elbírja a súlyomat, majd leguggoltam rá, és a csillogó vizet kezdtem szemlélni. Így sikerült a tervem, miszerint elterelem a figyelmemet.

Nem voltam éppenséggel természetjáró típus, sőt egyenesen utáltam a kirándulás szóba foglalt tevékenységeket, de most mégis élveztem az itt töltött időt. A halacskákkal nem volt semmi bajom, mivel nem értek hozzám, és úgy tűnt, hogy ők jobban félnek tőlem, mint én tőlük. Sokkal jobban éreztem magam egyedül, mint mások társaságában, így nem is terveztem, hogy hamar visszamegyek.

Aztán meghallottam egy különös zajt a hátam mögül. Nem attól féltem, hogy valamilyen állat megtámad, hanem inkább egy emberbőrbe bújtatott vadbaromtól tartottam. És mikor meleg karok kulcsolódtak körém megbizonyosodtam róla, hogy valóban volt okom félni.

Gyorsan belekarmoltam a kezébe, amit azonnal visszahúzott, de éreztem, hogy a mellkasa a hátamnak nyomódik.

-          Nem kéne egyedül lenned itt – suttogott bele a fülembe.

-          Ja, mert a végén egy veszett béka megtámad – horkantam fel. – Igazad van, iszonyatosan kockázatos.

Hallottam, ahogy felnevet, majd hirtelen átkarolt ismét, és hatra rántott. Pont a mellkasára estem, de szerencsére elég közel voltunk a parthoz, mert máskülönben a vízbe csobbantunk volna. Ficánkolni kezdtem, és reméltem, hogy ebből megérti, azt akarom, hogy elengedjen. Rögtön vette a lapot, de arra nem számítottam, hogy mást tesz, mint ami normális lenne.

Egyetlen apró mozdulattal fordított a helyzetünkön. Így én feküdtem a puha füvön, míg ő fölöttem támaszkodott. Ez egy nagyon irritáló testhelyzet volt, mert attól még, hogy megtartotta magát, a teste nekem feszült.

Bent akadt a levegő a tüdőmben, mikor hozzám nyomta az altestét. Teljesen lemerevedtem, és csak a forróságra - amit a teste okozott - tudtam gondolni.

-          Lana, ne menekülj előlem! – húzta végig a nyelvét a nyakamon. – Ígérem, hogy jó lesz!

-          Miért nyomulsz ennyire? – kérdeztem, és közben a hangomat igyekeztem normalizálni. Nagyon kevés kellett, hogy felnyögjek, mikor gyengéden megharapott.

-          És te miért ellenkezel ennyire? – Utáltam, ha visszakérdez, mert rendszerint zavarba hozott vele. Ez most is megesett, és zavarodottan kezdtem kutatni a válasz után. Nagyon nehéz volt, mert a lehelete csiklandozta a nyakamat.

-          Nem gondoltál még arra, hogy talán nem veled akarok lefeküdni? – kérdeztem végül.

-          Akkor kivel? – csókolt a fülem mögé.

-          Nem fejeznéd ezt be? – próbáltam eltolni magamtól. – Röhejes ez a kérdés-párbaj, és jobb lenne, ha visszamennénk.

-          Először adj egy esélyt? – kérlelt hirtelen nagyon komolyan. – Be akarom bizonyítani, hogy vagyok olyan jó, hogy elfeledtessem veled az aggályaidat! – Tudtam, hogy igaza van, és én pont ezt nem akartam. De azon elcsodálkoztam, hogyan érthette a „jó” kifejezést. És ebből arra következtetett, hogy a bizonyítást várom. És rögtön el is kezdte.

Az ajkai az enyémekre simultak, és édes nyelve azonnal bebocsájtást kért. A testem erőtlenül fogadta a nem várt gyengédséget, és nem tudtam ellenkezni. A keze lassan a derekam alá nyúlt, és végig simított a hátamon. Végül megtalálta a csupasz bőrömhöz vezető utat, és a pólóm szegélyét feltűrve, a bőrömet kezdte simogatni.

Teljesen elveszítettem az ítélőképességemet attól, hogy ennyire gyengéd volt velem. Egyszerűen lehengerlő volt, ahogy csókolt és simogatott, és teljesen nyilvánvaló volt számomra, hogy akarom azt, hogy együtt töltsünk egy éjszakát. Vagy többet… Sokkal több éjszakát akarok Riley-val tölteni, és elviselhetetlen volt a gondolata is, hogy utánam más lányokkal is lefeküdjön, de az érzés, melyet a közelsége okozott, minden kételkedő gondolatot elűzött belőlem.

Öntudatlanul fűztem bele ujjaimat a hajába, hogy az arcát még közelebb húzzam magamhoz. Szinte faltam az ajkait, és ez felbátorította. Hátamon kalandozó keze a fenekemre csúszott, és közelebb húzta a csípőmet az ágyékához. Erőteljesen felsóhajtottam, és gyengéden beleharaptam az ajkába. Éreztem, hogy elmosolyodik, és a keze hirtelen eltűnt a fenekemről. Aztán a csípőjét ismét meglökte, közben pedig az egyik keze rácsúszott a mellemre. Felnyögtem az ismeretlen érzéstől, és ezt csak fokozta, mikor gyengéden megszorította a kezében lévő halmot. A testem olyan forró volt, mintha tűzben égnék. A forróságot még a bokámban is éreztem, és a szívem heves ritmusára szívtam be a levegőt a tüdőmbe. Teljes testemmel érezni akartam az övét, de kezdetben még megelégedtem volna azzal is, hogy megérinthetem az izmokat a testén, melyet már olyan nagy ámulattal csodáltam.

Ezért egyik kezemet kiszabadítottam a tincsei közül, és a pólója szegélyéhez vezettem. Igyekeztem felhúzni a ruhadarabot, hogy jelezzem, le akarom venni róla, de nem érthette, mert még mindig csak gyengéden csókolt, és lassan masszírozta a mellemet, amely az őrületbe kergetett.

-          Vedd le! – kértem elfúlóan elhúzódva tőle. – Kérlek, vedd le!

De nem vette le, hanem mellemen kalandozó keze hátranyúlt, és megfogta ruháját hevesen tépő végtagomat. Idegesített, hogy leállított, és ezt még mindig kapálódzó kezem is bizonyította, mely teljesen biztos, hogy meg is karmolta a hátát.

Ajkai elszakadtak az enyémektől, és még mielőtt a fülemet kezdte volna harapdálni, kínlódva elsuttogta a választ.

-          Ne itt!

Mivel csókoktól vörös ajkaim már szabadok voltak, meg akartam kérdezni, hogy miért, de egy hangos, erőteljes torokköszörülés megakadályozott ebben, és megszakította Riley ténykedését.

,,Szeress!": 2. fejezet:

2.Vonzódás:

A döbbentből legelőször a húgom tért magához.

-          Lana? – kérdezte hitetlenkedve. – Te meg mit csinálsz itt?

Erre nem tudtam mit felelni. Csak tátogtam, mint a hal, és csodálkoztam, hogy a mellettem lévő Riley miért vigyorog annyira.

-          Jó reggelt! – üdvözölte az ajtóban állókat kedves hangon Riley. Hihetetlen, hogy ő még ilyenkor is teljesen nyugodt. – Lanaval történt egy kis baleset, és felajánlottam neki a segítségemet, ha már részben az én hibám is volt.  – Figyeltem, ahogy rezzenéstelen arccal hazudik. Mert nem a segítségét, hanem a tisztességtelen szolgálatait ajánlotta fel nekem. Valószínű, hogy mindenkit megnyert magának ezzel a kedves hanggal és a megválogatott szavaival. Szúrósan néztem rá, amit nem csak ő vehetett észre, mert anyu megköszörülte a torkát.

-          Ez nagyon kedves volt tőled. Köszönjük, Riley! – Anya odajött, és kezet fogott Riley-val. Közben azon csodálkoztam, honnan tudja a nevét. Aztán megszemléltem a többi csodálkozó embert is. A családomon kívül ott volt még egy férfi, egy nő, egy kislány, és egy közel velem egykorú lány is. Először az idősebb embereket néztem meg, és rögtön rájöttem, hogy ők Riley szülei. A fiú nagyon hasonlított a szüleire. A szépen ívelt orrát az édesanyjától örökölte, míg az arcszerkezetét az apjától. Csodálkoztam, hogy egyikőjüknek sincsen vöröses haja, de a fiuk hajszínének kérdését az megmagyarázta, hogy a férfinak szőke haja volt, és a nőnek pedig fekete.

Hatalmas nézelődésemből a családom hangja szakított ki. Megkérdezték, hogy mi történt, de még mielőtt megszólalhattam volna, Riley megelőzött. Legszívesebben hozzávágtam volna valamit, mikor ártatlan hangon előadta, miként talált el az a hülye labda. Kétség sem fért hozzá, hogy megkedveltette magát a szüleimmel, és még Lizzie-vel is, mert a húgom úgy nézett rá, mintha egy angyalt látna.

Ezek után szépen bemutattak az ismeretlen embereknek. Megtudtam, hogy Riley apját Joe-nak hívják, míg az édesanyjának Susan a neve. A velem egyidősnek tűnő lány valójában egy évvel idősebb nálam, ő tizennyolc éves, és Kaitlynnek hívják. A húguk neve Madison, aki nagyon jól elszórakozott az én kistesómmal, és ez aggasztott. Nem elég, hogy a szüleim kedvelik ennek a nyomulós srácnak a családját, a húgom még ráadásul úgy is viselkedik, hogy teljesen biztos vagyok benne, a mai nap folyamán nem lehet majd elszakítani ebből a házba, hacsak nem jön Madison is.

De azért én megpróbálkoztam a lehetetlennek, és milyen rosszul jártam.

-          Apa, nagyon éhes vagyok – kezdtem, olyan hangom, amitől tudtam, hogy apu beadja a derekát. – Nem mehetnék haza? – kérdeztem, mire Lizzie csúnyán nézett rám, de láttam a tekintetéből, hogy mindjárt sírni fog. Remek!

-          Van egy jobb ötletem – szólt közbe Riley anyukája, és nekem nagyon rossz érzésem támadt. – Mi lenne, ha itt reggeliznétek? – Jaj, Istenem! Most én éreztem úgy, hogy mindjárt sírok.

-          Ez remek ötlet! – nevetett fel elégedetten Joe. – Mit szóltok hozzá?

-          Én benne vagyok – mondta apu, mire elárult tekintettel néztem rá.

Így történt meg, hogy ott maradtunk, és együtt reggeliztünk. Ha már nem lenne elég rossz ez is, én persze Riley mellé kerültem. Ennek ő nagyon örült, mert mikor ránéztem gonoszan, ő csak vigyorgott azokkal a tökéletes fogaival. Nem tudom, hogyan került elő még plusz négy szék, de mintha a Sors is ellenem lett volna. Még mielőtt leültünk volna reggelizni, letettem a könyvemet a bejárati ajtó melletti asztalkára, és áhítattal néztem a szabadság kapuját. Azonban még mielőtt elhatároztam volna magam, hogy kiosonok, Riley megjelent, és megfogta a kezemet, amit én rögtön el is rántottam. Így beletörődtem, hogy el kell szenvednem körülbelül egy órát Riley társaságában.

Miközben vártuk, hogy elkészüljön a rántotta, azon elmélkedtem, hogy talán túlreagáltam ezt az egészet. Egyáltalán nem voltam szép, és nem is értettem, hogy egy ilyen fiú mit akarhat tőlem. Valószínűleg semmit, de ezt abban a pillanatban megcáfolta Riley meleg keze, amely a combom belső felére csúszott. Reflexszerűen könyököltem bele a gyomorszájába, mire felnevetett. Túl gyenge volt, fújtattam magamban.

-          Lana! – mersztett rám döbbent szemeket anya, de csak megrántottam a vállamat. – Úgy sajnálom, Riley! Nem tudom, hogy mi ütött belé.

-          Semmi baj! Bizonyára megijedt, mert véletlen hozzáértem a lábához. – Úgy hazudott, hogy az már törvényszegésnek bizonyult. Anya félénken rámosolygott, én pedig kiakadtam. Minden nőneműre ilyen hatással van?

Ahogy láttam, mindenki rám haragudott, amiért bántottam szegény fiút, de nem érdekelt. Aztán megláttam, hogy Kaitlyn szúrós pillantásokat lövell az öccse felé, és elégedett lettem, mert tudtam, van valaki, aki mellettem áll. Reméltem, hogy ez tényleg így van.

Mikor megérkezett a reggeli, én belemélyedtem, és nem igazán figyeltem. Valami kirándulásról beszéltek, amit ez a család tervezett, aztán áttértek Riley-ra. Ez hihetetlen! Mindenki csak róla tud beszélni. Aztán arra figyeltem fel, hogy megkérdezték, mit kérek inni. Mondtam, hogy kakaót, és ismét mérges lettem, mikor Riley is azt kért.

Nem akartam bevallani, de nagyon finom volt a tojás. Igazából iszonyat kedvesek voltak ezek az emberek, kivéve a fiúkat. Még akkor sem szidtak le, mikor gyomorszájon vágtam Riley-t. Nem mintha érdekelt volna. Viszont abban biztos voltam, hogy anya fejmosást fog tartani, amint hazaértünk. Remek!

Ismét nem figyeltem. Többek között az is nagy problémának számított a szüleim szerint, hogy hamar elterelődött a figyelmem. És mint általában, ez most is megesett velem. Izgatottság töltött el, mikor arra gondoltam, hogy ismét befejezem az Eclipse-et, és végre újra nekikezdhetek a Breaking Dawnnak.

-          Lana, te mit szólsz hozzá? – Tompán hatolt a tudatomba, hogy hozzám beszélnek. Még mindig nem figyeltem, és csak Riley finom rázogatása zökkentett ki a gondolataimból. Szúrósan néztem rá, de ő csak kis mosollyal ajkain intett a fejével az asztalnál beszélgetők felé.

-          Bocsi, nem figyeltem – magyaráztam elpirulva. – Miről is beszélgettetek?

-          Csak arról, hogy mennyire nagyszerű lesz majd síelni a télen. Emlékszem, hogy mennyire élvezted mikor legutóbb voltunk. – Anya izgatottan magyarázott, de csak azért, hogy elterelje a társaság figyelmét. Szerintem nem sok sikerrel. Engem néztek, mint valami földönkívülit, és ez idegesített.

-          Nem vagyok bolond – jelentettem ki ezzel félbeszakítva anyát.

-          Lana! – suttogott figyelmeztetően apa, de csak megrántottam a vállamat. A többiek nagy szemeiket meresztve néztek rám, és azon tanakodhattak, hogy vajon igaz-e, amit mondtam. Nem ez volt az első alkalom, hogy nem figyeltem az emberekre, és ezt úgy értelmezték, hogy valami nem százas nálam. De igazából elég kevés ember tudott olyat mondani, ami igazán érdekelt volna. Mint például most: ki a franc beszélget a téli síelésről június végén? Tiszta baromság!

-          Semmi baj, Lana! Nem gondoljuk ezt rólad – nézett rám kedvesen Susan, de én csak összeszűkült szemekkel vizslattam. A csend elég kínosra sikeredett, és tudtam, hogy a hülye viselkedésem miatt még meg kapom a magamét. Nem mintha a szüleim fizikailag bántottak volna, de néha a szidásuk sokkal jobban fájt, mintha megtették volna.

Nem nagyon érdekelt, hogy ezek az emberek nem fognak kedvelni, legalább is igyekeztem ezt mutatni a külvilág felé. Azzal, hogy ellenséges voltam, sikerült elriasztanom az embereket, így nem is tudtak megismerni igazán. Mert mi a rosszabb? Már az elején megutáltatni magamat az emberekkel, hogy ne jöjjenek a közelembe. Vagy harcolni azért, hogy szeressenek, és végül megismerjenek, és ezek után hagyjanak faképnél. Naná, hogy az első opció.

Gyorsan befejeztük a reggelit, és már alig vártam, hogy kiszabaduljak ebből a házból, mikor Riley ismét próbálkozott. Nem tudom, hogy ennek a srácnak mi a baja, de még szerintem is túl sok időt pazarol rám. A keze ismét megtalálta a lábamat, de most egy kicsivel a térdem fölötti részt szorította meg. Egy pillanatig gondolkoztam, hogy mit is csinálhatnék, de végül rájöttem. Nem vághattam megint gyomorszájon – pedig mennyire akartam -, de attól még okozhattam neki fájdalmat. Még mindig ott tartotta a kezét, és én gyengéden végig simítottam rajta, majd belemélyesztettem a körmeimet. Hallottam, hogy felszisszent, de sajnos túl halkan. Gyorsan elkapta a kezét, és döbbenten nézett rám, mire rámosolyogtam. Azonban arra nem számítottam, hogy ő is ezt fogja tenni.

-          Riley, mi lenne, ha körbevezetnéd Lanáékat az emeleten? – kérdezte Joe, és már tudtam, hogy megint az lesz, ami nekem a legkellemetlenebb.

-          Persze, apa. – mosolygott, amitől majdnem elállt a lélegzetem, de igyekeztem túltenni magam rajta, hogy ezt érzem, valahányszor kivillannak a fogai. Nem mintha ettől jobban kedveltem volna. Valószínű, hogy valami beteg, szex mániás állat.

A Lanáékat úgy értette Riley apja, hogy engem és a húgomat, amiből következett, hogy Madison is jött velünk. Felálltunk az asztaltól, én pedig döbbenten figyeltem, hogy Riley kiemeli a székből Madisont, és a karjába veszi. Igazán imádnivaló volt, de ezt igyekeztem elnyomni magamban. Lehet, hogy mégsem akkora tahó.

Lizzie rám nézett, én pedig visszanéztem rá, olyan tekintettel, hogy tudassam vele, én nem fogom felvenni. Ezt Riley is látta, mire felnevetett.

Odament Lizzie-hez, és letérdelt elé, így körülbelül egy magasságban voltak.

-          Szeretnéd, hogy felvegyelek? – kérdezte kedvesen a húgomtól. Fél füllel hallottam, hogy a szüleim felsóhajtanak Riley kedvességétől.

Lizzie tétovázott, hol Madisont nézte, hol Riley-t, majd végül édesen elmosolyodott, és bólintott. Gyorsan körülölelte a fiú nyakát, Riley pedig őt is felemelte. Ezen meglepődtem, mert külön-külön a kezeire körülbelül tizenöt kiló nehezedett, és látszólag meg sem kottyant neki.

Aztán megrántottam a vállamat, és követtem őket az emeletre. Sorban elmondta, hogy melyik kinek a szobája, de mikor a sajátját mutatta, kihívóan rám mosolygott, amit én egy fintorral jutalmaztam.

-          Lizzie, akarod, hogy megmutassam a játékaimat? – kérdezte félénken Madison, és rájöttem, hogy mennyire édes kislány. Persze a húgom rögtön beleegyezett, és pedig pánikba estem. Riley bevitte őket Madison szobájába, én pedig azon tűnődtem, hogy most talán megszökhetnék. De mintha a fiú tudta volna, hogy erre készülök, gyorsan kilépett a húga szobájából, és megragadta a kezemet. Nem tudom, hogy miért nem tiltakoztam. Igazából ez a lehetőség akkor jutott eszembe, mikor már bent voltunk a szobájában.

-          Ki akarok menni – mondtam, és kitéptem a kezemet Riley kezei közül. Ő viszont csak mosolygott rám.

-          De hát csak most jöttél – jelentette ki édesen artikulálva, és ezzel képes volt eltántorítani a tervemtől egyetlen pillanatra. És ez a pillanat elég volt neki, hogy az ajtajához menjen, és kulcsra zárja azt. Remek!

-          Most le fogsz teperni úgy, hogy a szüleink lent vannak? – kérdeztem gúnyosan. Valamiért egyáltalán nem féltem attól, hogy ez be is következhet.

-          Természetesen nem. – Elment mellettem, és leült az ágyára. Hátra tette a kezeit, és azokon támaszkodott, miközben engem vizslatott, olyan szemekkel, hogy legszívesebben kiszúrtam volna őket.

-          Most mi van? – fordultam idegesen felé, mert szemet szúrt, hogy a szemei megállapodtak a fenekemen, és ez idegesített. Igyekeztem elnyomni a remegést a hasamban, ami jelezte, hogy a testemnek igen is tetszik, ahogyan ez a srác nyílt ajánlatokat tesz nekem, és a testemet stíröli.

-          Csak elképzeltelek meztelenül.

-          Nem tudom, hogy tudod-e, de ezzel a szöveggel nem tudsz senkit ágyba vinni. – néztem rá elvörösödve, és próbáltam elrejteni a döbbenetemet.

-          Tudom. – Idegesen vettem tudomásul, hogy feláll, és közelebb jön hozzám. – Csak veled vagyok ilyen. Tetszik, mikor dühös vagy rám. És az is nagyon bejön, hogy fájdalmat akarsz nekem okozni, mert ilyenkor mindig eszembe jut, hogy ugyanilyen heves leszel-e, mikor szexelünk.

-          Azt lesheted, hogy mikor fog ez bekövetkezni. – elléptem mellőle, de ő ismét megragadta a kezemet. Nagyon idegesített ez a hülye szokása.

-          Nem tudod letagadni, hogy vonzódsz hozzám. – Az ujjait végigfutatta a karomon, és nem tudom, hogy miért nem húzódtam el tőle. – Látszik az arcodon, hogy tetszik, mikor hozzád érek. Ez pedig elég izgató hatással van rám. – rám mosolygott, mikor meglátta, hogy libabőrözni kezdett a kezem. Gyorsan elrántottam. – Szeretnék megkérdezni valamit? Nem muszáj válaszolnod. – egy pillanatra tétovázott. – Szűz vagy még?

Erre természetesen nem válaszoltam, de szerintem az arcom vörössége elég árulkodó volt.

-          Voltál már fiúval? – kérdeztem hirtelen egy hülyeséget, mert el akartam terelni a figyelmét a – számomra – kényes témáról.

-          Mi? – kérdezte kikerekedett szemekkel. – Hogy jön ez ide? Nem, persze, hogy nem!

-          Hát, ha te kérdezhettél valamit, akkor én is.

-          És neked rögtön ez jutott eszedbe? – mosolyogva jött közelebb hozzám, majd ismét leült az ágyra. – Tényleg rossz benyomást tehettem rád, ha ezekre gondolsz. – mondta, majd rám villantott egy kihívó mosolyt. – De most, hogy belegondolok, Denisnek tényleg kívánatos idomai vannak, mikor megfeszülnek az izmai… Jézusom, ezt a vágyat lehetetlen elviselni. – nevetett fel a szemeit forgatva. – Mindjárt felrobbanok!

-          Fúj – nyögtem ki, majd én is nevetni kezdtem. Tiszta hülye ez a srác. – Tudod, ez nem valami jó csajozós szöveg.

-          Tudom. – nevetett még mindig. – Nem így szoktam. Máskor elég megnyerő vagyok. De te alaposan kikészítettél…

-          Még hogy én? – kérdeztem sértődötten. – Már megbocsáss, de te másztál rám, és még csak egy napja lakunk itt.

-          Igen, igazad van. Még nem jöttél bele az itteni életbe.

-          Ezt hogyan érted? – közelebb mentem hozzá, és leültem az ágy szélére. Elnézően mosolygott rám, és nem jött közelebb.

-          Tudod, Graftonban elég szokványos az ilyesfajta közeledés. – Célzott a hülye viselkedésére, mire megforgattam a szemeimet. – Komolyan beszélek, Lana! Abban a korban vagyunk, mikor ez természetes, és bevallom, hogy kicsit fáj, hogy ilyen elutasító vagy velem.

-          Nem is vagyok elutasító – motyogtam, mert meglepett a hangjából kicsendülő szomorúság. – Csak nem engedem, hogy letaperolj, és lefektess. Még nem is ismerjük egymást.

-          De miért nem engeded? – kérdezte, mintha erre nem válaszoltam volna az előző mondatommal. Nem mondtam neki semmit, de ő közelebb jött, így nagyon közel kerültünk egymáshoz. – Lehetne ez az első ismerkedési lehetőségünk. – gyengéden megérintette az arcomat, és közelebb hajolt hozzám.

-          Már megint nyomulsz. – fordítottam el a fejemet, mire még közelebb hajolt, és megpuszilta az arcomat. A hasam megremegett, és pánikba estem. Gyorsan felpattantam, mert nem akartam, hogy végül mégis beadjam a derekamat. Egyáltalán hogy jutott ez az eszembe? Mihamarabb ki akartam ebből a szobából kerülni, mert kezdtem úgy érezni magam itt, mintha száz fok lenne, és a ruháim idegesítenének. De igyekeztem bemesélni, hogy ezt csak Riley pásztázó tekintete miatt van, és nem azért mert én is vágyom rá.

-          Hol van a kulcs? – kérdeztem, mikor megláttam, hogy hiányzik a zárból.

-          Komolyan azt hitted, hogy ilyen könnyen megszabadulhatsz tőlem? – kérdezte hitetlenkedve, és felállt az ágyról.

-          Miért? Most meg akarsz erőszakolni? – kérdeztem gúnyosan, mert ebben eléggé kételkedtem. Az egyrészről elég frusztráló volt, hogy ilyeneket mondott és csinált, de nem gondoltam, hogy képes lenne erre. Ahhoz túl kedves volt…

-          Nem. Azt nem nevezik erőszaknak, ha mindkét fél akarja – jelentette ki vigyorogva, miközben megkerül, és az ajtónak támaszkodott. Remek!

-          Miből gondolod, hogy én akarom? – kérdeztem összehúzott szemekkel. Hihetetlen, hogy alig fél nap alatt képes volt olyan érzéseket kihozni belőlem, amelyeknek a létezéséről sem tudtam. De harcoltam ezek ellen, mert többre tartottam magam annál, hogy egyszerűen csak beugrom, majd kiugrom az ágyából.

-          Mondjuk úgy, hogy elég egyértelmű. – Felsóhajtott, mikor látta, hogy hitetlenkedve nézek rá. Azért ennyire nem tetszik ez a srác. – Általában, ha hozzád érek, elpirulsz, és a kezeid megremegnek. Az ajkaidat is mindig megnyalod, ha túl közel vagyok hozzád, és csak, hogy tud, ilyenkor az őrületbe tudsz kergetni. Szeretnéd, hogy folytassam?

-          Nem. - ráztam meg a fejemet szégyenkezve. Tényleg ilyeneket szoktam csinálni? Soha többé nem szabad Riley-val találkoznom. – Kiengedsz?

-          Nem – mondta mosolyogva. – De ha ki akarsz menni, akkor csak tessék. – Értetlenül néztem rá, mire arrább állt az útból, de a kulcs még mindig nem volt ott.

-          És hol a kulcs? – kérdeztem meg bosszankodva, mire ismét kihívó mosolyt villantott felém.

-          A farzsebemben. – mosolyodott el elégedetten. Hát ez remek!

-          És gondolom, nem tervezed, hogy ideadod. – Ezt inkább kijelentettem, mint kérdeztem.

-          Nem. –mosolygott ismét. – Ha ki akarsz menni, akkor vedd ki a zsebemből.

Elnyomtam magamban egy káromkodást, és azon agyaltam, hogy ezt hogyan vigyem véghez úgy, hogy nem kerülök túl közel hozzá, és nem tapizom le a hátsóját. Bár igazából ezek a problémák nem is estek annyira nehezemre.

Végül mélyet sóhajtva megindultam felé, és mikor látta, hogy mire készülök, kicsit eltávolodott az ajtótól, ezzel felkínálva nekem a lehetőséget.

Valószínű, hogy mélyvörös lehettem a zavartól, de tényleg ki akartam jutni ebből a bűnre csábító szobából.

Megpróbáltam megkerülni, de nem engedte, és rögtön leesett, azt szeretné, hogy találomra vegyem ki a kulcsot a zsebéből.

Ez nagyon nem tetszett nekem, de aztán mélyet sóhajtva közelebb férkőztem hozzá. Éreztem, hogy az arcom lángba borul, és a légzésem is jobban hasonlított zihálásra, mint szerettem volna.

Igyekeztem összpontosítani erre a könnyű, ám annál zavarba ejtőbb feladatra. Elhatároztam, hogy gyors leszek, így kapkodva benyúltam a farzsebébe. Arra azonban nem számítottam, hogy a közelséget Riley ki fogja használni. Ezért nagyon is meglepődtem, mikor egy lépést hátrált, így a kezem a teste és az ajtó közé szorult.

Aztán az egyik döbbenetből estem a másikba, majd a harmadikba. Riley olyan gyorsan tapasztotta rá a száját az enyémre, hogy először fel sem fogtam. Majd rájöttem, hogy ezt én mennyire élvezem. Nyilvánvalóan nem ez volt álmaim csókja, de sokkal jobb volt, mint valaha elképzeltem. Még körülbelül tizenkét éves koromban kaptam az első csókomat, ami valójában nem volt az, mert szimplán csak szájra puszi volt. És emlékszem, hogy mennyire nem volt jó, mert egy elég durva sráctól kaptam, aki nem nagyon örült, hogy ezt kell velem tenni-e, de nem volt más választása, mert egy fogadást akart megnyerni. Borzalmas élmény volt és meglepően undorító. Riley csókja azonban nem volt rossz, sőt mindent elsöprő örömmel töltött el. Aztán a sokk hatása kezdett elmúlni, és rájöttem – és ez döbbentett meg a legjobban -, hogy visszacsókoltam.

Az egyik kezem még mindig beszorítva volt, de a másik már Riley fejét húzta közelebb, miközben megengedtem, hogy elmélyüljön a csókunk. Ahogy a nyelve találkozott az enyémmel, a hasamban az izmok megremegtek, és mintha egy csomó nőtt volna benne, amelyet csak az tudott kioldozni, hogyha még közelebb kerülök Riley-hoz. Annyira élveztem, hogy szinte önkívületi állapotban nyomtam magamat még jobban hozzá, és éreztem, hogy erre az engem csókoló fiú elmosolyodik.

Nem akartam ezzel törődni, de már láttam magam előtt, hogyan fog rám nézni, mikor befejeződik nyelveink édes kergetőzése. Ez valamelyest kijózanított, és megpróbáltam magamtól egy kicsit eltolni, de nem nagyon engedte. Még szorosabban szorított magához a derekamnál fogva, és nem emlékeztem, hogy mikor ölelt körül. 

A mozdulatai hihetetlenül hevesek voltak, és egyáltalán nem hasonlított azokra a buta, romantikus filmekben szereplő fiúkra, akik szerelmes csókokkal jutalmazzák barátnőiket. És ez volt az a pont, mikor végre elérte az agyamat az az információ, hogy Riley ágyba akar vinni, és én pedig mindent beleadok, hogy ezt könnyen véghez is vigye. Mert valóban visszacsókoltam, de ha ez nem lett volna elég, még szenvedélyesen hozzá is dörgölőztem. És hülye lenne, ha ezt nem úgy értelmezi, hogy én is benne vagyok a dologban. Ha ebben a pillanatban belegondoltam, szinte biztos, hogy igent mondtam volna neki, bár ezt nem tudtam reálisan megítélni, mert a nyelve elmélyülten simogatta az enyémet, míg a keze végig simított a fenekemen.

Elhatároztam, hogy még azelőtt cselekszem, hogy elveszíteném a fejemet, de ezt nem nagyon akaródzott megtennem. Aztán bevillant a kép, hogyan fogok szenvedni azután, hogy lefeküdtem Riley-val. Mert ahhoz kétség sem fért, hogy mikor együtt leszünk, nagyon élvezni fogom, de nagyon meg fogom bánni, hogy egy ismeretlennek adom magamat először. Mindenki azt állítja, hogy az első együttlét nagyon fontos, és ezt én is így gondoltam. Bár az én esetem nagyon is bonyolult, mert ő az első fiú, aki így viszonyul hozzám. És mi lesz, ha ő lesz az egyetlen? Erre majdnem elsírtam magam, de igyekeztem inkább arra gondolni, hogyan toljam el magamtól Riley-t.

Kicsit magtoltam a mellkasát, miután sikerült elszakítanom a kezemet a selymes tincsei közül, de nem engedte magát. Aztán arra a következtetésre jutottam, hogy az elég kijózanító hatással lesz rá, ha ismét fájdalmat okozok neki. Bár ebben nem voltam száz százalékig biztos.

Voltaképpen sajnáltam őt és persze magamat is. Mert az én hibám volt, hogy félre értett, és most mégis elutasítom. De szinte biztos voltam benne, hogy nem fog elveszni az önbizalomhiány szörnyű érzésében. Valószínű, hogy még a mai nap összeszed valami csajt, aki majd szépen kielégít a vágyait. Valamiért ez fájt, és ideges lettem, mikor rájöttem, hogy azért érzek így, mert én akarok lenni az a lány.

És ez volt az a pillanat, amikor már nem hagyhattam tovább fajulni ezt a dolgot. Már így is túl nagy hatással volt rám…

Egy határozott mozdulattal kicsit hátrébb húztam a fejemet, hogy megszakítsam nyelveink játékát. Amit érzékelte ezt, újra közelebb húzott, de ez pont kapóra jött. Erősen beleharaptam az alsó ajkába, és hallottam, amit felnyög a fájdalomtól. A kezei lehullottak rólam, és még mielőtt újra a karmai közé kerültem volna, elhúzódtam a szoba legtávolabbi sarkába.

Ziháltam, és csalódottan vettem tudomásul, hogy nem tudtam a kulcs megszerzésére koncentrálni. Remek!

Furcsa volt a sós, kesernyés íz a számban, mert Riley csókja inkább volt mentolos és édes, mint ez. Az ajkaim bizseregtek, ahogy a hasamban lévő izmok is. Kis idő elteltével jöttem rá, hogy eltúloztam azt a harapás dolgot, mert minden bizonnyal Riley vére okozta a furcsa ízt a számban. Majdnem elsírtam magamat, amiért fájdalmat okoztam neki.

Félve felnéztem rá, és láttam, hogy az alsó ajka tényleg véres. Elég furcsa pillantásokat lövellt felém, és biztos voltam benne, hogy megutáltattam magamat azzal az egyetlen fiúval, aki vonzódást mutatott felém. Erre összeszorult a mellkasom. Könnyek csípték a szemeimet, de mélyet sóhajtva lenyeltem a sírhatnékomat.

Majd lesz rá elég időm otthon, gondoltam csalódottan, miközben lehajtott fejjel közelebb mentem Riley-hoz, hogy elkérjem a kulcsot. Biztos voltam benne, hogy ezek után aligha akar több időt rám pazarolni, ami szintén fájt.

-          Kérlek, add ide a kulcsot. – tártam ki előtte várakozóan a tenyeremet, de meg sem mozdult. Kénytelen voltam felnézni rá, de ő elég zavarodottan tekintett vissza rám.

-          Neked nem volt jó? – kérdezte furcsán szomorúan. Nem tudtam, hogy tényleg ezt érzi-e, vagy csak megint megjátssza magát.

-          Bocsáss meg, azért mert megharaptalak. – tértem ki a válasz elől.

-          Szóval jó volt – jelentette ki sokkal vidámabban, amin meglepődtem.

-          Ezt honnan veszed?

-          Ha valamiben igazam van, akkor sohasem válaszolsz. – vigyorgott rám, már megint olyan kedvesen, mint szokott. – Amúgy nem haragszom rád. Egyre jobban tetszik, hogy ilyen heves vagy. Már tényleg várom a közös éjszakánkat.

-          Olyan hülye vagy! – nevettem fel hisztérikusan. Örültem neki, hogy mégsem utált meg, de még mindig zavarban voltam az ajánlatai miatt.

-          De tetszem neked. – Ez is kijelentés volt, nem kérdés. Hirtelen közelebb húzott magához, mire megrémültem. Lehet, hogy megint megcsókol? De nem azt tette, csak közelebb hajolt a számhoz, majd a fogai közé vette az alsó ajkamat. Arra gondoltam, hogy most vissza fogja adni, amit kapott tőlem, de nem tette. Gyengéden harapott meg, amitől szinte felrobbant a testem. Legszívesebben hevesen csókolni kezdtem volna.

Ádáz harcot vívott a jó és a rossz énem, és az utóbbi állt nyerésre, ami annak volt köszönhető, hogy Riley megszívta az alsó ajkamat. Hogy csinálhat valaki valamit ilyen jól? Mert tényleg nagyon értett hozzá, hogy elvegye az eszemet. Végül nyugtáztam, hogy ez lesz az utolsó alkalom, hogy engedek a vágyaimnak, így rányomtam a számat az ajkaira.

Azonban Riley anyukájának a felszólítása megállította a ténykedésünket, így kénytelen voltam elhúzódni, de még Riley hozzám hajolt, és megnyalta az ajkaimat. Megforgattam a szemeimet, de aztán zavartan elhúzódtam, mikor megfogta a kezemet. Ez a mozdulat most furcsán intimnek számított, azok után, amiket csináltunk. Felnevetett zavart arckifejezésem láttán, de nem erőszakoskodott.

Kinyitotta az ajtót, ahol már a két kislány várakozott ránk. Nem tudom, hogy mit lehetett látni az arcomon, de Lizzie elég csodálkozva nézett rám.

Felsóhajtottam, és a kezemet nyújtottam neki. Meglepődött ezen a viselkedésen, és elszégyelltem magam. Tényleg túl keveset foglalkoztam vele. Nagyon szerettem a húgomat, de túlságosan idegesített a folytonos energiája, így nagyon kevés időt töltöttem vele.

Végül mosolyogva megfogta a kezemet, és lefelé kezdtünk menni. Vigyáznom kellett, hogy ne lépjek túl nagyokat, mert nem akartam, hogy Lizzie kellemetlenül érezze magát, amiatt, hogy meg kell szaporáznia a lépteit.

Mikor leértünk már mindenki minket várt. A szüleim is meglepődtek azon, hogy a húgom kezét fogom, így még jobban elszégyelltem magam. Az azonban feltűnt, hogy túlságosan izgatottak, és emiatt a hasamban lévő vágyakozó csomó kellemetlen gombóccá alakult.

-          Arra gondoltunk, hogy megmutatnánk nektek a túrahelyeket – kezdte Joe. – Mi nagyon sokat járunk kirándulni, és hallottuk, hogy ti is szerettek a természetben lenni. – Vagyis csak anyuék, akartam volna kijavítani, de csöndben maradtam. – Szóval, ha nektek is jó, akkor ma délután elmehetnénk piknikezni.

Lizzie boldogan felsikkantott, és a szüleimhez rohant. Engem valamiért elöntött a páni félelem, és tudtam, hogyha még közelebb kerülök Riley-hoz, akkor nem tudok ellenállni neki, amiből következik, hogy le fogok feküdni vele…