,,Szeress!": 14. fejezet:

14. A Lana-Rileyféle barátság kezdete:

Ismét a recepcióra mentem, és megkérdeztem, hogy hol találunk egy patikát. A pult mögött álló fiú meglehetősen furcsa pillantással mért végig, de azért elmondta, hogy merre kell menni.

-          Úgy nézel ki, mint egy csöves – válaszolt Lana a kimondatlan kérdésemre, mikor már kint voltunk.

-          Ez kedves, köszönöm! – karoltam át a vállát, majd az arcához hajoltam, és megpusziltam. Azt hiszem, nem várta, hogy ezt fogom tenni, mert döbbenten nézett rám.

-          Egyébként tényleg pia szagod van – rázta meg a fejét, amin elmosolyodtam.

-          Nem számít – mondtam, mire kíváncsian megvillantak a szemei. – Szinte már felnőtt vagyok, szóval nem szólhat bele senki.

-          Hát azért ez nem így megy – morogta szinte magának, de meghallottam.

-          Pedig így kellene lennie, már nem számít, hogy a szülők mit akarnak beléd erőltetni – szorítottam meg a kezét, amelyet még mindig nem engedtem el. Látszólag ez nem zavarta őt. – Lana, már felnőtt nő vagy, ne hagyd, hogy irányítsanak!

-          Azért mégis csak egy tizenhét éves lány vagyok, és a szüleim neveltek fel…

-          Ne úgy gondolkozz, mint őt – vágtam a szavába, mire kirántotta a kezét az enyémből. – Úgy beszélsz, mintha őket hallanám. De már nem kell mindig rájuk hallgatnod, mert már felnőtt vagy, önálló gondolatokkal és döntésekkel.

-          Mintha te annyira kihasználnád azt, hogy már ennyi idős vagy – morogta durcásan.

-          Vannak önálló döntéseim – feleltem sértetten, de sajnos úgy hangzott, mint egy durcás kisfiú hisztije. – Nem kényszeríthetnek semmire, és ezt ők is tudják, de néha elég gázul fogadják a döntéseimet.

-          Gázul? – fordult felém, mire ismét megfogtam a kezét. Nem húzta el.

-          Például nem akartam eljönni ide, – kezdtem mesélni – és persze kiakadtak, hogy ezt nem tehetem meg, meg hasonlók, és bevetették a titkos fegyvert.

-          Titkos fegyvert? – kérdezett vissza, mikor jelentőségteljesen elhallgattam. Már vigyorgott, és ez tetszett.

-          Madisont. – Úgy ejtettem ki a húgom nevét, mintha valami világvégét okozó szerről beszélnék, mire Lana elnevette magát.

-          Örülök, hogy mégis eljöttél – szorította meg a kezemet. Ettől melegség járt át, de próbáltam nem arra gondolni, hogy hol a legmelegebb a testem.

A patika nem volt messze. Csak pár utcát kellett gyalogolnunk, és megtaláltuk a gyógyszertárat. Ennek nem örültem túlzottan, mert már sötétedett, és így lett volna okom rá, hogy szorosan magam mellett tartsam.

Bent gyorsan előkerestem Kaitlyn receptjét, amellyel ki tudtam váltani az esemény utáni tablettákat. Lana elpirulva nézte meg, hogy mi van a kezemben. De nem akartam, hogy tudja, ezt a nővéremtől csórtam el még a nap folyamán. Meg akartam leckéztetni őt, amiért olyan rohadtul pletykás volt, és ez kezdetnek megtette.

Lana meglepően zavarban volt, így nem is erőltettem, hogy eljöjjön velem a pénztárig. Még szerencse, hogy ezt tettem, mert a pult mögött egy meglehetősen perverz tekintetű bácsi állt, aki folyamatosan hülye vigyorokat villantott rám. Emlékeztetnem kellett magamat, hogy tisztelni kell az időseket.

-          Itt van – nyújtottam felé a dobozt, mikor kiértünk a szabad levegőre. Elpirulva köszönte meg. – Nincs gáz, oké?

-          Oké – vigyorgott rám, mikor átkarolva a vállait magamhoz húztam. Hülye és hirtelen ötlet volt, de a szájára nyomtam az enyémet.

Először megmerevedett, majd megpróbált eltolni magától. Engedtem neki, bár rosszul esett, hogy nem sikerült elcsábítanom. Ez azért sértette a férfiúi önbecsülésemet.

-          Van egy olyan tippem, hogy ez nem tartozik a barátság szabályai közé – motyogta lehajtott fejjel, mire megkönnyebbülten sóhajtottam fel, és a mellettünk kanyargó falhoz szorítottam.

-          De talán a Lana-Riley barátsághoz hozzá tartozhatna – suttogtam, és egyre közelebb hajoltam a szájához.

-          Riley! – tiltakozott erőtlenül, és meglökte a mellkasomat. Elkaptam a kezét, és végig csókoltam minden ujját. Éreztem, hogy megremegett.

-          Bocsánatot szeretnék kérni, amiért majdnem… - kezdtem volna nyavalyogni, hogy mekkora egy seggfej vagyok, de belém fojtotta a szót.

-          Nem számít, jó? – suttogott nagyon közel az ajkaimhoz. – Ne beszéljünk többet róla.

Megcsókolt, és már semmi kedvem nem volt bocsánatot kérni. Csak csókolni akartam őt addig, míg remegve nem könyörög nekem, hogy az utcán tegyem magamévá.

Azonban elhúzódott még mielőtt a nyelvemmel hozzá érhettem volna az ajkaihoz.

Értetlenül néztem rá, mire kedvesen rám mosolygott, és eltolt magától. Engedtem neki, bár jobban örültem volna, hogyha a kezeinek más elfoglaltsága lett volna.

-          Örülök, hogy barátok lettünk – suttogta, majd elindult a szálloda felé. Nem akartam még haza menni, és ezt el is mondtam neki. – Akkor mit csináljunk?

-          Mondjuk üljünk le ide, és beszélgessünk! – ragadtam meg a kezét, és a közeli padhoz húztam.

-          És miről szeretnél beszélgetni? – kérdezte kíváncsian, mikor leültettem a padra. Én is helyet foglaltam mellette, és igyekeztem minél közelebb húzódni hozzá.

-          Még nem tudom – sóhajtottam, de azt már sejtettem, hogy beszélgetés helyett mit fogok csinálni vele.

Közelebb hajoltam hozzá, és megcsókoltam, de elhúzódott. Egyre kevésbé tetszett, hogy ennyire könnyen képes már eltolni magától.

-          Riley, ez nem lesz így jó. Ez így… – kezdte, mire a szavába vágtam.

-          Ez is barátság, csak egy kicsit másként.

-          De te is tudod, hogy én nem erre gondoltam – motyogta elfordulva. Idióta – szidtam magamat.

-          Tudom. – Megdörzsöltem a szemeimet, mert hirtelen nagyon fáradt lettem. Akármennyire is akartam többet, nem szabadott engednem a vágyaimnak. Nem szerettem volna, hogy Lana egyszerűen azt mondja, hogy többé nem vagyunk barátok. A közelében akartam lenni. – Bocsáss meg!

-          Nem kell bocsánatot kérned, csak szeretném ezt tisztázni – érintette meg a vállamat, majd egy puszit nyomott az arcomra. – Csak barátok, jó?

-          Jó – egyeztem be. – De azért szájra puszik mehetnek?

-          Riley! – csapott rá a vállamra.

-          De most komolyan – vigyorogtam. – Egy csomó barátságban úgy köszönnek, hogy szájra pusziznak…

-          Azok a barátságok általában melegek és csajok között vannak, de…

-          Hát igazából már egyszer meggyanúsítottál azzal, hogy meleg vagyok. – Emlékeztem még, mikor azt kérdezte, hogy voltam-e már fiúval. Még a gondolattól is hányingerem támadt. Bár még részeg voltam kissé, tudtam, hogy a hányingert most nem ennek a számlájára kell írni.

-          Fogalmam sincsen, hogy jutott az eszembe az a hülyeség. Pont te, aki körülbelül minden csajra ráindul. – Na ez azért szíven ütött. Ezt ő is észrevette. – Oh, bocsánat! Nem úgy gondoltam!

-          Nem gáz – legyintettem, és próbáltam laza lenni. Nem tudom, hogy sikerült-e. Elég nehéz volt elnyomnom a késztetést, hogy megmutassam neki, jelenleg az egyetlen, akire rá akarok mászni az ő.

-          Lehet, hogy vissza kéne mennünk – javasolta, mikor már túl hosszú ideje bámultam. Tudtam, hogy totálisan úgy viselkedtem, mint egy gyogyós, de nem érdekelt.

Ismét közelebb hajoltam hozzá. Rá akartam tapasztani a számat az övére, hogy képtelen legyen tiltakozni.

-          Riley! – szólt rám megrovón, mire mintha tényleg ártatlan lennék, felemelem magam előtt a kezeimet.

-          Csak egy puszi – bizonygattam, de ha az ő helyében lettem volna, nem bíztam volna bennem.

Nem válaszolt, csak megadóan sóhajtott, mire megcsókoltam. Puszit mondtam, de annál sokkal többet akartam.

Beletúrtam a hajába, és úgy húztam közelebb. Tudtam, hogy ez túl sok lesz neki, de abban a pillanatban nem érdekelt. Csak az számított, hogy érezhettem az ajkait, és a nyelvét.

-          Riley! – húzódott el, de még nem akartam elengedni.

-          Csak egy perc…

Azzal tovább csókoltam, miközben a kezem a fenekére simult. Megmarkoltam, és közelebb húztam magamhoz. Ismét magamévá akartam tenni, de tudtam, hogy lehetetlen.

A másik kezem, amelyik eddig a fejét tartotta, a mellére siklott, miközben éreztem, hogy újra készen állok, hogy eggyé váljunk.

Annyira élveztem a csókját, és az édes eperillatú leheletét, hogy észre sem vettem, mit tettem.

Elhúzódott, ami felért egy gyomorszájon rúgással, majd ismét felpofozott. Na, ez most tényleg rohadtul fájt.

Fájdalmas tekintettel néztem rá, de az ö szemei szikráztak a dühtől. Egyáltalán nem tanúsított megbánást.

Megint én hibáztam, és valamiért azt éreztem, hogy most ha nem teszek valamit, tényleg elveszítem még a barátságát is. Ezt nagyon nem akartam.

-          Héj, várj már! – kértem, mikor öles léptekkel megindult a szálloda felé.

-          Egy barom vagy! – fordult vissza.

-          Lana, várjál! – megragadtam a kezét, mire ismét le akart keverni egy pofont. Elkaptam a felém lendülő mancsát. – Beszéljük meg, jó?

-          Szerintem nincs miről beszélnünk! – morogta dühösen, miközben megpróbálta lefejteni a kezemet a csuklójáról. Jó lett volna, ha ezt abba hagyja, mert körülbelül úgy nézhettünk ki, mintha meg akarnám erőszakolni.

-          Szerintem meg van! Barátok vagyunk! – húztam magamhoz, és tűrtem, hogy a kezével püfölje a mellkasomat.

-          Azt akartam, hogy azok legyünk, de te folyamatosan megcsókolsz, és…

-          Szerelmes vagyok beléd, hogyne akarnálak megcsókolni? – kérdeztem flegmán. Mintha az olyan könnyű lenne, hogy nem csókolom meg, mikor olyan közel vannak az ajkai, vagy mikor megérzem az illatát.

-          De nem tudod, hogy milyen érzés ez nekem. – Nagyon figyelnem kellett, hogy értsem a szavait, mert a mellkasomhoz nyomta az arcát. Igyekeztem nem arra gondolni, hogy ez délebbi testtájaimon milyen reakciót váltott ki.

-          Ezt nem értem – suttogtam erőtlenül. Gyerünk Riley! Meg tudod csinálni! – bíztattam magam, de akaratlanul is belegondoltam, hogy milyen közel van a csípője az ágyékomhoz.

-          Amikor megcsókolsz, úgy érzem magam, mintha egy könnyűvérű liba lennék, érted? – Csalódottan vettem tudomásul, hogy már megint nagyon mérges rám. Ezt bizonyították könnyesen szikrázó szemei, amelyekkel a döbbent arcomra meredt.

-          Nem akarom, hogy ezt érezd…

-          Akkor miért érezteted ezt? – lökte meg a mellkasomat, de nem engedtem el. – Úgy érzem magam, mintha egy használatra kész rongy lennék. Csak megcsókolsz, lefektetsz, aztán majd eldobsz? – kérdezte hisztérikusan, mire halkan elkáromkodtam magam.

-          Nem érted? Szeretlek! Itt csak nekem van okom félni, hogy megsérülök, nem pedig neked!

-          De félek – sóhajtotta, és ismét a mellkasomhoz bújt. Kezdtem összezavarodni.

-          Mitől?

-          Attól, hogy megtudják – motyogta sírós hangon. – Nem akarom, hogy bárki megtudja, hogy úgy voltam vele, hogy nem is jártunk…

-          Nem mondom el senkinek – biztosítottam róla. – És nem fogok többet úgy hozzád érni. – Nagyon nem volt ínyemre ez az ígéret, de meg kellett tennem, ha nem akartam elveszíteni őt.

-          Köszönöm – ölelt szorosan magához, és ismét parancsolnom kellett magamnak, hogy ne a feszítésre koncentráljak. – Menjünk vissza, jó? – Csak némán bólintottam, és most először örültem, hogy egy kis távolság lett a testünk között.

Némán baktattunk a sötétedő utcán, és közben azon agyaltam, hogyan fogom magamat leállítani, ha valami olyat tesz, amitől begerjedek. Nem volt ötletem.

Elgondolkoztam azon, hogy talán jobb lett volna az eredeti tervem mellett maradnom. Bosszút állni rajta, csak szimplán játszani vele, és annyiszor lefektetni, ahányszor esélyem van rá. Igen, ez nyilvánvalóan kellemesebb lett volna.

De így csak szimplán hülye barátok voltunk. Már most utáltam az egészet, bár annak örültem, hogy vele lehettem.

Idő közben rájöttem, hogy a beszélgetésünk elég haldoklóra sikeredett, ezért inkább kérdezősködni kezdtem lényegtelen dolgokról.

-          Mi a kedvenc színed? – kérdeztem, mire elnevette magát. – Mi az?

-          Mi a kedvenc színem? – fordult hozzám mosolyogva. – Nem tudom elképzelni, hogy ez érdekelne.

-          Miért? Szerinted mi érdekel?

-          Mondjuk talán, hogy milyen színű a bugyim vagy valami ilyesmi – motyogta elpirulva. Rávághattam volna, hogy tudom, mert láttam, hogy fekete, de valószínűleg kiakadt volna rám, hogy mégis szóba hoztam, ami alig félórája történt köztünk.

-          Egyébként nincsen igazad – túrtam a hajamba frusztráltan. Idegesített, hogy azt gondolta, csak a szexen jár az eszem egész nap. Igazából nem volt igaza. A nap legnagyobb részében azon járt, de nem mindig. – Egy csomó minden érdekel. Szóval mi a kedvenc színed?

-          A sötétkék. – Elvigyorodtam. Nekem is az volt.

-          Nekem is – mondtam. – És mi a kedvenc filmed?

-          Nem mondom meg! – Döbbenten fordultam felé, mire elpirulva lehajtotta a fejét. Elképzeltem, ahogy Lana mindenféle pornófilmeket néz, és ezért nem akarja elárulni, hogy melyik a kedvence. Ez a gondolat nem tett túl jót a hasamban lévő kellemes görcsnek.

-          De miért nem? Nem fogok kiakadni, ha valami olyasmi… - jelentőségteljesen elhallgattam.

-          Miről beszélsz? – nézett fel rám vigyorogva. – Semmi szexszel kapcsolatos… Ez csak egy animációs film. A címe az, hogy Így neveld a sárkányodat.

-          Oh – sóhajtottam nagyon értelmesen. – Azt én is láttam. Még Maddievel néztük meg. Egész… tűrhető.

-          Tűrhető? – kérdezett vissza felháborodottan. – Szerintem Hablaty a legcukibb srác az egész világon. Ő inkább imádnivaló, nem pedig tűrhető. – Ez - bármennyire is játékosan mondta - nem esett jól. Igyekeztem a főszereplő hülye neve helyett az enyémet oda képzelni.

-          Ha te mondod – rántottam meg a vállaimat.

-          És neked mi a kedvenc filmed?

-          Nem tudom. – Tényleg nem jutott semmi az eszembe, kivéve egyet, de azt sohasem mondtam volna el neki.

-          Ugyan már! – bokszolt vállon. – Biztos, hogy van kedvenced… Na jó, ha annyira nincsen, akkor mondj pornót, nekem mindegy!

-          Nem szeretem a pornófilmeket – néztem bele a csillogó tekintetébe.

-          Hogyhogy? – Meglepettnek hangzott, és ez dühített.

-          Inkább csinálom, mint nézem.

-          Értem – sóhajtotta, majd felnézett rám, mint aki nagyon akar valamit mondani. De nem szólalt meg.

-          Mi az? – kérdeztem, de megrázta a fejét. – Lana, ne már! Barátok vagyunk! Bármit kérdezhetsz!

-          Oké – suttogta elvörösödve. Ezt még a sötét utcán is láttam. – Szóval… csak azon gondolkoztam, hogy te talán… már voltál… szóval voltál már kettő… lánnyal egyszerre? – Kérdésnek szánta, de szinte csak makogás lett belőle.

-          Voltam – mosolyogtam rá, de valamiért elviselhetetlen volt a kényszer, hogy kibökjem az igazságot. – De az volt az első és utolsó is.

-          Miért?

-          Mert nekem ez nagyon nem jön be – feleltem kissé undorodva. – Tisztára kikészít, ha a csaj nem velem foglalkozik, hanem egy másikkal. Én már csak ilyen önző vagyok. Szóval nem volt túl jó kettővel…

-          És volt már valakivel nagyon jó? – kérdezte ismét elvörösödve. Úgy döntöttem, hogy elmondom az igazságot.

-          Veled nagyon, de nagyon jó volt – sóhajtottam, és a férfiasságom lüktetni kezdett.

-          Tényleg? – nyelt nagyot, az arca még mindig vörös volt. Legszívesebben megcsókoltam volna a rózsaszínű ajkait, amelyek most világosnak hatottak.

-          Igen, szerintem veled volt a legjobb – vigyorogtam rá, mire lesütötte a szemeit. – Most vagyok először igazán szerelmes, szóval szerintem az még jobbá tette. De tuti, hogy az is közrejátszott benne, hogy várnom kellett rád.

-          Nekem is nagyon jó volt – suttogta, mire felnevettem. Sértetten nézett rám. – Mi az?

-          Én voltam neked az első, szóval még közel sem biztos, hogy olyan nagyon jó volt. – Nem tudom, hogy ezt miért mondtam. Totálisan magam ellen beszéltem. Úgy gondoltam, hogy ez még az alkohol hatása volt.

-          A lényeg az, hogy nagyon jó volt veled – felelte kissé dühösen.

Elvigyorodtam, és megragadtam a kezét. De amint rájöttem, hogy ezt nem lenne szabad, elengedtem.

-          Mi az?

-          Nem lehet – sóhajtottam, mire megragadta a kezemet.

-          Most lehet – vigyorgott rám, amelyet én is viszonoztam.

-          Kezdek összezavarodni – sóhajtottam. – Szóval szexelni jó volt velem, kívánsz és szeretsz velem csókolózni, ráadásul még a kezedet is foghatom… Most akkor hogy is van ez?

-          Az a bökkenő, hogy egy ilyen pasival mindenki ugyanezt érezné, szóval nem fogtál meg – mosolygott elégedetten.

-          Ilyen pasival?

-          Jaj, Riley, hiszen te is tudod! – morogta, de csak megráztam a fejet. Azt akartam, hogy kimondja. – Szóval mint te is tudod, minden csaj legszívesebben letámadna, és az ágyába cipelne, hogy kiélhesse rajtad a beteg vágyait. Körülbelül minden nő csorgatja utánad a nyálát…

-          Kivéve egyet – sóhajtottam, mire felnézett rám.

-          Nincsen kivétel – mondta ismét elvörösödve.

-          Akkor mégis miért…

-          Nem vagyok beléd szerelmes, és nem akarok játszani veled.

-          De attól még járhatnál velem – vetettem fel a csodás ötletemet.

-          Én nem vagyok az a típus, aki elkezd úgy járni valakivel, hogy nem szerelmes belé. Sajnálom – fordult felém, és láttam, hogy igazat mondd. Meglehetősen kínosra sikeredett a beszélgetésünk, ezért gyorsan másfelé terelte a szót. – Na, akkor melyik a kedvenc filmed?

-          A Fel! – morogtam végül, mire hangosan nevetni kezdett. Úriemberként kinyitottam neki a szálloda bejárati ajtaját, de még mindig nevetett. – Mi ennyire vicces?

-          Ezt nem akartad elmondani? – kérdezte, mire zavartan bólintottam. – Én meg azt hittem, hogy valami kőkemény pornófilm, vagy valami, és csak füllentettél…

-          Nem szokásom – motyogtam, mert hülyén éreztem magamat, amiért mégis elmondtam, hogy mi a kedvenc filmem.

-          És miért éppen a Fel!? – kérdezte, mikor a liftbe beszálltunk.

-          Mert pont ugyanolyan idegesítő, energikus kis hülye voltam kicsinek, mint Russell – sóhajtottam. – Nagyon idegtépő volt mindenkinek…

-          Én bírtalak volna – mosolygott rám, és megszorította a kezemet. Ha lehet, még jobban belészerettem. Olyan gyönyörű volt, és még mindig olyan ártatlan, annak ellenére, hogy már hatszor feküdtem le vele.

-          Azért nem hiszem – vigyorogtam rá. – Tuti, hogy állandóan a szoknyád alá akartam volna nézni.

-          De hát most is azt akarod – nevetett, és egyszerűen képtelen voltam nem vele nevetni a hülye viccén. Bár részben igaza volt…

Még mindig nevetett, de mikor a szobákhoz értünk lehalkította a hangját. Nem tudtam, hogy már visszaértek-e a szüleim, de igazából nem is érdekelt.

-          Akkor jó éjt, haverbarátnőm! – vigyorogtam rá, majd az arcához hajoltam, hogy puszit nyomjak rá, de olyat tett, amire egyáltalán nem számítottam.