,,Szeress!": 24. fejezet:

24. Barátság és önzőség:   

Riley karjaiban minden olyan könnyű volt. Pár perc elteltével megnyugodtam, és csak öleltem Rileyt.

-          Neked nem iskolában kellene lenned? – kérdezte, majd elhúzódott, és rosszallást tettetve rákoppintott az orromra.

-          Köszönöm – motyogtam, és nem kellett megmagyaráznom, hogy mit. Rögtön megértette, és bólintott.

-          Igazából nekem szolgált örömömre – vigyorodott el, majd a fájdalomtól eltorzult az arca. Nagyon rosszul nézett ki a száján lévő seb.

Nem nagyon gondoltam át, hogy mit teszek, már hajoltam is közelebb. Valószínűleg meg akartam vigasztalni vagy köszönetet akartam mondani neki egy csókkal.

De ahogy rájött, hogy mire készülök, eltolt magától. Ez felért egy pofonnal, de tudtam, hogy megérdemeltem.

-          Tudom, hogy mit akarsz csinálni – rázta meg a fejét dühösen. – Nem kell megköszönnöd így!

-          Sajnálom! – hajtottam le a fejemet. Igyekeztem palástolni, hogy mennyire fájt a visszautasítása.

-          Nem kell semminek megváltoznia – motyogta. – Maradjon minden, ahogy volt, én csak behajtottam azon a pöcsfejen, ami járt neki, de nem tartozol nekem semmivel.

-          Felfüggesztettek – mondtam döbbenten, dühöngve. – És ez miattam történt!

-          Nem miattad, ez azért történt, mert nem gondolkoztam. Nem a suliban kellett volna szétvernem, hanem valami eldugott helyen.

-          De akkor is felfüggesztettek! – méltatlankodtam, mire megforgatta a szemeit, és a hajába túrt. – Mit szóltak hozzá a szüleid?

-          Repestek az örömtől – felelte egyszerre feldúltan és ironikusan. Rávágtam egyet a vállára, mire elnevette magát, aztán fájdalmasan felszisszent.

-          Nem kellett volna ezt tenned – érintettem meg óvatosan az állát, majd mikor hagyta, hogy hozzáérjek, az ujjammal végigkövettem az alsó ajka vonalát.

-          Neked pedig ezt nem kellene tenned – húzódott el megint. – Vissza kellene menned a suliba! Egy igazolatlan óra nem para, de egy igazolatlan nap már elég gáz.

-          Ki akarsz dobni? – akadt el a lélegzetem. Nem nézett rám, a tekintetét a padlóra szegezte, és nem válaszolt. – Itt akarok maradni veled!

-          Jaj, Lana! Miért kell nehezebbé tenned ezt az egészet? – fordult felém dühösen szikrázó szemekkel. Hirtelen megragadta az államat, és közel hajolva az ajkaimhoz beszélni kezdett. – Nem túl könnyű helyesen gondolkodni, mikor ilyen közel vagy hozzám. De ha egy kis sikerrel járok, te akkor is ellent mondasz. Ha tudnád, hogy ez milyen nekem, akkor valószínű, hogy te is megpróbálnál elrohanni az egész elől.

-          De nekem csak te vagy – mondtam ki az igazságot, mire olyan gyorsan engedte el az arcomat, mintha megégettem volna a kezét. Nem törődtem vele, folytattam. – Nem vagyok túl népszerű a suliban, nincsenek barátaim, és a szüleimre nem számíthatok. Szükségem van rád!

Kimondtam, és már nem lehetett visszaszívni, de nem is akartam. Jó volt végre kimondani, ami szinte öt perce vált világossá számomra is. Tényleg akartam őt, ez már a kezdetektől így volt. De azt még mindig nem tudtam, hogy mit fogok ezzel az egésszel kezdeni. Nagyon szerettem Rileyt, de nem voltam benne biztos, hogy ez szerelem. Több időre volt még szükségem, amit vele tölthetek.

Jó volt arra gondolni, hogy Riley a barátom lesz, de mikor felötlött a fejemben, hogy szerelmemként tekintsek rá, akkor furcsa érzéseket keltő dolgot éreztem a mellkasomban.

-          Legyél a barátom – mondtam ki elhamarkodottan, mire rám kapta a tekintetét. – Vagyis legyünk barátok – helyesbítettem, mire keserűen elmosolyodott. Ez nem tetszett.

-          Már egy percre azt hittem, hogy… - kezdte, de végül nem fejezte be a mondatot, csak rosszallóan megrázta a fejét. – Nem tudok úgy a barátod lenni, ahogy akarod! – Közbe akartam szólni, de az ujját a számra tette. Elgondolkozva rajzolta körbe az ajkaimat, majd megnyalta a sajátját. Pillangók kezdtek repdesni a hasamban. – Képtelen vagyok úgy tekinteni rád, mint egy barátra, és valószínű, hogy ez így is marad. Nem vagyok egy meleg pöcs, akihez akármikor hozzábújhatsz, és akit akármikor puszilgathatsz, mert én nem fogom tudni mozdulatlanul tűrni. Nem aludhatsz velem egy ágyban, mert az éjszaka közepén arra fogsz ébredni, hogy le akarok veled feküdni. – Becsukta a szemét, és láttam, hogy megfeszül az állkapcsa. Valószínűleg benne is olyan érzéseket indított el ez a pár mondat, mint bennem. – És a legrosszabb, hogy tudom, hogy akarod, de már nincs kedvem ebbe belebonyolódni.

-          Nem akarsz a barátom lenni? – Utáltam, mert elég sírósra sikeredett ez a kérdés. Nem is értettem, hogy mi van velem. Sohasem voltam az a bőgőmasina fajta, erre állandóan picsogok.

-          Lana, rohadtul megnehezíted! Akkor úgy mondom, hogy biztosan megértsd! Beléd vagyok esve, ráadásul kibaszottul kívánlak, és már azért is küzdenem kell, hogy most ne másszak rád, érted? – Dühös volt, én pedig csak nagy szemekkel néztem rá. Erre nem tudtam mit mondani. – A testem mindig reagálni fog a közelségedre. És a másik, hogy nem lehetek soha igazán a barátod, mert nekem nem mesélhetsz a leendő pasijaidról, mert csak annyit érsz el vele, hogy szét akarom majd verni a fejüket, amiért arra a csajra indultak rá, akit én akarok.

-          Akkor most mit csináljak? – kérdeztem kétségbeesve. – Egyedül vagyok, és csak te vagy nekem!

-          Iszonyatosan önző vagy! – rázta meg a fejét. – Belegondoltál már, hogy ez nekem milyen? Csak azt hajtogatod, hogy neked nincsen rajtam kívül más, meg hogy azt akarod, hogy barátok legyünk, de még sohasem kérdezted meg, hogy én mit akarok.

-          Mert tudom, hogy mit akarsz – vágtam rá. Teljesen igaza volt, tényleg egy önző rohadék voltam. De nem tudtam mást tenni, küzdenem kellett a barátságáért. – Engem, igaz? – kérdeztem bizonytalanul.

-          Igen, téged, de nem mint barát. Mint nőként akarlak, akivel egész éjszaka hempereghetek, nappal pedig csókolgathatom ott, ahol akarom.

-          És ha… - kezdtem, de durván megragadta megint az államat.

-          Eszedbe ne jusson felajánlani magad! – sziszegte ingerülten. – Ne legyél az, aminek be lettél állítva a suliban.

-          Úgy is mindegy – rántottam meg a vállamat. – Valószínű, hogy sohasem fognak egy szentnek gondolni. Hiszen valaki elterjesztette, hogy egy ringyó vagyok – néztem rá szúrósan, erre elengedett.

-          Azt hiszed, hogy én voltam? – kérdezte megdöbbenve, mire bólintottam. Összeszorította a fogait. – Nem terjesztettem ilyet. Én csak egy részeg állapotomban elmondtam pár srácnak, hogy mi történt, és innen ered az egész.

-          De akkor miért gondolnak egy kurvának?

-          Nem én terjesztettem, de van hozzá közöm – emelte fel rögtön védekezően a kezeit. – Miután elmondtam ezt az egészet, páran megjegyezték, hogy mintha csak a szexre hajtottál volna, és hogy mekkora egy ribanc vagy. Én pedig nem tiltakoztam! – Igazán őszintének hangzott, ettől pedig fajón összeszorult a szívem. Mindenkinek igaza volt. Ha én hallok egy hasonló esetet, akkor én is ezt vontam volna le következtetésként. Bár nem kürtöltem volna szét. – Azért van benne némi igazság, de mondjuk én inkább hívtalak volna gyerekesnek, mint kurvának.

-          Gyerekesnek? – kérdeztem összezavarodva. – Ebben elég sok ellentmondás van. Gyerekesnek gondolsz, amiért szeretek veled szexelni?

-          Azért gondollak gyerekesnek, mert nem tudod eldönteni, hogy mit akarsz – sóhajtotta. – Mellesleg, nem te vagy az egyetlen, aki szeret velem szexelni, szóval ezt az egészet én csesztem el. Túlságosan sokat gondoltam.

-          Szóval most már tudod, hogy nem érek annyit, amennyit gondoltál rólam? – kérdeztem gombóccal a torkomban, de Riley elmosolyodott.

-          Nem erre gondoltam. Csak nem vettem figyelembe, hogy egy hormonoktól túlfűtött tini vagy, aki képtelen jól dönteni.

-          Ez nem volt szép – mondtam döbbenten. – Nem vagy túl sokkal idősebb nálam! Te sem lehetsz olyan érett!

-          De nekem van már tapasztalatom – vigyorgott rám, de ismét eltorzult a mosolya a fajdalomtól. Most kivételesen örültem ennek.

-          És a kis cukorfalat barátnőidnek is van már, igaz? – kérdeztem gúnyosan, mire a szája ép oldala felfelé görbült.

-          Ha nem tudnám, hogy lehetetlen, akkor azt mondanám, hogy féltékeny vagy – mondta, majd megrázta a fejét. – Ez köcsögül fog hangzani, de nekik pont annyi tapasztalatuk van, ami egy éjszakára jó.

-          Tényleg köcsögül hangzott – feleltem, mire megrántotta a vállát. – Kérlek, szépen kérlek! Bármit megteszek!

-          Lana – sóhajtott mélyet. – Azt hittem ezt már lezártuk!

-          Az hogy elterelted róla a szót, nem jelenti azt, hogy beletörődtem. Legyünk barátok! Szükségem van rád!

-          Nekem is rád, de mint nő! De úgy tűnik, hogy képtelen vagy szeretni, ezért el kell, hogy felejtselek!

-          El akarsz felejteni? – állt el a lélegzetem, és hirtelen szédülni kezdtem. – Én szeretlek téged, és a közeledben akarok lenni. Azt mondtad, hogy belém vagy esve, akkor te is szeretsz velem lenni, nem?

-          Imádok veled lenni, de ez nem erről szól. Nem úgy szeretsz, ahogy én akarom! Ahogy én sem tudok rád úgy tekinteni, mint ahogy te akarod! Ez egy elég közhelyes szöveg, de ha most barátok lennénk, akkor az olyan lenne, mintha megdöglött volna a kutyám, de azért megtartanám. Rohadtul semmi értelme nem lenne.

-          De én nagyon boldog lennék tőle! És nem érdekel, de tudom, hogy rohadtul önző vagyok! Teljesen igazad van!

-          Hogy szerethettem bele egy ilyen önző lányba? – kérdezte meg magától hangosan, de hallottam, hogy a hangjából hiányzik az él. Felnevettem. – Tudod, hogy nyertél, igaz? – Némán bólintottam. – De van kikötésem! Mivel ez nekem sokkal nehezebb lesz, mint neked, egy nagyon fontos dolgot le kell, hogy szögezzek.

-          Mi az? – kérdeztem rémülten.

-          Nem akarom, hogy hozzám érj!

-          Mi? Miért? – kerekedtek ki a szemeim.

-          Elég kemény lesz így is elviselni az illatodat és a látványodat, de ha hozzám is érnél, akkor tuti, hogy megint az lenne a vége, hogy csak szexpartnerek vagyunk.

-          Szóval nem érhetek hozzád sehol? – kérdeztem, mint egy hülye, és nagyokat pislogtam rá.

-          Oh, baszki, mibe mentem bele? – hajtotta hátra a fejét, és mélyeket lélegzett. – Ha tudnád, hogy mit akarok most csinálni veled!

-          Mit csináltam? Rosszat mondtam?

-          Tudod, elég sok hely van a testemen, ahova szívesen megengedném, hogy nyúlkálj – sóhajtotta. – Neked tényleg fogalmad sincsen, hogy mennyire akarlak!

-          Sajnálom, majd megpróbálok minden ilyen témát kerülni, és megígérem, hogy nem nyúlok hozzád!

Furcsa volt, de örültem. Legszívesebben a nyakába ugrottam volna, amiért sikerült meggyőznöm. Végre barátok voltunk. Már nem voltam egyedül, itt volt nekem Riley.

Tudtam, hogy önző vagyok, és hogy ezért utálnom kellene magamat, de a tudat mellett, hogy Riley a barátomként tartozik hozzám, eltörpült a tény, hogy csak magammal törődő liba vagyok.

Szóval igyekeztem olyan távol húzódni tőle, amennyire lehetett, és nagyon figyeltem, hogy ne tegyek kétértelmű megjegyzéseket. Ahogy eltelt a nap, ezt mindig egy szégyenlős mosollyal díjazta.

Nem túlzás azt mondani, hogy imádtam minden vele töltött percet. Az egész mellkasom megkönnyebbült, és a vigyort alig lehetett letörölni az arcomról.

Ez az állapot egészen addig tartott, míg haza nem érkeztek a szülei.

Épp a szobájában Xboxoztunk, mikor csillogó szemekkel rám nézett.

-          Mi az? – kérdeztem összehúzva a szemöldököm, miközben lekaratéztam a játékosát.

-          Te vagy a tökéletes barátnő – sóhajtotta csalódottan, mire megdermedt a kezem. – Bocs, ezt nem kellett volna.

-          Azért a tökéletes barátnő elég relatív kifejezés – ellenkeztem, hogy palástoljam a zavaromat. – Mindenkinek más a tökéletes!

-          Akkor így mondom, ha így helyesebb: a srácok kilencven százaléka ilyen csajra vágyik, mint te.

-          Nem, a férfiak kilencvenkilenc százaléka nagy mellű, vékony, szőke csajokra vágyik – vigyorogtam rá gúnyosan.

-          Azokra addig vágyunk, míg megdughatjuk őket – vakarta meg a tarkóját zavartan. – De akivel járni akarunk, annak pont olyannak kell lennie, mint te vagy!

-          Az az igazság, hogy hülyeségeket beszélsz! – nevettem el magam, és vállon akartam bokszolni, de még épp időben jutott eszembe a kikötése. – Senki sem vágyik egy lapos, szeplős, vörösesbarna hajú, szemüveges lányra.

-          De, elég sokan vágynak egy ilyen lányra! – nézett rám áthatóan, én pedig nem tudtam állni a tekintetét. A képernyőt kezdtem fixírózni, és észrevettem, hogy nem harcolunk tovább. Rávigyorogtam a képernyőre, és jól megsoroztam Riley karakterét. Megnyertem a játszmát. – Szép volt!

-          Ja, védtelen játékos ellen elég príma volt. –Felnéztem rá, ő pedig még mindig olyan furcsa tekintettel szemlélt. Összeszűkült a gyomrom. Nem értettem, hiszen megbeszéltük, hogy barátok vagyunk, most mégis olyan egyértelmű volt, hogy mit akar. Pedig nemrég elutasította a lehetőséget, amelyet felajánlottam neki. Most pedig csak úgy szikrázott közöttünk a levegő. Ajtócsapódás hallatszott. – Megjöttek a szüleid!

-          Még szerencse! – hajtotta a fejét hátra, és megkönnyebbülten fújta ki a levegőt.

-          Milyen szerencse? – rémültem meg. – Meg fognak ölni!

-          Miért tennék? – értetlenkedett.

-          Mert miattam vagy felfüggesztve?! – nyújtottam ki felé a kezemet tanácstalanul.

-          Először is, nem miattad – mutatta fel az egyik ujját. – És másodszor, nem tudják, hogy mi történt pontosan. Azt mondtam, hogy egy csaj miatt verekedtem.

-          És ha meglátnak itt, szerinted mit fognak gondolni? – kérdeztem hisztérikusan.

-          Oké, nyugi! – ragadta meg a kezemet. – Ne parázz ennyire! Majd én megvédelek! Mondjuk nem hiszem, hogy úgy ismerted meg a szüleimet, hogy majd neked fognak esni!

-          De félek! – nyavalyogtam, mire Riley beharapta a száját.

-          Ez sokkal nehezebb lesz, mint gondoltam – morogta. Sejtettem, hogy mire gondol, mert míg beszélt elengedte a kezeimet. Szégyenlősen lehajtottam a fejemet, ismét nem tudtam megszólalni. Kínos csend telepedett közénk, és végül az mentett meg, hogy lehívták a szülei.

Nem akartam gondolkodni, csak jól akartam érezni magam vele. De ahogy telt az idő, egyre többször láttam rajta, hogy tényleg nehezen viseli ezt az egészet.

-          Téged keresnek – jött be az ajtón, és a kezét nyújtotta felém, hogy felsegítsen az Xbox mellől. Kérdő tekintettel néztem rá, amit rögtön le is sütöttem, ahogy a tenyerünk összesimult. A bőre olyan meleg és selymes volt. – A szüleim és a tieid.

-          Miért?

-          Hát mert nem mentél haza – nézett rám értetlenkedve, mintha ez egyértelmű lenne.

-          Itt vannak? – rémültem meg.

-          Nem, először csak meg akarták kérdezni anyáékat, hogy nem tudnak-e rólad valamit, elmondtam, hogy itt vagy, és már fel is hívták a szüleidet.

-          Köszönöm – sóhajtottam, és zavartan néztem bele a szemeibe. – Akkor maradhatok még?

-          Nem hiszem – nevette el magát. – Azért jó lenne, ha nem feszítenéd túl a húrt! Még be kell őket avatnod, hogy az egész napot ellógtad.

-          Nem is az egész napot – morogtam, mire nevetve megrázta a fejét. – Akkor azt hiszem, megyek!

-          Elkísérlek – mondta úgy, mintha ő maga sem lett volna biztos, hogy ez jó ötlet.

Elindultunk hazafelé, de előtte meg kellett ejtenem egy kínos találkozást a szüleivel. Nem mondtak semmit, de láttam, hogy szúrósan néztek rám. Riley szerint csak beképzeltem, de én tudtam, hogy tudják, miről van szó.

Csendben tettük meg az utat hazafelé. nem akartam megszólalni, és látszólag Rileynak sem volt semmi mondanivalója.

Végül csak megérkeztünk, én pedig bizonytalanul néztem fel rá. Engem nézett, a tekintete nagyon átható volt. Kissé megrémültem tőle.

Aztán hirtelen magához rántott. Nem számítottam erre, de végül visszaöleltem. A testemet nagyon szorosan magához húzta, az arcát pedig a nyakamba fúrta. Nem tudtam, hogy miért csinálja ezt.

-          Köszönök neked mindent! – suttogta a fülébe, mire az orrát végighúzta a nyakamon.

-          Vigyázz magadra! – húzódott el, én pedig megszédültem az illatától.

Mire feleszméltem, már nem volt ott.