,,Szeress!": 11. fejezet:

11. Szeress!:

Riley karjai közt feküdtem, és az volt a legfurcsább, hogy ezt nem tartottam furcsának.

Annyira természetes volt, hogy a fejemet a mellkasán pihentettem, miközben az ujjai a hátamon kalandoztak.

Pont olyan természetes volt, mint az, hogy háromszor feküdtem le vele.

Nem éreztem semmiféle bűntudatot, és talán most voltam a legboldogabb…

Sohasem gondoltam volna, hogy a testi örömök ennyire hatással vannak mindenre. Talán még a világ is kiszínesedett…

Ha ezt tudtam volna, talán előbb engedek Riley kísértésének…

Ezt persze nem kötöttem az orrára.

Most minden tökéletes volt és kötetlen…

Nem kellett azon agyalnom, hogy esetleg Riley egy másik lánnyal bújik össze, holott az én barátom.

Mivel nem voltunk együtt, és ez furcsán megnyugtató volt.

Azt hittem, hogy majd zavarni fog, ha lefekszem vele, hogy nem tartozik hozzám, de nem ez történt.

Igazából nem számított, csak az, amit együtt csináltunk alig húsz perce.

Minden olyan tökéletes volt…

Riley folyamatosan cirógatott, majd egyszer csak megelégelve ezt, lejjebb csusszant, és megcsókolt.

Még mindig olyan finom mentolos ízű volt a szája.

Igazából nagyon fáradt voltam, de ahogy egyre követelőzőbben csókolt, kedvem lett volna negyedszer is lefeküdni vele.

Átkaroltam a hátát, és ismét teljesen elengedve magamat, öleltem magamhoz kézzel-lábbal.

Belemosolygott a csókba, majd felhúzott, és az ölébe ültetett, míg ő az ágytámlának támaszkodott.

Éreztem, hogy akarja, hogy akar engem, és szívesen adtam oda magam neki.

A nyelve izgatóan játszani kezdett az enyémmel, míg a keze kiszabadított a körém csavarodott takaróból.

Meglepően hűvös kezei végig simítottak a hátamon, amitől kirázott a hideg.

Felemelkedtem, hogy ismét egymáséi legyünk, de Riley megállított, és ismét a fiókjába nyúlt.

Hirtelen rájöttem, hogy kezd nagyon idegesíteni a folyamatos védekezés, de nem szóltam semmit.

Egy őrült ötlettől vezérelve elvettem Riley-tól a kis tasakot, és remegő kezekkel próbáltam kibontani azt.

Nem túl sokat segített, hogy csodálkozó szemeit rám függesztette.

Végül csak sikerült kibontanom, és remegő kezekkel fogtam meg a síkos, zavaró, de egyben hatékony védekezési módszerünk tárgyi bizonyítékát.

Be kellett harapnom az alsó ajkamat, mikor megérintettem Riley-t odalent.

Maga a művelet – amelyet nagyon nehéznek gondoltam -, egyáltalán nem volt az, mivel az ágyéka keményen feszült neki a kezemnek.

Ismét kirázott a hideg, de most az izgalomtól.

Riley felnyögött, ahogy végigsimítottam a férfiasságán, majd a belső combján végig húztam a körmeimet.

Megragadta a tarkómat, és cseppet sem finomkodva kezdte csókolni az édes szájával az enyémet.

Még közelebb húzott magához, majd kicsit feljebb emelt, hogy ismét eggyé válhasson a testünk.

Éreztem, ahogy a bizsegés végigfutott a gerincemen, ahogy végre újra egyek voltunk.

Beleharaptam az ajkába, mikor megmozdul, mire kaptam egy vigyort.

Átkaroltam a nyakát, és próbáltam még közelebb lenni hozzá, ami szinte lehetetlen volt.

Még nem kezdett el mozogni, csak húzta az idegeimet a kisebb megmoccanásaival, de próbáltam nem kimutatni, hogy mennyire éhesen vágyom arra, hogy újra érezzem a lökései.

Próbáltam elterelni a figyelmemet, de nagyon nehezen ment, mivel a mellkasa, minden lélegzetvételénél hozzáért a melleimhez.

Kezdtem a tűrőképességem határára kerülni, ezért is történhetett meg az, hogy Riley ajkába a kelleténél erősebben haraptam bele.

Felszisszent, és éppen elszakadtam volna tőle, hogy bocsánatot kérjek, mikor megmozdult.

Nem bírtam visszatartani a nyögéseimet.

Szinte önkívületi állapotban kerültem, és csak azzal törődtem, hogyan viszonozzam Riley kemény ágyékának heves lökéseit.

Mivel elég tapasztalatlan voltam ezen a téren, próbálkoztam egy elég egyszerű módszerrel, ami reméltem, hogy elég izgató volt.

Ráhajoltam a nyakára, és csókolgatni, majd harapdálni kezdtem azt.

Belenyögött a nyakamba, és még hevesebben kezdett mozogni.

Ismét csak sodródtam az árral, majd mikor már szinte éreztem a robbanást, megállt.

Csalódottan szusszantottam fel, és gyilkos tekintettel néztem rá.

Ő csak elvigyorodott, és felkapott.

Nem értettem, hogy mit akar ezzel, de örültem, hogy nem húzódott el tőlem.

Éreztem, hogy a hátam a falnak nyomódott, majd Riley mozogni kezdett.

Próbáltam kérdő tekintettel ránézni, ami nem túlzottan sikerült, mert egyre hevesebben lökte meg a csípőjét.

Imádtam ezt az érzést, és ezt a nyögéseimmel is a tudtára adtam.

Végigkarmoltam a hátát, miközben az ajkait harapdáltam.

Ismét éreztem, hogy közel vagyok a robbanáshoz, és imádkoztam, hogy most ne álljon meg.

Szerencsére nem is tette, így szinte majdnem egyszerre ért el minket a gyönyör.

Valahogyan sikerült leszakadnom az ajkairól, és átkarolva a nyakát pihegtem a vállán.

Izzadt voltam, és ahogy öleltem Riley-t, rájöttem, hogy ő is hasonló állapotban volt, ami igazából cseppet sem zavart. De azért a részemről jól esett volna egy fürdés…

-          Zuhanyozunk? – Fogalmam sem volt, hogy miért használtam rögtön többes számot, de már késő volt. Riley vigyorogva rábólintott, és hátrálni kezdett velem.

Először csak nagyokat pislogtam, hogy miért nem enged el, de aztán rájöttem, hogy még a fürdőben is szeretne úgy együtt lenni velem…

Nem bántam, bár már iszonyatosan fáradtnak éreztem magamat.

Körénk csavart egy hatalmas törölközőt, és kisétált velem a szobájából.

Éreztem, hogy minden vér kifutott az arcomból, és riadtan néztem rá.

-          Nyugi! – mosolyodott el. – Nincs itthon senki! Vagyis… – Még mondani akart valamit, de elhallgatott, és fülelni kezdett.

Nem is értettem először, de aztán meghallottam a kicsi lányok nevetését, majd Danis hülye, dörmögős mesemondó hangját.

Megforgattam a szemeimet, mire Riley rányomta a száját az ajakimra, és besétált a fürdőszobába…

Fogalmam sincsen, hogy mennyi időt töltöttünk bent a fürdőszobába, de azt tudtam, hogy iszonyatosan fáradt voltam és hihetetlenül kielégült.

Nem hiszem, hogy bírtam volna még egy menetet, de látszólag Riley-nak is elég volt ennyi belőlem…

A tusolás – és a szex – után megtörölt és persze saját magát is, majd szorosan átkarolva húzott be a szobájába, és azt az egy szál nedves takarót ismét körénk csavarta.

Élveztem, hogy közel volt, bár reméltem, hogy most már tényleg elege van a testemből, mert annyira fáradt voltam, hogy szinte csak feküdni lettem volna képes alatta.

Mikor beértünk a szobájába, még szorosabban átkarolt, és a nyakamhoz hajolt.

A hasam megremegett, és vártam, hogy megint magáévá teszi a testemet, de csak egyszerűen a nyakamban szuszogott.

Először nem jöttem rá, de mikor egyre mélyebbeket sóhajtott rájöttem, hogy az illatomat szívja be.

Ez cseppet sem tetszett…

Persze örültem, hogy vonzónak találja a bőröm aromáját, de teljesen olyan érzésem volt, mintha ez többről 

szólna.

Kicsit hátrébb húzódtam, hogy legyen köztünk valamennyi távolság, de hirtelen nagyon is zavarni kezdett, hogy teljesen meztelen vagyok.

Rám mosolygott, és olyan kölyökkutya szemekkel nézett rám, hogy kezdtem pánikba esni.

Mintha ez az egész neki már nem is csak a szexről szólna…

Lehunytam a szemeimet, és gyorsan megpróbáltam minden hülye gondolatot kiverni a fejemből.

Lehetetlen volt, hogy Riley ennél is többet akart tőlem…

-          Eljönnél velem este valahova? – A szemeim felpattantak, és döbbentem néztem bele a csillogó barna szemeibe. Ne, ne, ne… Ez nem történhet meg!

-          Ma este? – ismételtem meg bambán, és reménykedtem, hogy valamit nagyon félreértettem.

-          Igen! Mondjuk mozi vagy valami más, mindegy – mosolygott rám természetesen. – És aztán átjöhetnél este…

Hosszan kifújtam a levegőt, és örültem, hogy csak erről van szó.

-          Ha kilenckor átjövök az jó? – kérdeztem mosolyogva. Megnyugtatott a tudat, hogy csak le akar velem feküdni.

-          És a mozi? – kérdezte furcsa tekintettel, mire megráztam a fejemet. Nem értettem, hogy miért erőlteti ezt…

-          Ha most nem megyek haza, és nem alszom egészek 20:30-ig, akkor képtelen leszek átjönni este hozzád!

-          Talán kifárasztottalak? – simított végig a hátamon, és közelebb rántotta a testemet, így ismét éreztem mindent…

 -          Egy picit – húztam el a számat, és hátrébb léptem a törölközőt is magammal húzva.

Szorosan magam köré csavartam azt, és leültem az ágyra.

Riley rám vigyorgott, és pedig rajta felejtettem a tekintetemet.

Egyszerűen tökéletes volt…

Imádtam az izmos mellkasát, a kockás hasát, a tigris fej tetoválását a karján, a keskeny csípőjét, a kiálló csípőcsontját és a…

Gyorsan elkaptam a tekintetemet, még mielőtt észrevette volna, hogy őt bámulom, de valószínűleg elkéstem, mert pimasz mosolyra húzta az ajkait.

Végül elkezdett öltözködni, és én is kelletlenül elkezdtem keresni a ruháimat.

Zavartan toporogtam, mert Riley már felöltözött, én pedig még mindig a ruháimat szorongattam.

Kérdő tekintettel nézett rám, majd mikor megértette, hogy miért is vagyok zavarban, elvigyorodott, és leült az ágyra.

Azt hittem, hogy majd elfordul, de nem tette. Vágyakozó tekintetét rám függesztette, és valamiért biztos voltam benne, hogy nem fog megfordulni.

Megforgattam a szemeimet, és bosszúsan felsóhajtottam, majd megfordultam, és ledobtam a törölközőt.

Igyekeztem gyorsan felöltözni, és persze, hogy így még tovább tartott, mint normális esetben.

Kicsit zavart, hogy Riley valószínűleg a csupasz fenekemet bámulta, de még mindig jobb volt, mintha a melleimmel tenné ezt, amelyeken pedig ott díszelegtek az ajkainak nyomai…

Megfordultam, miután felöltöztem, és mikor megláttam Riley-t, tudtam, hogy nem csalódtam benne.

A szemei szinte szikráztak, és láttam, ahogy szárazon nyelt egyet.

-          Nem tudom, hogy kibírom-e estéig – sóhajtotta, mire elmosolyodtam. Tetszett, hogy ilyen hatással vagyok rá, növelte az önbizalmamat.

Lent Danis és Sylvia a húgainkkal játszottak, és nagyon reméltem, hogy nem tudják, hogy mit csináltunk fönt.

Már két óra körül járhatott az idő, és láttam Lizzie-n, hogy már nagyon éhes, ezért megmondtam Riley-éknak, hogy hazamegyünk.

Lizzie-t elég nehéz volt elszakítanom Madisontól, mert egy hét után végre újra együtt játszhattak, és nem akartak egy lépést sem tenni egymás nélkül.

Végül mégiscsak sikerült, és épp kimentünk volna az ajtón, mikor Riley utánam jött,

-          Este találkozunk, Gyönyörűségem!

Megrémültem, bár igyekeztem ezt nem kimutatni.

Gyönyörűségem…

Nem először mondta ezt nekem, de most mégis más volt.

Olyan volt, mintha már birtokolna, és ez nagyon zavart.

Egész úton hazafelé azon gondolkoztam, hogy most mit kellene tennem.

Otthon nem volt senki, így nekem kellett ennivalót csinálnom Lizzie-nek, ami elterelte a figyelmemet egy picit.

Miután Lizzie evett, betettem neki egy DVD-t, amelyet imádott.

Iszonyatosan fáradt voltam, amikor végre felvergődtem a szobámba, így már nem maradt időm azon gondolkozni, hogy mit kellene tennem…

Mikor felébredtem, már sötét volt, és hallottam, hogy a szüleim itthon vannak.

Megnéztem az órát, és láttam, hogy öt perc múlva kilenc.

Összeszorult a torkom, és mikor arra a birtokló hangsúlyra gondoltam, pánikba estem.

Gyorsan írtam egy sms-t…

Napok teltek el azóta a nap óta, hogy először szeretkeztem Riley-val.

Még mindig élénken éltek bennem az érintései, amitől mindig bizseregni kezdtem.

Azonban azóta nem találkoztam vele…

És ahogy teltek a napok, egyre jobban kezdett tudatosulni bennem, hogy nem tehetem ezt senkivel…

Nem feküdhetek vele le, miközben nem szeretem őt…

Az mindkettőnknek nagyon rossz lenne, így minden hívását kinyomtam, és csak sms-ekben válaszoltam neki.

Mindig kitaláltam valamit, hogy miért nem tudok elmenni vele sehova, vagy miért nem megyek át este.

Volt egy alkalom, amikor a házunk elé jött, de beadtam anyának, hogy annyira erősek a görcseim, hogy képtelen vagyok beszélgetni vele, így ismét le tudtam rázni.

A női problémák témát öt napnál tovább nem tudtam húzni, így egész nap azon agyaltam, hogy mit találjak ki, miért nem mehetek át hozzá este.

A másik gondol Lizzie volt, ő folyamatosan azzal nyaggatott, hogy játszani akar Madisonnal.

Nem mehettem annak a háznak a közelébe sem, ezért ismét összevesztem vele.

Éppen a kakaót készítettem neki, mikor hallottam, hogy a vihar egyre jobban rákezdett.

A mai nap végig ilyen volt. Egyfolytában esett és villámlott.

Bevittem Lizzie-nek a kakaót, de nem találtam sehol.

Aztán hirtelen láttam, hogy egy alak bújik ki a kanapé mögül, és rohanni kezd.

Először nem értettem, majd mikor tudatosult bennem, hogy a bejárati ajtó felé tart, megrémültem.

Nem mehet ki ilyen időben! – futott át az agyamon.

De már késő volt.

Gyorsan utána rohantam, de képtelen voltam arra figyelni, hogy kulcsot is kellene magammal vinnem, pedig 

tudtam, hogy a szüleink nincsenek itthon.

„Szerencsére” Lizzie elesett, és éles sírással adta a tudtomra, hogy ez mennyire nem volt ínyére, így mélyet sóhajtottam, és egy kissé megnyugodtam.

Ez egészen addig tartott, míg meg nem halottam, hogy a szél bevágta az ajtót.

Ne, ne, ne!

Gyorsan odarohantam az ajtóhoz, és elkezdtem ráncigálni mintha kívülről ki tudnám nyitni.

Szinte már sírtam, mert az eső még jobban ömlött az égből, mi pedig kint ragadtunk.

Hirtelen abbamaradt Lizzie sírása, és döbbent szemekkel nézett rám, én csak egy lesújtó pillantást vetettem rá.

Tudta, hogy nyert…

Tiszta öngyilkosság lett volna kint maradni a viharban, és mivel nem alakítottam ki barátságot senkivel, csak egy esélyünk maradt…

Zavartan kopogtam be az ajtón, és közben kissé erősebben szorítottam meg Lizzie kezét.

Tudta, hogy most iszonyatosan mérges vagyok rá, és ezért nem is szólalt meg. Még csak felszisszenni sem szisszent fel…

Már csurom vizesek voltunk, ráadásul a húgom még sáros is volt, szóval összességében elég kellemes összképet alkothattunk.

Mikor kinyílt az ajtó Kaitlyn állt a küszübön.

-          Lana? – kérdezte döbbenten, és szerintem kicsit túl hangosan. Ennek ellenére örültem, hogy nem Riley nyitotta ki az ajtót. – Mi történt veletek?

-          Kizártuk magunkat! – hadartam rögtön, mert hirtelen menekülhetnékem támadt. – Itt hagyhatnám Lizzie-t, míg elmegyek a szüleim munkahelyére, hogy kulcsot szerezzek tőlük? – Nem vártam meg a válaszát, egyszerűen belöktem a húgomat az ajtón, és már fordultam is el.

-          De miért nem maradsz itt? – kérdezte, és az ő hangjával egyszerre csendült fel Riley-é is.

-          Lana!

Nem vártam meg, míg beszélni kezdene, egyszerűen elkezdtem rohanni.

Tudtam, hogy esélytelen az, hogy megússzam tüdőgyulladás nélkül, de mégsem akartam Riley szemeibe nézni.

Gyáva voltam…

Nem mertem elmondani az igazat.

A panzió, amelyet anyuék vezettek körülbelül öt kilométerre volt, és tudtam, hogy még futva is lesz negyven perc, míg eljutok odáig.

Nem is figyeltem fel semmire, csak futottam, mint az őrült, míg meg nem hallottam az engem követő lábak toccsanását a pocsolyákban.

Ne!

-          Lana! Állj már meg! – kiabálta Riley, és éreztem, hogy egy kéz kulcsolódik a karom köré.

Megtorpantam, de megfordulni képtelen voltam, mintha lefagytam volna.

-          Elmondanád, hogy mi bajod van? – kérdezte mérgesen, majd maga felé fordított. A tekintete azonnal megváltozott. – Van fogalmad róla, hogy mennyire hiányoztál! – sóhajtotta. - Miért kerülsz engem?

-          Pont ezért! – Fogalmam sem volt, hogy miért, de elpattant a húr. Szinte remegtem az idegességtől. – Nem vagyunk együtt, és nem fogok többet lefeküdni veled! – Riley keze úgy eresztett el, mintha megégettem volna.

-          Nem értelek – vallotta be, de láttam a szemein egy furcsa érzelmet átsuhanni.

-          Lefeküdtem veled, de ez nem jelenti azt, hogy máskor is kihasználhatsz, mintha egy rongybaba lennék! – A hangom most már gúnyos volt. – Te még nem hallottál az egyéjszakás kalandokról?

-          Egyéjszakás kalandok? – kérdezte, miközben a fogait összeszorította. Sikerült felhúznom. Remek! – Szóval egyéjszakás kalandot akartál? Hát én nem! Azt hittem, hogy azért akarsz velem lenni, mert érzel valamit irántam, mint…

-          Mint? – sürgettem döbbenten. Kezdett minden más értelmet nyerni. Az ellenkezés, mikor eljöttem hozzá, hogy szeretkezzünk; az, hogy végig vigyázott rám; a meghívások és a birtokló hangnem…

-          Mint én irántad! – folytatta, és hirtelen ellágyult az arca. - Emlékszel még mikor azt mondtam, hogy többet akarok tőled, mint egy éjszaka? – némán bólintottam. – Végre rájöttem, hogy mit akarok! – Mélyet sóhajtott majd kibökött egy szót, ami mindent megváltoztathatott volna. – Szeretlek!

Igen, mindent megváltoztatott volna, ha én is ugyanezt éreztem volna iránta, de nem ez volt a helyzet.

Nem szerettem őt…

-          Én… - kezdtem dadogni, mire furcsa pillantást villantott rám. Tudtam, hogy valami nagyon fontos felett elsiklottam, de mégis kiböktem azt, ami már a nyelvemen volt. – Én nem… érzem ezt!

Láttam, hogy Riley nyelt egy nagyot, de a szemeit lehunyta.

-          Csak azt akarom, hogy szeress! Szeress engem! – nyitotta ki a szemeit, és olyan volt, mintha a tekintete magába szippantott volna! – Megígérem, hogy vigyázok rád és nem foglak sohasem megbántani, csak szeress! Képtelen vagyok nélküled élni! Akarlak! Szeretlek mindennél jobban! – nézett rám szerelmes tekintettel. – Csak szeress!

Majdnem elsírtam magamat. Ezt nem kérhette tőlem, pont azt, amit nem tudok teljesíteni…

Nem tudom irányítani, hogy mit érezzek, és jól tudtam, hogy ez csak vonzalom…

Bármit megtettem volna, hogy ne csak ez legyen, de képtelen voltam megváltozni az érzéseimet.

Megráztam a fejemet, mire felsóhajtott.

-          Tényleg ennyire nehéz lenne szeretni? – Fájt neki. Próbáltam meggyőzni magamat, hogy az a fontos, amelyről megfeledkeztem az volt, hogy mindez az én hibám. Biztos félreértett… Nem szabadott volna ezt tennem vele, de mégis megtörtént…

Ismét megráztam a fejemet, mire a tekintete elsötétült…

Fájt neki, és én nem tehettem semmit ez ellen…

Nem volt más választás, ha úgy akartam, hogy ne fájjon neki sem, és nekem sem.

-          Sajnálom! – suttogtam, és hirtelen dörgés rázta meg a környéket.

Riley rám függesztette üveges tekintetét, majd keserűen elmosolyodott.

Aztán egyszerűen hátat fordított nekem, és otthagyott az esőben.

Eddig bírtam. A könnyeim megállíthatatlanul ömleni kezdtek a szemeimből, és muszáj volt a földön összegömbölyödnöm, hogy ne szakadjak szét, amiért fájdalmat okoztam neki.

És akkor rájöttem, hogy a fontos, amiről megfeledkeztem végig ott volt a szemeim előtt. Pontosabban a 

lelkiismeretem előtt…

Ez az egész, ami köztünk volt, nem a szerelemről, sőt nem is a dacról szólt.

Minden arról szólt, hogy belém szeressen, hogy vágyjon rám, és hogy fájdalmat okozzak neki… Olyan volt, mintha így akarnám büntetni a többi férfit, amiért rám sem néztek…

Riley csak egy eszköz volt…

És most, hogy rájöttem mit tettem, marcangolt a bűntudat.

A lényeg az volt, hogy én épen jöjjek ki az egészből, míg ő szenvedjen miattam.

Gyűlöltem, hogy a tudatalattim elhitette velem, hogy mindez nem a saját önzőségem miatt volt. Persze mikor tudattalan eldöntöttem, hogy megszerzem őt – mint egy trófeát – nem gondoltam, hogy ilyen érzés lesz…

Most úgy éreztem magam, mintha egy lotyó lennék, és rájöttem, hogy ennek az érzésnek van is valóságalapja…